Hajdanán édességekkel, cukorkákkal és kekszekkel töltötte meg a jó gyerekek zoknijait, a rosszak pedig szenet kaptak és fokhagymát. Az évek során ez a hagyomány változott, ma már játékok is kerülnek a zoknikba. A rossz gyerekeknek pedig nem szenet hoz, hanem szénszínű és formájú cukorkát. A fekete "széncukor" annyira élethű, hogy össze is lehet téveszteni egy darab igazi szénnel.

Dél-Olaszországban, Putignanóban boszorkányboltokban mérik a szenet. Ha valakinek kedve szottyan rá, több kiló széncukrot is hazavihet. Sokan harapják a kemény cukrot, majd elszopogatják, esetleg egy nehezebb tárggyal apró darabokra törik, s úgy eszik meg. Többféle, érdekes ízű szenet kóstolhat az, aki erre jár. Persze a legélet-hűbb mégiscsak a fekete. A különféle boszibábuk pedig csodákra képesek: például villogtatják a szemüket, ha megnyomjuk a hátukat vagy a hasukat. A legjobbak tapsra mozdulnak, és hatalmas nevetésben törnek ki. Vannak olyan boszorkák is, akik a tapsra riszálni kezdik magukat, seprűjüket rángatva ijesztgetik a csodálkozót, vagy csak kényelmesen ringatják magukat csontos lábukkal egy ódon karosszékben, közben a szemükben piros fények gyúlnak, majd rekedtes, jaj-veszékelő, hahotázó, fülsüketítő hangon kacagnak. Velencében, Veronában, Padová-ban, Bolognában és Firenzében vízkereszt napján nagy boszorkányvásárt csapnak. A legkülönösebb boszorkány-összejövetel mégiscsak Rómában, a Piazza Navonán vár az odaérkezőkre. Itt találkoznak a seprűs boszorkányok miniatűr másai. Lógnak a magasban, pörögnek, seprűjükkel táncolnak, visítoznak, s mindenkin jót nevetnek. Vannak életnagyságú, elemmel működő, lépegető boszorkányok is.

Nagy a vidámság ilyenkor mindenütt. Boldogan kacagnak kicsik és nagyok. Az árusok árulják a seprűket, a különféle színű apró és óriásméretű zoknikat, amelyeket teletöm a Befana ajándékokkal. Az édességek között minden megtalálható, ami szem -szájnak ingere. Marcipánból alma, körte, narancs, banán, dinnye, kaktusz gyümölcse, a fichi d'lndia, de az igazán finom csemege a csokiba mártott alma, ami valójában a Befana almája.

Ki ez a Befana, aki meghódította a gyerekek szívét? Egy csúf, de jóindulatú, őszes hajú, kampós orrú, bibircsókos, sovány boszorkány. Többnyire fekete ruhát hord, szegényes öltözetet. Kendő van a fején, de sokszor hosszú süvegű, fekete kalapban jelenik meg. Lába sovány, zoknija és a cipője kopott és lyukas, ha egyáltalán van neki. A lyukon át kikandikál vastag lábujja. Szeme vörös, orra horgas.

A Befana az epiphania, azaz a születés szóból származik. Eredete az idők homályába vész. A hagyomány szerint mágikus személy - aki a népi kultúra folklór- és keresztény eleme. Az egyik legenda szerint amikor a háromkirályok Betlehembe mentek, hogy köszöntsék a kis Jézus születését, útközben kopogtattak egy idős asszony ajtaján, hogy i-gazítsa útba őket. Megkérték az asszonyt, hogy társuljon velük, menjenek együtt, de ő visszautasította. Január 6-án Gáspár, Menyhért és Boldizsár megérkeztek Betlehembe a Megváltó elé, és átadták az ajándékaikat: az aranyat, a tömjént és a mirhát. Közben az öregasszony megbánta, hogy nem segített a háromkirályoknak, és próbálta megkeresni a kis Jézust, hogy ő is oda adja neki a saját ajándékát. De már nem találta többé Betlehemben. Ezért van az, hogy Befana a január 5-ről 6-ára virradó éjjelen tetőről tetőre, házról házra jár, hogy ajándékokat hagyjon a gyerekeknek. A jó boszorkát, amikor leereszkedik a kéményen, egy pohár bor és egy tányér étel várja, mellette mandarin vagy egy narancs. Ezeket a szülők éjjel megeszik. A következő reggel a gyerekek az ajándékokkal együtt megtalálják az üres tányért és rajta a Befana kéznyomát.

Nem lehet pontosan meghatározni, hol született a híressé vált Befana, melyik városban, melyik megyében, de az biztos, hogy Olaszországban. Az életkorát sem tudja senki, csak azt, hogy nagyon öreg. A Befanára a XIII. századtól a XVI. századig nem mint személyre, hanem mint ünnepre tekintettek - az évnek az egyik legfontosabb és legörömte-libb ünnepére. Énekes, hangszeres, táncos

örömünnep volt, ahol tűzijátékokat is rendeztek. A mai napig megmaradt ennek a mulatságnak a hangulata. Az égő máglya előtt nagy a jókedv, petárdák pukkannak, tűzijáték világítja be az eget, s az emberek önfeledten esznek-isznak, beszélgetnek, mulatoznak. A mágikus pillanatot pedig bárki meglelheti, aki ilyenkor egy máglya előtt áll.

Vízkeresztkor Észak-Olaszországban, főleg Veneto tartományban, szinte minden faluban égnek a máglyák, hatalmas lángjuk messzire ellátszik. Aki nem tudja, hogy ilyenkor bizony a boszorkányokat égetik, az azt hiszi, hogy a januári hidegben a tábortűz lángjai mellett csak békésen melegszenek az emberek. Pedig a máglyák tetejére boszorkánybábut kötnek, vagy a Befanát jelképező festett képet, rajzot tesznek. Elégetik a Befanát, más néven a vízkereszt tündérét. A népi bölcsesség szerint ez a nap zárja le a karácsonyi ünnepeket.

Ebben az időszakban Olaszország sok megyéjében különféle megtisztulási rítusokat tartanak. Ilyenkor tűzre teszik a rosszat, hogy megtisztuljanak. A régi hagyomány szerint ezen a napon minden házban áldozati szertartásként meg kellett gyújtani egy fadarabot vagy száraz ágat. Ahogy égett a fa, abból jósolták meg jövőt. A természet meghalt, de majd a hamuból újraéled.

Napjainkban az eljövendő szebb jövőt a fények, a gyertyák jelképezik, amelyeket a fákra rögzítenek az utak mentén, s amelyek akár a hegyoldalt is megvilágítják.

Velencében a boszorkány nem csak éjjel jön el, és nem seprűn érkezik a kéményen át, hanem gondolával közlekedik. Kicsiknek és nagyoknak 2005. január 6-án rendezik meg a boszorkányok hajófelvonulását, a Re-gata delié Befanét a Canal Grandén és a kis csatornákon. Érdekessége ennek az eseménynek, hogy az evezők helyett seprűket használnak.