A regölés az egyik legnagyobb múltú magyar népszokás. Pogány kori termékenységvarázsló rítus, amely leginkább a téli napfordulóhoz kapcsolódott, de a kereszténység elterjedése után karácsony másodnapjához, Szent István vértanú ünnepéhez, sőt, úgy tűnik, magának Szent István királynak a napjához is kötődő néphagyomány lett. A középkorban széles körben ismert szokás volt.

"A regölés a télközépi szerencsekívánó köszöntés Kelet-Európában - mindenütt ismert szokásának magyar változata" írja DÖMÖTÖR Tekla a népszokásról. A regösök házról-házra járó, köszöntőt, éneket mondó személyek voltak, Énekeikben, mondókáikban a mulattatásnak fontos szerep jutott. Hivatásos énekmondókként a középkorban királyok, főurak mulatságain a regösök is feltűnnek. 1552-ben, elítélően ugyan, HELTAI Gáspár is említi a regölést. - A mi Urunk Jézus Krisztusnak születésének napja után következik az ördögnek nagy ünnepe, a regélő hét... A sok duska italnak, a sok regélésnek nincsen semmi vége".

A reges, regös, valamint a regel, regöl szócsalád vitatott eredetű. Az egyik felfogás úgy tartja, hogy ezek hangutánzó szókként keletkeztek, és a rekeg szó rokonságába tartoznak. E szavak eredetileg a regösök hangoskodására, zajongására, nyers előadásmódjára utalhattak. Mások úgy vélik, hogy a magyar nyelvben a reg alapszó annak a finnugor kori, vagy uráli ősi örökséget képező szótőnek a származéka, amely a révül szónak is az alapja volt. A szó e magyarázat szerint összefügg a sámán (varázsló), a magyar táltos extázisát, átszellemülését jelző szóval. Sőt, olyan vélemény is van, hogy a regös a magyar sámánt jelölő egyik kifejezés lett volna.

A népszokást a múlt században a Dunántúlon és a Székelyföldön, pontosabban Udvarhelyszék egyes falvaiban még ismerték, gyakorolták. A dunántúli regösök, gyermekek, legények legalább négy fős csoportokba szerveződve, nagy zajt csapva járták a falut, rázták a félelmetesen hangzó láncos botjaikat. Egyéb hangszereik: a köcsögduda, furulya, a regössíp voltak. Míg az udvarhelyszékiek 15-20 fős csapatban inkább a fiatal házasokat köszöntötték, addig a dunántúli regösök főként a lányos házakat látogatták.

A regösének legfontosabb része a termékenységvarázslás, amellyel a gazdának és háznépének bőséget, jó termést, termékenységet kívánnak. Ezt az énekben egy párosító rész követi. Ebben összeregölnek egy legényt és egy leányt.

A kutatók a varázsigének tartott mondatot úgy értelmezik, hogy annak jelentése eredetileg: "Varázzsal varázsolom" vagy "révüléssel révülök", "révüléssel rejtezem". A sámán (táltos), amikor átszellemült, extázisba esett, akkor énekelte, kiabálta volna a varázsigét. Régen, a középkorban a regölés elterjedt szokás volt.

Bár a magyar néprajzkutatás sokat vizsgálta a regölés, a regösének kérdését, eldönteni mindmáig nem sikerült, hogy létezett-e vagy nem a honfoglalás előtt olyan ének a csodaszarvasról (vagy egyébről!), amelyet a téli napfordulón adtak elő. Az sincs kizárva, hogy a magyarságnál a mai hazájába való költözés után, az itt élő, és a szomszédos népek hatására alakult ki ez a mágikus rítus.

A regösének rokonságának kérdése a magyar népzene erősen vitatott dolga. A kutatók szerint eurázsiai gyermekdalok, ráolvasó énekek, mondókák, a magyarral rokon északi népek zenéje, a hasonló tárgyú balkáni dallamok, középkori egyházi zene, valamint európai táncdallamok tartoznak a többé-kevésbé számba jöhető, szétágazó rokonságba.

REGÖLÉS A regölés a legények és házasemberek termékenység-, bõség- és párokat összevarázsló, házról házra járó köszöntõ szokása, a téli napforduló pogánykori emléke. A regölés a magyarság legarchaikusabb népszokása, fõ idõpontja december 26. A hazai kutatás sokat foglalkozik a regölés és a regösének kérdéseivel, mert abban finnugor kori réteget és a téli napforduló megünneplésének pogány nyomait vélte felfedezni. A regölést - a csodaszarvas motívum, a refrén, s a dallam sajátosságai alapján - archaikus rítuséneknek tartja a kutatás, amely a sámánénekkel is összefügghet. A regös (énekmondó) a nyelvészek és õstörténészek véleménye szerint a régi magyarok sámánjainak, varázslóinak egyik elnevezése lehetett.

A dunántúli változatokban a legények köcsögdudákkal, csörgõs botokkal - néhol csengõvel, regös síppal, furulyával  - keresték fel elsõsorban a lányos házakat. A botot láncokkal szokták felszerelni, hogy nagy zajt lehessen vele csapni. A köcsögdudával és a láncos bottal a refrént kísérik. A regösök öltözete: kifordított báránybõr kucsma és bunda.
A szokás a következõ jellegzetes részekbõl áll:
-engedélykérés
- beköszöntõ, melynek szövege és dallama vidékenként különbözõ
-csodafiúszarvasról szóló ének
-jókívánságok
- párok összeregölése, a leány, legény megnevezésével
- adománykérés
- záradék
A regösének állandó szövegrésze a refrén: pl.