VIZSGALAT BAKSA FIA BADUR, ITHE SÁMÁN ÉS ÁGOTA, VALAMINT MARSA SÁMÁNNÕK ELLEN A SÜMEGI VÁRBAN

K a l á n nembéli P ó s fia Nana, a királyi hálósok ispánja, M a t h m e r prépost, János orvos-fráter a Ferencesek rendjébõl, valamint Pál fráter, a gyõri Domonkos-rendiek perjele és inkvizitor vádolják istentelen, pogány erkölcsök visszaállításával, többnembéli kuruzslással és eretnekséggel a vádlottakat, akik, miután kétszeres idézésre sem jelentek meg, most fogságban vannak. - A tanúkat az Evangéliumra felesketik, hogy mindenben az igazságot fogják mondani és sem rokonszenv, sem gyûlölet nem vezeti õket vallomásaikban.

Kátai Gyárfás, a sümegi vár tisztje vallja, hogy a nevezetteket ismeri, mert sokszor megfordultak a várban családokat és katonákat látogatva és ilyen esetekben a régiek erkölcseirõl és szokásairól szoktak beszélni, azt állítva, hogy Isten büntetése azért van a népen, mert a régiek tiszteletétõl elhajlottak a nép gazdagjai és magukkal rántják a szegényeket is. Hallotta, hogy vádolják a nevezett sámánokat és sámánnõket azzal is, hogy a szokásos dézsma megtagadására késztetik a népet olyan papokkal szemben, akik nem élnek Isten törvényei szerint, bár ezeket nem a vádlottaktól maguktól hallotta. Azt azonban bizonysággal hallotta, hogy Badur sámán a húsvét elõtti idõben a templomból ki jövõknek hangos szóval mondotta, hogy az emberek erkölcseit a hasuk minõségérõl ismeri meg: akinek nagy hasa van, az fecsegõ, falánk és az érzékiség szolgája. ("Se edixit cognoscere mores hominum per dispositionem ventris. Qui auteni habét venterem magnum, est indiscretus, vorax et servus libidinis.") A tanú szerint a vádlott ezeket a szavakat a Tisztelendõ Prépostra értette és még mondotta, hogy a sok szegény, aki sovány és dolgos, táplálja a kövéreket, akik nem érdemlik meg meg a tizedet. Azt is elmondotta a tanú, hogy a hallgató népség a templomtéren nagy helyesléssel kiáltott fel a sámán szavaira és igazat adtak neki. Megkérdezik a tanútól, hogy felismerne-e valakit a jelenvoltak közül, mire a kérdezett azt válaszolta, hogy õ a háza ajtajánál állva, csak messzirõl hallotta a beszédet, de nem látta a jelenvoltak arcát. Tudakolták tõle, hogy a dézsmaszedõk hívták-e õket olyan házakhoz, ahol nehézségeik támadtak a jogos tized behajtásánál, vagy a lakók egyenesen megtagadták a törvényes járandóságok beszolgáltatását. A beszolgáltatás megtagadásának okát kérdezve, a tanú azt válaszolta, hogy a szegénység, rossz termés és sok esetben az, hogy a prépost nem él Istennek tetszõ életet és nem érdemli meg a tizedet. A. fizetni vonakodók között a tanú felsorolta Borza, Örse, Bachuna várjobbágyok és serviensek, és Chiken fia Radóz neveit. Arra a kérdésre, hogy a két nõvér beszélt-e hasonló értelemben a tizedek ellen, azt válaszolta: személyesen nem hallotta, de tudja másoktól, hogy azok házakat látogatva errõl beszélnek, hallott-e arról, hogy a nevezett vádlottak valamelyike gyógyítással foglalkozik, mire azt válaszolta, hogy a nõvérek gyógyítják, akik meglátogatják õket és hívják is õket betegekhez, majd megnevezte Orsolya és Ágotha asszonyt, Sebestyén katonát, László mester kúriai bírót, akiket, amint hallotta, meg is gyógyított a betegségükbõl. Arra a kérdésre, hogy milyen természetû betegségeket gyógyítottak a vádlottak, a tanú azt felelte, hogy nem tudja biztonsággal, de hallotta, hogy a szembetegségeket sikeresen gyógyítják. A vádakra, hogy a sámánok a régi pogány erkölcsöket és szokásokat dicsõítik és buzdítják a népet azok követésére, a tanú azt válaszolta, hogy Ithe sámán neki is mondotta, hogy jobb volt akkor, amikor élt még az õsök tisztelete, mert akkor nem kellett érdemteleneket szolgálni. A kérdésre, hogy tud-e még valamit, amit a vádlottak mondtak, vagy tettek a jó keresztény szokások ellen, a tanú nemleges választ adott. Leonardus plebanus de Tapolca: vallja, hogy ismeri a nevezett vádlottakat, kivéve Chiken fia Radoz-t. Tud arról, hogy gyógyítanak, elmondotta, hogy õt is meggyógyították egy ízben szembajából (de lippitudine oculorum), hogy sok orvosságokat adtak neki, melyek mindig hatásosak voltak és különbözõ betegségekbõl szerencsésen kigyógyították, (variorum morborum felici curatione resultabant.) Megkérdezték tõle, hogy milyen betegségekbõl gyógyították ki és milyen orvosszereket adtak neki, mire a következõket válaszolta: "Vesekövem volt, (tenebam lapidem in renibus) és orvosságként vizet itattak velem, amelyben elõbb szilvát fõztek (aqua in qua prius pruna fuerit decocta), meggyógyítottak gyomorgyengeségbõl is, (ex debilitate stomachi). Az orvosságról a nõvérek azt mondták: végy lisztet, amelyet összekeversz háromszor annyi súlyú édesgyökérrel, fõzd meg, hogy pépes legyen és fûszerek porával ízesítsd, mert étkezés elõtt vagy után nagyon jót tesz". (Tolle harinam cui misces scariole cocte usque ad mellis apisis et speciarum pulverem temperabis ante cibum et post cibum accipies quia optimum est). Azt is tudta a sámánokról, hogy másokat is gyógyítottak: Ágatha asszonyt meggyógyították vérfolyásból, hasonlóképpen Bolkhaz Tamás fiacskáját veszettkutya harapásából ugyancsak Keze László fiát mérgezésbõl, Sidonia asszonyt romlott ételektõl való felfúvódásból (de inflacione stomachi de cibis corruptis), és sok másokat különféle betegségekbõl. Elmondotta azt is, hogy miként bonyolították le a gyógyításokat, milyen praktikákat alkalmaztak a nõvérek azon esetben, ha az említetteket a beteg házához hívták. Ilyenkor kísérte B a k s a fia B a d ú r, aki nem ment be a házba, hanem a házat körüljárta és énekelt, a régiek énekeit citálva. A nõvérek ha mindketten mentek beteghez, egyikük megvizsgálta a beteget, a másik a régiek módján, (ut antiquis moris erat) isteneiket hívta és dicsérte, (deos suos invocans atque laudans), majd a ház négy sarkából port szedett össze (de quattuor angulos terre in pugno collegit) és a küszöbre hintette (de illa terra in limite domui jactavit). Megmondották, hogy milyen orvosságot kell a betegnek ennie vagy innia és mindhárman eltávoztak. Vallatva, hogy honnan tudja az elmodottakat, azt válaszolta, hogy két ízben jelen volt beteg gyógyításánál, mert õ maga hívta õket oda, sietve lovagolva házukhoz. Orvosságukról meszsze földre eljutott a hír, hogy náluk minden van, ami az orvosoknak vagy patikusoknak szükséges. Különféle õrlemények változatossága, tört búza, fenyõmag, konkoly, zab, lencse, borsó, stb. (Cuius rei notitia usque mihi uisa est tam medicis quam farmacopulis necessaria... de diversitate farine, de grano fracto, de grana citri et grana pini, zizania, ordeo, milio, faba, lenticula, cicere etc.). A sámánnõk a gyógyításért nem kértek semmit, csak Isten szerelméért tették. Vallatták, hogy milyen istenekrõl énekeltek a sámánnõk, mire a tanú azt válaszolta, hogy azokról, akiket õ csak gyermekek énekeibõl ismer és nem tudja, hogy valóságban isteneknek nevezik-e õket. Megkérdezték, hogy tudja-e hogy miért szórtak a sámánok földet a küszöbre, mire a tanú válasza szerint azért, mert ez a régiek szokása és az ajtó küszöbe alatt gonosz szellemek lakoznak a nép hiedelme szerint. Vallatták, hogy õ mint presbyter, miért nem ment a királyi orvosokhoz betegségében, mire a tanú válasza az, hogy volt már Esztergomban a hospitálos frátereknél, de nem tudták meggyógyítani és mert szegény az orvosokat fizetni. Arra a kérdésre, hogy lelkiismerete szerint van-e valami, amit mondania kell, a tanú azt válaszolta, hogy õ csak mint gyógyítókat ismeri a sámán nõvéreket és hogy az egész nép nagy bizalommal van hozzájuk.

