XI

KUMMAGYARIA FÖLDJE

A különböző kútfők tárgyalása során már foglalkoztunk a kaukázusi magyarság által megszállt területnek térbehelyezésével. Láttuk, hogy a IX. század végi besenyő támadás előtt a meótiszmenti magyar haza magába foglalta a Don és Dnyeper közét azzal -a Dontól délre eső - síksággal együtt, amelynek dél felől csak a Kaukázus hegysége szab eléggé éles határt. Amikor a besenyők támadása elől honfoglaló törzseink Levediából Etelközbe menekültek, a visszamaradt magyarság csak a Dontól délre eső vidékeket tartotta továbbra is kezében. Tartományuk határai ezentúl ott voltak a Don és a Manicsj mentén, magukba zárták a Jergenyi dombságot; érdekterületükbe tartozott a Kaspi tó partvidéke legalább is a Kuma torkolatának tájától a Terek torkolatának közeléig. A Kuma és Terek közti, legeltetésre annyira alkalmas, füves síkságon a határ elmosódott a kummagyar és alán törzsek között, s ugyancsak nehezen vonhatnánk meg azt a Malkától nyugatra eső hegyvidéken, ahol ma is majdnem minden jelentősebb völgyet más-más néptörzs mondhat magáénak. Annyi azonban bizonyos, hogy a Podkumok vízvidékén már a kummagyarság szálláshelyei és legeltető területei voltak. Innét a Kubánnak és mellékfolyóinak vízválasztói jelölték ki a magyar területek nyugati határát.

Míg a IX. század második felében a Taman félsziget egésze és a Meótisz délkeleti partja teljes egészében, sőt még Krím északi fele is minden bizonyossággal a magyarság szállásföldjei sorába tartozott, a X. századi kummagyarság ezeket a területeket már csak vendégként látogatta, ha portyázásokra került a sor.

Az a terület, amelyet szilárdan birtokoltak és amely öt évszázadon keresztül kétségtelenül hozzájuk tartozott, nagyjában 170.000 négyzetkilométer, tehát körülbelül fele az 1914. évi Magyarország területének. Országukat a Kuma folyó teljes hosszában öntözte, nyugat felől pedig a Kubán vízvidéke szabott annak határt. Ha eltekintünk a Don rövid torkolati szakaszától, a Manicsj mocsárvidékétől, és az - ugyancsak a kumai magyarsághoz tartozó - Belső kirgiz pusztaságtól, azt mondhatnók, Kummagyaria két folyó: a Kuma. és a Kubán vízrendszeréhez tartozott, Pallas és Klaproth annak idején alaposan bejárta ezeket a területeket és olyan megbízható vízrajzi leírást hagyott hátra azokról, amelyek majd alapul szolgálhatnak a kummagyariai helyszíni kutatásokhoz. Ezért nem tartom érdektelennek, hogy röviden összegezzük itt Pallas és Klaproth feljegyzéseinek idevonatkozó részeit.

A KUMA FOLYÓ ÉS VÍZRENDSZERE

Pallas és Klaproth szerint a Kuma a Mara hegységben ered. Forrásaitól alig 32 km. távolságban több olyan jelentős patakot vesz fel, amelyek szintén ugyanabban a hegységben erednek. Folyásiránya a régi orosz határig, tehát a kis Tanlik folyó beömléséig észak-déli irányú. Ez utóbbinak a forrásai közelében két kis sóstó van, közel az orosz határhoz, Pescsanoj Brod ("homokos gázló") őrállomással szemben veszi fel a Kuma jobbról a mészkővidékről feléje siető Andor folyót, Néhány kilométerrel alább, ugyancsak jobb felől a Kerkel patak ömlik bele. Prokorivcsejnél, az Otcsek- Kuj lábánál - balról -a Kumiszi Barszukli folyót, majd Obilnoj mellett - jobbról -a Padkuma folyót veszi fel.