Kisszer Mihály várjobbágy: ismeri a vádlottakat, akik a fogságban vannak, hallotta, hogy az egyházi tizedek ellen beszéltek, és húsvét elõtti böjtben, a templom elõtt hallotta amint Baksa fia Badúr mondotta a népnek, hogy a kövérek, akik az Istennek szolgálatában élnek, inkább a testnek a szolgái, mint az Istené és ezért nem érdemlik a tizedet. Hogy a többiek is beszéltek volna hasonló dologról, azt nem hallotta. Tudja, hogy fiát, sok társával, a sólyomünnepen, amit a régihitüek az Urunk születése napján tartanak a télben, I t h e sámán arra tanította, hogy ha megnõl, akkor a régi szokásokhoz kell húznia, mert akkor jobb lesz a szülõknek is. Arra a kérdésre, hogy mondott-e más ilyen dolgokat a nevezett sámán, a tanú azt válaszolta, hogy õ csak azt tudja, amit a fiától hallott. Hogy Ithe tanítja-e a fiát és más gyermekeket a régiek istentelen énekeire és meséire, a tanú válasza az, hogy sok éneket tanulnak. A nevezett vádlottak gyógyításáról azt vallja a tanú, hogy az õ feleségét is meggyógyították vérfolyásból.

Az elõbbi Mihály felesége vallotta, hogy ismeri az összes vádlottakat, akik fogságban vannak. Megkérdezik tõle, hogy miként gyógyította meg õt a két sámánnõ, de a tanú vonakodik választ adni. Arra a kérdésre, hogy lelkiismeretében és az esküjére hivatkozva akarja-e János fráternek gyónás formájában a választ megadni (in foro confessionis) a tanú igenlõen válaszolt. Újból elõvezetve a tanútól megkérdezik, hogy milyen orvosságokat használtak a sámánnõk a gyógyításnál. Fráter János tiltakozott a tanú vallatása ellen mondván, hogy a vádlottaknak maguknak kell erre a kérdésre válaszolniuk, ha másként nem, tüzes vas vallatással (et si per ferrum candentem). Megkérdezik a tanút, hogy védi-e a vádlottakat, vagy kívánja-e azok szabadságát és büntetlenségét, mire a tanú válasza az, hogy õ csak a lelkiismerete szerint cselekszik, ahogy az esküje kötelezi és hogy az igazságot kívánja, mert a sámánnõk nagyon jók. Ismeri Ithe sámán tetteit és mondásait, amellyel a fiatalságot tanítja és tudja, hogy nagyon hasznosak, mert a gyermekeket megtanítja a vadászsolymokkal bánni. Arra a kérdésre, hogy hallotta-e hogy a nevezett sámán a régi erkölcsökrõl dicsõitõleg beszélt és azok visszatérését kívánja, azt válaszolta, hogy hallotta a sámánt errõl beszélni, dicsérve az õsapák (preavum) dicsõ tetteit és énekelni gyõzelmeikrõl. Kérdezték azt is, hogy beszélt-e az említett sámán a régi pogány istenekrõl, mire az a válasza, hogy ezekrõl nem tud semmit. Arra a kérdésre, hogy lelkiismerete és esküje szerint tud-e még valamit, amit el kellene mondania, azt válaszolta, hogy mást nem tud, csak azt, hogy mind a sámánnõk, mint I t h e sámán nagyon jók.