A Podkuma maga is jelentős folyó. Majdnem olyan bővizű, mint anyafolyója, a Kuma. A Kecsergán és a Baramut hegységek lábánál két ágból fakad, Ez a két forráság a Malka forrásai és a Kuban főága közötti területen ered. Ezen a vidéken jó nyári legelők vannak, a cserkeszek nagyon kedvelik azokat és szívesen tartózkodnak ott, mivel kevés a légy és a szúnyog. A Podkumának több jelentős mellékfolyója van. Ilyen a gyorsvizű, mészkőhegységi Keberdek, ennek mellékpatakjai az Eskalon, a Maszana és a Sztoka.

A Podkuma torkolata alatt egy kis pusztai folyó, a Szaluka ömlik a Kumába egyúttal ez az utolsó jobboldali mellékfolyója. T.i. itt érkezik a Kuma arra a tereprészre, ahol már nagyjában párhuzamosan fut a Malkával és a Terekkel, és az utóbbiak minden északnak igyekvő vízfolyást a maguk medrébe vesznek fel. A Kuma pusztai szakaszának egyetlen jobboldali mellékfolyója sincs, de baloldalról is csak egynéhány. Ilyen a Karamikle, a Bujvola és a Szuhaja Bujvola (száraz Bujvola).

Magyar azon a helyen épült (ma Volodimirovka falu van itt a közelben), ahol a Kuma esést változtat és ezért középszakasz jellegét elveszítvén, alsószakasz jellegűvé lesz, kanyarog, zátonyokat épít és itt is, ott is kisebb tavakká terül szét. A folyó ágya azonban ezeket a tavakat összefüggő egységbe fogja össze. Ezek jelzik, hogy valaha a Kuma háromágú deltával szakadt a Kaspi tóba, de deltája idők folyamán egészen feltöltődött, elhomokolódott. Nem mondhatjuk, hogy maga a folyó pusztította el deltáját, bár hasonló esetre gyakori példát ismerünk. A Kumadelta pusztulásában nagy része van a szélnek is, mert a szél szállította homok igen nagy pusztítást vitt a deltában véghez. Azt az öblöt, ahova torkollik, Kumszkoj Kultuk-nak nevezik. A torkolat északi ágát a környékbeli kalmükök és tatárok Küdük-nek nevezik. Ez tulajdonképpen több kisebb, egymással összefüggő öbölből áll. Télen és tavasszal még csak megközelíti a folyó a tavat, de nyaranta kiszárad anélkül, hogy vize elérné a Kaspi partját: elvész a homokbuckák közé rejtett apró tavakban.

A közelben van a Kuma-delta másik ága, ezt is csak víznyomok jelzik. Az oroszok Első Podkumok, vagy Malija Kuma (- Kis Kuma) néven ismerik, a tatárok és a kalmükök azonban ezt az ágat nevezik Kumának. Ez az ág is több, kisebb nagyobb tó, nádas és mocsár összefüggő sorozatából áll. A folyóvíz küszködve közelíti meg a Kaspi partjait, de mielőtt elérné azokat, a partok közelében elvész a pusztaságok homokjában.

A torkolat déli ágát az oroszok Második Podkumok, vagy Szrednaja Kuma (- Középső Kunra) néven ismerik. Ennek az ágnak is ugyanaz a sorsa, mint a többié: nem éri el a Kaspi tavat. Vízével egy kis mélyedést tölt meg és torkolat nélkül elenyészik a sívó homokban.

Előfordul azonban, hogy nyáron is kapcsolatot talál a Kuma a Kaspi tóval. Ha ugyanis akkora a szélnyomás, hogy a Kaspi tó vize felduzzadván, át tudja törni a homokbuckák természetes gátját, a folyó vize rövid időre természetes lefolyásra talál. Azokat a víz borította öblöket, amelyekben a Kuma vize a partok közelében elvész, az oroszok Kumszkoj Kultuk-nak, a tatárok pedig Kozükáj-nak nevezik. Közelükben fekszik Kumszk (Kumszkájá) városa,