Erked Péter vallja, hogy ismeri a börtönben lévõ vádlottakat és tudja róluk, hogy a dézsma elleni lázítás miatt vannak fogságban, de õ maga nem hallott a tizedleadás ellen beszélni. Azt csak hallomásból tudja, hogy pogány erkölcsök terjesztésével vádolják õket. A bizottság kérdésére, hogy hallott-e a sámánok gyógyító tevékenységérõl, a tanú válasza az, hogy több ízben tanúja volt ilyen gyógyításnak és elmondta, hogy egy alkalommal õ vitte el a sámánnõket Zalavárra, ahova egy sokáig vajúdó asszonyhoz hívták õket; azt is elmondotta, hogy amerre átmentek a falvakon, elterjedt érkezésük híre és sok beteget hoztak eléjük az útra, de õk nem maradtak, nem gyógyítottak, mert mint mondották, nagyon sietnek, de megígérték, hogy visszatértükben meggyógyítanak mindenkit Isten nevében. Vallatják a tanút a sámánnõk gyógyszerei felõl is, mire elmondotta, hogy az elõbb említett úton egy ládát vittek magukkal, abban voltak az orvosszerek. A nevezett sámánnõk asszonyi tisztességérõl érdeklõdve, a bizottság azt a választ kapta, hogy mindkét nõvér nagyon tiszteletreméltó személy, akiket a nép nagy szeretettel vesz körül és nagyon bízik bennük. Felszólítják, hogy lelkiismerete szerint van-e még mondanivalója az eddigi kérdések mellett, mire a tanú azt a véleményét fejezte ki, hogy ha csak azért vannak fogságban a sámánok, mert népeket gyógyítottak, akkor ki kellene õket azonnal engedni a legnagyobb tisztelettel, mert így kívánja a nép java (propter bonum populi).

Bolkház Tamás, sümegi alvárnagy ismeri a vádlottakat, akik a katonái õrizetére vannak bízva és õ látja el õket élelemmel. Dézsma elleni lázításukról csak a tisztelendõ préposttól tud, aki 15 nappal ezelõtt a várnagy engedélyével a foglyokat megdorgálta börtönükben és egyiküket botjával megütötte, mire a két sámánnõ az öreg segítségére sietett, letépték a tisztelendõ prépost ruháját és nagy kiabálást vittek végbe, mialatt ütötték Isten emberét. A bizottság megkérdezi a tanút, hogy milyen szavakra emlékszik a veszekedésbõl, mire a tanú megemlíti, hogy csak annyira emlékszik, hogy a tisztelendõ prépostot "k u t y a f i"-nak (filius canis) mondották és kiabálták, hogy "kövérséged a pokolé, mert az érzékiség szolgája vagy" , de többre nem emlékszik. Kérdezik a tanútól, hogy jelen volt-e a veszekedés kezdeténél, mire azt válaszolta, hogy nem volt jelen, csak a kiabálásra futott oda katonáival, akik megelõzték õt. A sámánnõk gyógyításáról tudomása van, mert mint elmondotta, Szent Jakab vigiliáján 12 éves fia társaival a vár terén játszott és egy beteg kutya megharapta, mire a felesége a szolgálójával gyorsan elhívatta Marsa sámánnõt, aki éppen a várban volt egy beteg házánál és ez sietve jött a fiúcskához, hogy meggyógyítsa. Megkérdezték, hogy miként járt el a sámánnõ és a tanú elmondotta, hogy kendõvel becsavarta a fiacskája karját" amíg az egészen kék lett és akkor megtüzesített késsel kiégette a sebet, ahol a harapás látszott, ezek után valami italt öntött a fiúcska szájába, amitõl az mélyen aludt, míg a sámánnõ három napig mellette maradt és a fiúcska egészséges. A bizottság kérdésére, hogy a gyógyításért kért-e valami díjat a vádlott asszony, a tanú azt válaszolta, hogy nem kért semmit és nem is fogadott el még ajándékot sem. Azt is megkérdezték a tanútól, hogy tud-e valamit a sámánok istentelen, pogány szertartásairól és énekléseirõl. A tanú azt vallja, hogy tudomása szerint I t h e sámán, amikor Sümeg várában járt, mindig lovak istállójában kért és kapott éjszakai szállást. Ilyenkor szokott énekelni és régi történeteket mondani, amit a katonák és családjaik szívesen hallgattak, de más pogány szokásáról nem tud. Azt is tudja, hogy I t h e, akit jól ismer, egy tiszteletreméltó aggastyán, aki egyedül és szegényen él házában. Felteszik neki a kérdést, hogy szándékosan védeni akarja-e a sámánokat, mire a tanú kijelenti, hogy õ csak esküje szerint beszélt, bár óhajtja a foglyok szabadságát.

Kezel László vallja, hogy a vádlottakat ismeri, kivéve R a d ó z sámánt, hallott arról, hogy a dézsmaleadás ellen izgatták a népet, de nem a sámánoktól maguktól, hanem a tisztelendõ préposttól, aki húsvét másodnapján házához jött és elpanaszolta, hogy mit cselekszenek a sámánok a keresztény egyház érdekei ellen. A vádlottak gyógyításával kapcsolatos kérdésekre a tanú "nagy lelkesedéssel" beszélt és elmondotta, hogy Isten után bennük van a legnagyobb bizalma a betegségek idején, melyeket Isten megenged és ilyenkor mindig a sámánnõket hívatja, akik eddig meggyógyították nemcsak õt, hanem a családját is. Feltették neki a kérdést, hogy milyen betegségekrõl tud, amelyeket házánál gyógyítottak, mire a tanú elsorolja, hogy amikor Esztergomban és Székesfehérvárott volt, a királyi kúriában, felesége veséjével súlyos beteg lett és mire a hírt megkapta és haza sietett, már a két sámán nõvér meg is gyógyította az asszonyt, hasonlóképp a sámánnõk gyógyították meg leányát, aki valami gyümölcstõl véres kólikát kapott egészen kicsi korában, késõbb pedig mikor nagyobb lett, mérgezéstõl majdnem meghalt és Ágota sámánnõ egy tyúktollal addig csiklandozta torkát, amíg a mérget kihányta. Mikor pedig õ maga volt beteg a szemével és egyiket lassan hályog nõtte be, Ithe sámán magától, hívás nélkül jött a házhoz és azt mondotta, hogy el fogja távolítani a fátyolt: adott neki egy erõs italt, amelytõl elaludt és mikor felébredt fájt ugyan erõsen a feje, de látott mint mikor még szeme egészen ép és egészséges volt. Megkérdezték a tanút arról is, hogyan gyógyították meg a feleségét, mire elmondotta, hogy adtak neki egy italt, a "sapa" nevû növény kifõtt levébõl, amely nagyon keserû volt és heteken keresztül a betegnek olyan forró fürdõbe kellett ülnie, amilyet teste elbírt és ezektõl a vesékbõl minden tisztátalanság és a kövek eltávoztak és arra az asszony meggyógyult.

Ezért a gyógyításért, a tanú vallomása szerint, a sámán nem fogadott el semmit, de azóta sokszor megy a házába vinni neki tejet, sajtot és kenyeret. Arra vonatkozólag, hogy segíteni akarja-e a vádlottakat és kiszabadítani, azt válaszolta, hogy esküje értelmében vallott ugyan, de ha rajta múlna, azonnal elbocsájtaná õket a fogságból. Arra a kérdésre, hogy lelkiismerete és esküje szerint akar-e még valamit mondani, a tanú a következõket mondotta: miután írástudó ember vagyok, többször kértem Ithe mágust, hogy a sok történetet elõdeink dicsõ tetteirõl mondja el, hogy azokat örök idõre leírjam, azt válaszolta, hogy Isten nem akarja hogy azok szentségtelen kezekbe kerüljenek és csak kiválasztottak emlékezetébe írja ezeket a dolgokat, így mondották neki az öregek, akiktõl tanulta.

S i d o n i a, Márkus özvegye azt vallotta, hogy a nevezett vádlottakat személy szerint ismeri. Arra a kérdésre, hogy a tized megtagadására késztetik a népet, azt válaszolta, hogy húsvétkor a templom elõtt Baksa fia Badúr azt mondotta, hogy a kövér egyháziak nem érdemlik meg a sovány szegények kenyerét. Vallatták, hogy hallotta-e, hogy a sámánok régi szokásokat elevenítenek fel, azt válaszolta, hogy arról nem tud, de azt tudja, hogy sokan, õ maga is, de fõképpen a fiatalság sokszor jár Ithe sámán kunyhójához, aki sokat mesél a régi idõk nagy és dicsõ tetteirõl, amelyekkel õseink éltek és, hogy sok szép énekre tanítja a gyermekeket. A vádlottak gyógyításairól tudja, hogy eredménnyel és sokakat gyógyítanak, többek között õt magát is meggyógyították, amikor egy alkalommal romlott ételt evett, súlyos beteg lett és mindenki halálát várta. Elhívták a tisztelendõ prépost urat is házához; az utolsó kenetre, amikor megjelentek házánál a sámánnõ testvérek, akik meghányatták és adtak neki orvosságot, amely elmulasztotta a gyomorgörcseit, amit a romlott étel okozott. (Exivit inflamatio stomachi cibis corruptis). Arra a kérdésre, hogy mibõl állott ez az orvosság, a tanú azt válaszolta, hogy sohasem kérdezte meg a sámánnõket, mert akkora bizalma volt, hogy ezt nem látta szükségesnek. A gyógyításért nem fogadtak el semmit, mondván, hogy nekik többjük van. Arra a kérdésre, hogy akarja-e, hogy azok kiszabaduljanak, a tanú válasza, hogy esküje és lelkiismerete értelmében beszélt" de tudja azt, hogy ki fognak szabadulni, mert Isten segíteni fogja õket, mert õk is segítik felebarátaikat.

A g a t h a özvegy azt vallja, hogy személy szerint ismeri a vádlottakat. A tized megtagadásáról személyesen tõlük soha nem hallott semmit, csak a tisztelendõ prépost tette szóvá több ízben és egyházi átokkal fenyegette meg õket. Arra a vádra, hogy a régi pogány istentelen erkölcsöket akarják visszahozni a sámánok, azt mondta, hogy I t h e, a nagyon öreg sámán, amikor karácsonykor a fiatalság az elsõ új sólymokat felrepteti, szokott énekeltetni és beszélni a régi idõk nagy és szép eseményeirõl és megfogadtatja a fiatalsággal, hogy ezeket a dolgokat emlékezetébõl kiveszni nem hagyja. Arra a kérdésre, hogy minemû dolgokat nem akar a sámán, hogy kivesszenek, a tanú azt válaszolta, hogy amennyire az õ értelme felfogja, a sólyommadarak nevelését és röptetését. A sámánok gyógyításairól is tud, fõképpen azért, mert õt magát és nõvérét többször gyógyították, sõt amikor télben nem volt tüzelõjük, Baksa fia Badúr hozott rõzsét a házhoz és intézte el a ház körül szükséges dolgokat. Hogy milyen betegségét gyógyították, azt válaszolta, hogy neki állandóan reumás fájdalmai és fejgörcsei voltak, de amióta Badúr sámán kezeli, ezek elmúltak. Amikor súlyos gyomorbántalmai voltak, Ágota sámánnõ jött az említett Badúrral és melegvizes ruhával gyógyította ki õt. A gyógyításért nem fogadott el semmit, de neki az a szándéka, hogy házát és szõlõjét reájuk hagyja, mert õ már elhagyott özvegy és senkije sincsen. A tanú állítja, hogy õ csak esküje szerint vallott, de ha tõle függne, akkor azonnal a legnagyobb ünnepélyességgel (maxima cum solemnitate) engedné mindnyájukat szabadon.

Daróc János a sümegi vár serviense a vádlottakat személyszerint ismeri és tagadja, hogy hallott volna a vádlottak beszédjeirõl, hogy a papi tizedet ne adják le. Ugyancsak nemlegesen válaszolt arra a kérdésre, miszerint a régi erkölcsöket akarnák feleleveníteni. A sámánok gyógyításairól hallotta, hogy azok nagyon eredményesek. Hogy kiktõl tudja, hogy ez így van, azt válaszolta, hogy sokaktól, mert akiket kezelnek, azok meggyógyulnak. Nem fogadnak el semmit, még csak ajándékot sem. Arra a kérdésre, hogy a vádlottak javára akar-e vallani, azt válaszolja, hogy neki az esküje szerint csak az igazságot szabad kívánnia.

K i s d i De méter sümegi várkatona vallja, hogy amikor a tisztelendõ prépost ezelõtt 15 nappal meglátogatta börtönükben a vádlottakat, akkor hallotta elõször, hogy a papi tizedrõl van vita. Õ van a foglyok õrizetével megbízva és amikor a tisztelendõ prépost botjával megverte az öreg I t h e sámánt, a többiek rátámadtak és mondották, hogy nem érdemli meg a tizedet. Vallatták, hogy milyen szavakra emlékszik a veszekedésbõl, mire azt válaszolta, hogy csak arra emlékszik, hogy Ágota a sebesült Ithe arcát törölgette, míg Badúr és Marsa a prépostot verték és mindenféle szavakat kiabáltak, ami nagyon megalázó volt a tisztelendõ prépostra. Megkérdezték, hogy akarja-e a szavakat gyóntatás formájában János fráternek elmondani, de a tanú azt nem látja szükségesnek és, hogy Badúr azt mondotta, a tisztelendõ prépostnak, hogy "kutyafia" (filius canis), Marsa pedig, hogy "te nem vagy Isten szolgája, hanem az érzékiségé" (non eres servus Dei, sino libidinis.. .) Arra a kérdésre, hogy a tisztelendõ prépost mit válaszolt, a tanú azt vallotta, hogy nevezett nem mondott semmit, mert Badúr sámán fogta a nyakát, mikor a többi katonák és a várnagy is megjelentek, hogy szétválasszák õket. Lelkiismerete szerint a tanú megemlítette, hogy amikor a várnagy megbotoztatta a vádlottakat a támadásukért, Badur minden ütésnél azt mondta, hogy ezért tízszer annyit adjon az Isten a tisztelendõ prépostnak.