Pallas, a Kaspi tó és a Fekete tenger közének szorgalmas és gondos kutatója, helyszíni tanulmányai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a Kaspi tó valaha közvetlen összeköttetésben állott a Fekete tengerrel. Feltevése szerint az Ulagan Terni, az Alabuga és a Biloe Ozero nevű mélyedések, valamint a Manicsj - kétségkívül tektonikus eredetű - árka jelölik az egykori kapcsolat vonalvezetését. Még ma is, szélviharok idején, nem egyszer zúdul be a Kaspi vize ezekre a területekre.* (* Ennek a közvetlen kapcsolatnak a középkori arab irodalomban nyomát is találtam; közlésére még nem került sor. (Bendefy) )

Pallas szerint azok a homokvonulatok, amelyeket ma a Manicsj árkában találunk, a Kaspi partvidékéről származnak. Ez a hatalmas, szélszállította homoktömeg akadályozza meg a Kumát abban, hogy roppant tömegű vizét ma a Kaspi tóba szállítsa, noha a múltban megvolt a víznek a szabad lefolyása a Kumi öböl felé.

A KUBÁN FOLYÓ ÉS VÍZRENDSZERE

Klaproth a Kubán leírását rövid történeti visszapillantással kezdi Eszerint a Kubán folyó azonos Herodotosz és Sztrabon Hypanisz-ával, és Ptolemájosz Bardaneszével. Forrásait, amelyekről Ptolemájosz semmi közelebbit sem tudott, Gerhardt Merkator 1578-ban készült művének térképe - önkényesen a valóságos helyzetnél jóval nyugatabbra tünteti fel, valahol az "Albániai kapu" tájékán. Bibius Sequester a Hypanist Ázsia és Európa határára helyezi ezekkel a szavakkal: "Hypanis Scythicae, qui, ut alt Gallus: uno tellures dividit amne duas, Asiam enim ab Europa separat."

Ügy látszik, hogy a folyót később Meótisznak is nevezték, mert Julius Honorius és a tévesen Aethicusnak tulajdonított Kozmográfiák Meótisz néven szólnak a Kubánról. Így az egyik "Fluvius Maeotae nascitur de monte Hypanis, influit in mare maetis, currit milia CCllI."

A másik: "Fluvius Maeotis nascitur de monte Spano: in fluit in more maeotis, currit millia CCN."

Szemmel látható, hagy azonos forrásból merített a két szerző, mégpedig olyan forrásból, amely a Tanaisz (Don) folyót jól ismerte, mert a Donról ezen a néven a szóbanforgó Kozmográfiák is helyesen emlékeznek meg. Az is bizonyos, hogy a fenti leírás nem vonatkozhatik más, a Kubán és a Don torkolata között a tengerbe torkoló folyóra sem, mert ezen a szakaszon nincsen egyetlen olyan folyó sem, amely a hegyekben eredne, hanem valamennyi csak a síkság vizeit gyűjtögeti össze. Azt is tisztán láthatjuk, hogy a "mons Hypanis" név nem egyéb, mint a folyó régi nevének a Kaukázus nevével való téves összecserélése; ilyesféle elírások a középkori földrajzi irodalomban nem ritkák.

A Kubdn név - Klaproth szerint - tatár eredetű, és megtartották azt az oroszok is, A folyó nevét a nogájok is Kubánnak ejtik, jelentését azonban nem sikerült Klaprothnak megtudnia. Az abkázok Kubin-nak mondják, a cserkeszek Pszi-szhének, ami régi vizet, régi folyót jelent. Hogy a Kubán név magyar eredetű volna, ehhez a feltevéshez legfeljebb az ád alapot, hogy Kézai szerint Kund vezér egyik fiát Cupán-nak (olv. Kupán) nevezték.