Geréb Dénes a sümegi vár serviense ismeri személy szerint a vádlottakat, hallotta, hogy a nevezettek a tized ellen beszéltek és tudott a veszekedésrõl, ami tizenöt nappal elõbb történt a börtönben. Az istentelen régi szokások visszahozásáról a tanú válasza nemleges volt. Hallotta, hogy nagyon sokakat meggyógyítottak, de amikor kérdezték, hogy kiket, nem emlékezett senkire. Lelkiismerete szerint megemlítette, hogy az öreg Ithe sámán nagyon beteg és a várnagy parancsára senki nem mehet be hozzá az õrségen kívül, kérné, hogy a beteg lelke megmentésére valaki a tisztelendõ testvérek közül látogassa meg.

Zengeli László, a sümegi vár tisztje (officialis castri) arra a kérdésre, hogy a sámánok a papi tized megtagadásáról beszéltek-e a népnek, azt vallotta, hogy õ sokszor szedett már adót a népnél, de még a legszegényebbek is mindig megtartották a kötelességüket. A kérdést újra felvetve a tanú azt vallotta, hogy nem hallotta, csak a börtönben levõ öreg Ithe sámántól tudja, hogy emiatt vannak lefogva. Hogy istentelen régi szokásokra akarják tanítani a népet, a tanú válasza az, hogy õ a gyermekeit mindig elküldte Ithe sámánhoz, aki a régi dicsõségeket és harcokat mesélte el nekik és énekekre, táncokra tanította õket, de istentelen és ördögi praktikákról nem tud semmit. Gyógyításaikról, a tanú válasza, hogy tudomása szerint sokakat meggyógyítottak és bár Isten segítségével eddig még nem volt rájuk szüksége, de bizodalma van hozzájuk. Barátság és elfogultság nem vezeti vallomásában, mert õ esküje és lelkiismerete szerint tanúskodott. Lelkiismerete szerint közölte, hogy a vádlottak nem a papi tized, sem istentelen praktikáik miatt vannak fogságban, hanem azért, mert a tisztelendõ prépost bosszút akar rajtuk állni, pedig a híveknek nagyobb bizalmuk van a sámánokhoz, mint az említett Préposthoz.

Borza várjobbágy azt vallja, hogy ismeri a vádlottakat és, hogy a papi tized ellen izgattak volna, arról nem tud semmit. Arra a kérdésre, hogy õ a tized leadását azért tagadta-e meg, mert a vádlottak biztatták rá, a tanú azt mondotta, hogy õ nem tagadta meg a tizedet, csak haladékot kért, mert két tehene elpusztult, termése nagyon szûkös volt, és ezt nem azért tette, mert valaki biztatta volna rá, hanem azért, mert õ és családja nagy szükségben vannak. Arra a kérdésre, hogy a gyógyításokról tud-e valamit, azt válaszolta, hogy tud, mert már sok évvel ezelõtt, amikor leesett a háza tetejérõl és lába eltörött, Ithe sámán gyógyította meg.

Örse zalaapáti várjobbágy azt vallja, hogy ismeri személy szerint az összes vádlottat, de a tizedet nem miattuk tagadta meg, hanem csak haladékot kért, mert nagy ínségbe jutott, de nem a vádlottak adták neki a tanácsot. Gyógyításaik felõl megkérdeztetve azt válaszolta, hogy Isten segítségével eddig nem volt beteg és nem vette õket igénybe, de hallotta, hogy a sámánok a zalai falvakban nagyon sokat gyógyítanak Isten segítségével és saját tudományukkal.

B a c h u n a zalaszentgyörgyi várjobbágy ismeri a sámánokat, de a sámánnõket nem. Hogy biztatásukra tagadta-e meg az egyházi tized fizetését, azt vallotta, hogy õ nem tagadta meg az adót, csak haladékot kért, mert nagy ínségben van, ugyanis két fia meghalt villámcsapás következtében. A gyógyításokról azt vallotta a tanú, hogy évekkel ezelõtt nyáron, amikor egyik fia, aki most nemrég halt meg, beleesett a Zala folyóba és amikor kihúzták már halottnak vélték, és a siránkozást a véletlenül arra járó B a k s a fia B ad ú r meghallotta, kirázta belõle a vizet és "új lelket öntött bele" (infumdit animam novam...). Lelkiismerete szerint hozzátette, hogy életét adná nevezett Baksa fia Badúr sámánért, aki fiát évekkel ezelõtt életre keltette.

Herke Demeter sümegi vár jobbágy vallja, hogy ismeri a vádlottakat. Arra a kérdésre, hogy miattuk tagadta-e meg a tizedet, azt válaszolta, hogy õ nem tagadta meg, csak nagy ínségben haladékot kért. A gyógyításokról szóló kérdésre azt válaszolta, hogy hallotta, hogy sok betegséget, sõt szemhályogot is gyógyítanak és, hogy a sámánnõknek istenáldott kezük van. Lelkiismerete szerint kívánja, hogy az igazság gyõzzön, mert akkor tudja, hogy a sámánok szabadok lesznek.

Kalmár Gáspár sümegi sarukészítõ ismeri a vádlottakat. A kérdésre, hogy tudta-e, hogy a vádlottak felbújtatják a népet, a tanú azt vallotta, hogy õ nem hallott semmit a felbújtásról, és, hogy õ sem tagadta meg a papi tizedet, hanem csak haladékot kért, mert Szent György napja elõtt Zalába vásárra ment és útonállók minden árújából kifosztották. A gyógyításról azt vallotta, hogy a sámánnõknek sok csodálatos orvosságuk van, amellyel mindenkit meg tudnak gyógyítani. Megkérdeztetvén az orvosságok természetérõl, azt válaszolta, hogy két évvel ezelõtt, amikor a veszprémi vásárra ment árújával, szekéren magával vitte Ágota sámánnõt, aki egy faluba ment és ez alkalommal kérdezte a nevezett Ágota csodálatos orvosságjairól, aki azt válaszolta, hogy ez egy olyan titok, amit anyjától és annak anyjától hallott és eskü alatt senkinek sem mondja el, de azért a tanú megkérdezte, hogy van-e benne embervér, mire a nevezett Ágota hallgatott. A bizottság kérdésére, hogy akar-e gyónás formájában errevonatkozólag vallani, a tanú igenlõen válaszolt. Dominus M a t h m e r királyi orvos ez ellen tiltakozott azzal, hogy nincs szükség a tanú vallomására, mert Ágota tüzesvas próbával vallani fog. Arra a kérdésre, hogy lelkiismerete szerint óhajt-e valamit még mondani, a tanú azt válaszolta, hogy szerinte a sámánok sok jót tesznek a köz érdekében a nép között.

M e r z e vár jobbágy ismeri a vádlottakat és õk adták neki a tanácsot, hogy mondja el a nyomorúságot, amiben él és kérjen haladékot a tizedleadásra, de annak megtagadására nem biztatták. Gyógyításaikról azt mondotta, hogy számos beteget gyógyítottak már meg a vidéken és mindent Isten nevében, ingyen cselekedtek. Arra a kérdésre, hogy ismer-e valakit, akit meggyógyítottak, megnevezte saját leányát, Ágnest, aki vérfolyásban szenvedett, mindig nagyon halovány és gyenge volt, de amikor a sámánnõk kezelésbe vették, meggyógyult; hogy mivel gyógyították meg és hogyan, ez asszonyok dolga és õ szeméremérzetbõl soha nem kérdezte meg, csak azt tudja, hogy a mai napig Ágnes leányának Isten kegyelmébõl hat gyermeke van és egészséges. A bizottság kérdésére, hogy segíteni akarja-e a vádlottakat, azt válaszolta, hogy esküje szerint az igazat mondta és ezzel bizonyára segíti õket, mert oldalukon az igazság.

Tarkó Sámuel, a sümegi várkovács ismeri a nevezett vádlottakat személy szerint, mert õ rakta rájuk a bilincseket, amikor a börtönben megtámadták a tiszteletreméltó prépostot. A tized megtagadásra való felbújtásról csak akkor hallott, amikor a börtöni veszekedés lefolyt. A sámánok gyógyításáról sokaktól hallott, akik meggyógyultak és õ személyesen a lovak betegségeinek a gyógyításához szokta elhívni Ithe sámánt, aki a pókos lovak lábait és katarusait mindig eredményesen gyógyította. Arra a kérdésre, hogy ezekért elfogadott-e valami díjazást, a tanú válasza az volt, hogy egy-egy éjszakára szállást kért és csak tejet fogadott el. A vádakra, hogy a sámánok istentelen régi praktikákat folytatnak és a régi erkölcsök elõnyeit hirdetik, a tanú azt vallotta, hogy amikor éjszakánként szállást kért a vár istállóiban aludva, mindig sokan összejöttek a várkatonák és jobbágyok közül, mert az említett nagyon szépen énekelte Jutas vezér hõstetteit, László király harcait és sok más legendát a régi idõkbõl, amiket emlékezetbõl ismert és mindenki hallgatta, sokszor a hajnali órákig. Megkérdezték, hogy tudott-e errõl a várnagy, vagy más tisztje a várnak, a tanú azt vallotta, hogy a várnagy nem, de a tisztek közül sokan még gyermekeiket is elhozták a sámán hallgatására. A bizottság kérdésére, hogy biztatta-e a hallgatóságot, hogy térjenek vissza az õsök hitére, azt vallotta, hogy a sámán csak annyit mondott, hogy boldogabbak voltak akkor még a magyarok, fényesebbek voltak akkor az ég csillagai. Felszólították, hogy lelkiismerete szerint óhajt-e valamit mondani, mire a tanú azt kérdezte, hogy beszélhet-e büntetlenül, szabadon. Rendreutasíttatván azt mondotta, hogy életének legszomorúbb cselekedete az volt, hogy a várnagy parancsára az öreg I t h e kezeire és lábaira bilincset kellett vernie, sõt életében elõször asszonyokra is, mert nõi foglya még nem volt a börtönnek, csak ez, a két tisztességes nõvér, akik olyan sok jót tettek a beteg néppel. A tanú megdorgáltatott és Nana comes parancsára megbotozták.(!)

Myske Benedek, a vár prokurátora vallja, hogy ismeri a vádlottakat, akik fogságban vannak, a tizedleadásrói csak most utólag értesült, a veszekedéskor. Gyógyításaikról tud és vallja, hogy maga is sokszor megy gyakori fejbántalmaival a sámánok házába orvosságért és azok mindig segítenek rajta. Istentelen tanításaikról nem tud a tanú, bár vallja, hogy szent királyok életérõl és hõsi harcairól beszélni és énekelni hallotta ugyan az öreg Ithe mágust, de ördögi erkölcstelenségekrõl nem beszélt elõtte soha. Kérdezik, hogy lelkiismerete szerint van-e valami mondanivalója, mire a tanú azt válaszolja, hogy õ, mint a vár prokurátora tudja, hogy ebben az esztendõben sok természeti csapás érte a népet és a tizedfizetéssel mindenütt hátra vannak és legtöbben haladékot kérnek és, hogy ezért nem lehet senkit sem joggal büntetni.

Albert fráter, az esztergomi istápolyosok perjele vallja, hagy a vádlottakat csak most ismerte meg személyesen, bár Ágota és Marsa hírét hallotta és tudja, hogy a kórház Szent Lázár betegei (bélpoklosok) Zala megyébõl mind nagy szeretettel emlékeznek meg a nõvérekrõl. Megkérdezik, hogy miután nem kapott idézést a tanúvallomás tételére, akar-e megesküdni? Nemlegesen felelt, mondván, hogy lelkiismerete szerint cselekszik, amikor a gyógyításokért járó büntetési eljárás felfüggesztését kéri és reméli ehhez a tiszteletreméltó, jelenlevõ királyi orvosok hozzájárulását. Dominus M a t h m e r orvos tiltakozik a beavatkozás ellen. Megkérdeztetvén a nevezett frátert, hogy mi a véleménye a tizedek megtagadásáról, a kérdezett válasza az, hogy Esztergomból eddigi útján látta, mekkora szegénységben élnek a falvak lakói a sok természeti csapás miatt és az emberi nyomorúság égbekiáltó szavát sokszor hallotta (clamantem ad coelum audiens) is így nem az akarat hiányát látja a beszolgáltatásnál, hanem a kényszerûséget és tehetetlenséget. Arra a kérdésre, hogy van-e még mondanivalója, azt válaszolta, hogy az összes vádlottnak csak kettõt kér: "Isten és a ti irgalmasságtokat" (misericordiam Dei et vestram).

JEGYZETEK

(1) A volt tatár foglyok visszamaradásáról a szászok pontosan voltak értesülve, de itt sem a vallási motívum volt a vád alapja, hanem a félelem, hogy a dézsma felõl esetleg más országok szokásairól is értesülnek a jobbágyok.

(2) A "tollas ruha" jellegzetes maradványa a "napimádók" vallási hiedelmeinek. Szerepel pl. az inkák papi, öltözeténél is, vagy a mundák híres tollköpenyei is ennek a napkultusznak a maradványai és egyben választóvonal az északi "rokon" peremnépek u. n. "sámánizmusától".


A SÁROSPATAKI SÁMÁNLÁZADAS INKVIZÍCIÓS MONSTRE PERE

1268 OKTÓBER 28.-ÁN

A lázadás elõzményeit az "Inkviziciós könyv" adataiból összegezve a következõket tudjuk meg:

A sárospataki Domonkos-rendi kolostor, amely Szent Erzsébet születése helyén épült, és az õ tiszteletére volt szentelve, az 1230-as évek óta Szent Domonkos napján tartotta a környéken híressé vált vásárát, amelyre messze földrõl sok kereskedõ verõdött össze. Miután megválasztották az úgynevezett vásárbírót, az kijelölte a vásári tanács tagjait, hogy az esetleges vitáknál szavuk döntõ erejû legyen. Többen felszólaltak a megválasztott Borkács fia Simon ellen azzal a kifogással élve, hogy a pogány sámánok családjából származik és ezért nem fogadják el sem õt, sem az általa kijelölt tanácstagokat, akik rokonságából kerültek ki. A Domonkos-rendiek is beleavatkoztak a vitába és a nagy veszekedésben a sámánok részérõl valaki egy nyilat lõtt a tömegre és hátulról halálosan megsebesítette Miklós frátert, a kolostor perjelét. A megdöbbent tömeg meg akarta lincselni a gyilkost, aki övéi közé menekült és akik szintén nyilakkal felfegyverkezve léptek fel, úgy hogy hamarosan három halott és sok sebesült maradt a piactéren, míg a tömeg a domonkosok templomába menekült, de a kívül maradtak közül a sámánok csoportja még többeket megsebesített.

A vásár napját általános gyász követte és a király, IV. Béla, fiának Béla hercegnek erélyes udvarbíráját, O m pu d u s mestert, Gergely szepesi prépostot, S c e l a fia Miklóst, a kománok grófját, Szakállas (Barbatus) Lõrinc és Gellért királyi orvosokat küldötte ki fráter Sycardus fõinkvizítorral, a Domonkos-rendiek tartományi fõnökével az élükön.

A vádlottak javarészben menekülésben voltak, de a szepesi káptalan, a sárospataki királynéi várkatonaság, valamint a kassai városi fegyveresek közel három hónapi kutatás után, fõképpen a tállyai szõlõkben és a bodrogközi nádasban összeszedték a menekülõk egy részét, számszerint tizenhat sámánt, akiket bilincsbe verve vittek a sárospataki várba, hogy lefolytassák ellenük a nagy inkviziciós monstre pert.

A f õvádlott a gönci sámán, Bödön fia Sámson volt, akinek híre az egész Bodrogközben és Tokaj-hegyalján roppant nagy volt. A vádlott társai között szerepelnek olyan nevek, akiknek a nemzetisége bizonytalan. Sámson mágussal együtt elfogott és perbefogott sámánok: Miké fia Dániel, Bogomér kám, Chang fia János, Letenye Menyhért, Chyko fia Ratos, Topói Harsány, Tarkövi Demeter, Bács fia Semlye, Csötör fia S i k e, Torja Tályáról, Deleny fia Kám, Kelemen Vizsolyból, Bõd fia Csöge, Dankó szikszói sámán és Szederkérti S á m u e 1. A 16 vádlott jelenlétét a sárospataki tragikus vásáron már bebizonyítottnak vette a bizottság és a perben úgy látszik az volt a cél, hogy megállapítsák, nem volt-e tervszerû megmozdulás, hogy a keleti részeken a krími tatárokkal élénk kapcsolatban álló kunság politikai terveit akarták volna megvalósítani. Miután V. István kiskirály az erdélyi és felvidéki részek birtokában volt, a kisebbik király, Béla herceg bizalmas embereit küldte oda (Ompudus mester) a vizsgálat megejtésére.

A sárospataki várat megerõsítették a szikszói és szerencsi várak fegyvereseivel, mert tartottak tõle, hogy esetleg nagyobb lázadást szítanak és félig-meddig titokban folytak le a vizsgálati eljárások, gyorsított ütemben, Ompudus kívánsága szerint. Az egész per három hónapig tartott és miután Béla herceg erõsen megbetegedett, a vezetést átadták IV. Béla bizalmi emberének, a királyi családdal rokonságban levõ M o y s nádornak, aki a tõle megszokott szigorral igyekezett minél elõbb végetvetni a sokáig húzódó pernek. A sárospataki Szent Erzsébet kolostorba vezették egyenként a foglyokat és csak akkor vitték vissza õket a várba erõs kísérettel, amikor kínvallatás alá vették õket. A tanúkihallgatások is a kolostorban folytak. A megkínzott vádlottak egymásra hárították a felelõsséget és gyötrelmeikben olyan részletek derültek ki, melyek valóban egy országos összeesküvés jellegét mutatták. A kihallgatott tanúk sorában fontosság szerint legelsõként M o r g a s sárospataki várjobbágy szerepelt, akit a lázadók csoportja annak idején megsebesített és magával hurcolt, majd három hosszú hónapig a Bodrogköz mocsaraiban, füzeseiben velük együtt táborozni kényszerült. Elmondotta, hogy amikor az erõs fagyok beálltával a mocsarak felett nyugodtabban lehetett járni, sikerült megszöknie és Göncre menekülnie. Mint koronatanúval, vele szembesítették az összes vádlottakat, akiknek a neveit nem ismerték. A tanú vallomása szerint a vádlottak sokáig megkötözve tartották, bár sebeit nagy gondossággal gyógyították és minden élelemmel ellátták. Nappal nádkunyhókban rejtõzködtek és csak éjjel merészkedtek ki a szomszédos falvakba élelemért. Egy éjjel a leleszi prépostság állataiból több tehenet elhajtottak, de mivel az állatok a mocsaras vidéken csak nehezen tudtak járni és erõs nyomokat hagytak maguk után, kénytelenek voltak rejtekhelyüket megváltoztatni. Ugyancsak elmondotta a; tanú, hogy a környezõ falvak lakói szívesen segítették a bujdosókat és sokan látogatták õket éjszaka idején élelmet és borostömlõket hozva nekik, egyúttal értesítve õket a történtek felõl. Különösen Vizsoly és Tálya lakossága közül jöttek többen is, akik közül a tanú felismerte K e lemen vizsolyi embert, amiért is a bizottság erõs katonacsoportot küldött a nevezett házához, amelyet felgyújtva, állatait elhajtva, õt magát is a sárospataki várba kísérték. Ugyanez történt Letene Menyhért tályai sámánnal, akit a tanú szintén felismert.

A tizenhat vádlott sûrû kínzások hatása alatt beismerõ vallomást tett, melynek értékét azonban maguk a bizottság tagjai is viszonylagos értékûnek ítélték. A kínvallatás során két sámán, Szederkérti Sámuel és Chank fia Janis (?) belehaltak a gyötrésbe, Bagomér pedig szemevilágát vesztette. Gellért fráter, királyi orvos több ízben tiltakozott a kegyetlenkedés ellen, de Szakállas Lõrinc sürgetésére, hogy az ügynek mielõbb végetvessenek, nem változtattak a módszeren. Összegezve a vádlottak kicsikart, vagy önkéntes vallomásait, a vádak, amelyek alapján elítélték õket, a következõk: Vissza akarták állítani a régiek pogány szokásait; feldúlták az Istennek szentelt helyeket; felbújtották a tömeget, hogy Isten szolgáira kezet emeljenek; meghamisították a magyar nép dicsõséges szent királyainak tetteit; pogány neveket adtak az egyház és a kereszténység halhatatlan szentjeinek, hogy így a tudatlan népet tévedésbe ejtve, a maguk vallása mellé térítsék; amuletteket osztogattak a nép között, mintha azok a dicsõséges szentek ereklyéi lettek volna és ezért pénzt fogadtak el; áldozatokat mutattak be több helyen, de fõképpen a Sárospatak vára mellett levõ erdõségben a "látomás-telkének" nevezett erdõben. Többen közülük állították, hogy látomásaik és vizióik vannak, amelyekben a legszentebb Szûz Máriát és Szent László dicsõ királyt ismerték volt fel; gyógyfüveket gyûjttettek mezítelen asszonyokkal; szeméremsértõ orvosi vizsgálatokat végeztek asszonyokon; pogány módra kereszteltek pilisezéssel; hamuba írt jelekkel jósoltak jövendõt a népnek; beteg állatokat gyógyítottak és ellenszolgáltatást kértek és kaptak érte; kirabolták a leleszi hiteshely kanonokjainak a pincéit; foglyokat tartottak és azok életével rendelkeztek.

Egy másik fontos tanú, a hejcei plébános Henrik volt, aki már részletesebben vallott a "régiek vallása" fogalomról, amelyet mint mondotta, azért ismer, mert B á c s fia S e m l y e sámánnal, aki a vádlottak között volt, annakidején többször beszélgetett, mutatván, mintha rokonszenvezne vele (demonstrando simpatiam). A plébános szerint a régiek hitében egész sor démon élt, mint az "akatoc" - "karatoc" - "izus" - "kormocus" - "izcacus", akiknek a régiek engesztelõ áldozatokat mutattak be. Minden családnak volt hét "larese", akiknek az ajtó küszöbe alatt volt a szenthelye és fából faragott szobrocskákat a ház közepén felakasztva tartották és vajjal etették õket. A B á c s fiától értesüléseit a tanú úgy szerezte, hogy részegségbe ejtve a sámánt, kivallatta mások elõtt "lelkének nagy derülésére" ("ad magnam hilaritatem anime mee").

Dezsõ, tályai plébános személy szerint ismeri az összes vádlottakat már régi idõk óta. Fõképp panaszolta, hogy a vidéken már régóta elhanyagolják a templomba járást, mert majdnem minden keresztény ünneppel párhuzamosan a régiek is tartanak õseik hite szerint szertartásokat. Szent Péter apostol ünnepe táján az új kenyér ünnepét tartják és a sámánok széthordják vagy küldik az általuk sütött kenyeret a szegény népeknek és ezekre a szertartásokra az öregek megszokásból, a fiatalok pedig kíváncsiságból mennek el. Ugyanez történik karácsonykor is, amikor a fiatal sólymokat a sámánok megáldják és a fiatalság az avatás végeztével vadászatra megy velük.

Több tanú szerint inkább csak a gyilkosság részletei tárulnak fel, valamint többször szó esik lekötésrõl, mikor is fehér lovakat loptak, bár a tolvajokat nem tudták megnevezni, majdnem minden ilyen esetet a sámánok rovására írtak.

A kínvallatások alatt kicsikart vallomások értéke még a bizottság szerint is kétséges, de a tanúk vallomásai alapján mégis elítélték õket. A 16 vádlottból az ítélethirdetéskor már csak 12 volt életben, mert a már említett két sámán mellett, akik nem bírták ki a kínzásokat, Topói harsányt a vádlott társai egy éjjel megfojtották, mert szerintük többet vallott a kelleténél, míg Bõd fia Csöge felakasztotta magát. - Az ítélethirdetés napjára az egész környékrõl nagy tömeg jött össze és a királyi íjjászok mindenre felkészülten állták körül a bírákat. A Szent Erzsébet templom terén, miután a fõinkvizitor, fráter Sycardus, segítségül hívta a Szentlelket, hogy a bírák elméjét megvilágosítsa, kihirdették az ítéletet: A vádlottakat bûnösöknek találván elrendelik, hogy közülük azokat, akik bûneiket õszintén megvallották, enyhe büntetésként homlokukra a kereszt jelét égessék, hajukat levágják és hétfalu határából kiûzzék õket. A bûneikben megátalkodott és a gyilkosságért fizikailag felelõs bûnösöket, Bödön fia Sámsont, Tarkövi Demetert és Dankó sámánokat átadják a világi karhatalomnak, hogy azokat az ország törvényei szerint az eretnekeknek és gyilkosoknak kijáró büntetés szerint megégessék az ítélethirdetést követõ második napfelkelte elõtt. Az ítélethirdetést Te Deum fejezte be és az elítélteket a fegyveresek a várbörtönbe kísérték. Vagyonukat is elkobozták, de ezt a végzést késõbb, V. István halála után Erzsébet királyné a még életben levõ sámánok, vagy azok utódai javára megváltoztatta, mint Ratos, Sike és Csög esetében, akik a jelek szerint valószínûleg kunok voltak.