A Kubán az Elbrusz északi oldalának magas, hólepte régióiban ered, és még annak lábánál, Karacsáj falu mellett felveszi a beléje ömlő Kurzuk patakot. Folyásiránya kezdetben északnyugati, és ezen a szakaszán, jobboldalról sorrend szerint a következő folyókat és patakokat veszi fel:

1. A kis Mara patakot. Ez a hasonló nevű hegységben ered; ugyanennek a hegységnek az északi oldalán pedig a Kuma forrásai vannak,

Ha visszaemlékezünk a II. rész elején Gardizinek közölt leírására, ahol (a 13. és 14. szakaszban) arról van szó, hogy a magyarok a Duna folyó partján szemtől-szembe láthatják az alánokat, illetve, hogy onnét csak 10 napi járásnyira élnek a keresztény abkázok, láthatjuk, mennyire igaz az, amit az érdemes író feljegyzett. A Kuma folyó magashegységi forrásvidéke valóban csomópontja volt három, sőt a cserkeszeket sem feledve: négy nép szállásföldjének

2. Tíz verszttel alább felveszi a Kalmurza Dzsilgasszé folyót,
3. öt verszttel alább a Temir szu-t (Vasfolyót),
4. ugyancsak öt verszttel alább az Ucs-kul-t (Három paraszt)
5. további 15 verszttel alább a Dzsegotát,
6. öt verszttel lejjebb a Dzsekanesz, var. Jaknasz, var. Tasli folyót,
7. majd 25 verszttel alább a Kojden, vagy Toktamis folyót. Itt lép ki a Kubán a hegyek közül a síkságra.

8. További 25 verszttel alább felveszi a Batmakli (- tanár elsüllyedő, eltűnő) folyót, amely az előbbivel azonos hegyháton ered, annak délkeleti oldalán.

9. Innét számítva hosszú szakaszon nincsen számottevő mellékfolyója; csupán 35, verszttel alább veszi fel a Gogunli nevű bővizű patakot. 10-13. majd még négy jelentősebb patak önti bele jobbról a vizét, mégpedig sorrend szerint a Barzukle (Borzpatak), az Ucs Borzuk (Három borz), a Kamicsevataja (orosz név), és a Ternovka.

Baloldali mellékfolyói sokkal jelentősebbek és minket lényegesen közelebbről érdekelnek. sorrend szerint a következők:

1. Teberda (vagy Teberde), kis folyó; az Elbrusz nyugati felén ered és a Marával szemben ömlik a Kubánba. (A "Podrobnaja Karta" ezt a folyót Keberda néven említi.)

2. Hét verszttel alább a Szonát veszi fel. Említettük, hogy ennek a partján állanak azok a Kliszi nevű templomromok, amelyeket kétségkívül a kummagyariai hittérítés tárgyi emlékei közé kell sorolnunk.

3-5. A következő három mellékfolyója a Karakent, a Csaredzere (ennek van egy jelentős jobboldali mellékpatakja), és a Dzsákó patak (cserkesz: nemezköpeny) . Mind a három folyó a palahegységben ered.

6. Mintegy 80 verszttel alább következik a tatárul Kicsik Szilindzsik, cserkeszül Indzsik-szié, oroszul Maloj Szelendzsuk nevű folyó, A Fekete hegységben ered; forrásai magasan, fenn a havasokban buggyannak elő a firntakaró alól s alább egyesülnek. Torkolata táján - Klaproth szerint - türk sáncok voltak, s és onnét út vezetett a folyó mentén fölfelé az Altekerszek és a Besilbáj érintésével az Urup forrásáig. Innen pedig tovább a szvánok földjén, a havasokon át a Khobisz forrásáig, majd ismét tovább a mingrélek földjére. Ha valóban igaz, hogy ennek az útnak türk eredetű sáncokkal van kapcsolata, akkor Zemarkhosz annak idején bizonyára ezt az utat használta hazatértében. Mivel ő a mingrélek- és az imérek lakta földre érkezett meg a hegyeken át, nagyon valószínű, hogy valóban ezt az utat kellett használnia, ami visszakövetkeztetve megerősíti azt a feltevést, hogy a sáncok valóban türk eredetűek lehetnek.

7. Körülbelül 25 verszttel alább az Ulu Szilindzsik, (cserkeszül: Indzsik-güsgua, oroszul: Bolsié-Szelendzsuk) következik. Ennek a folyónak a forrásvidékénél találta meg Klaproth Madzsar Unneh templom és kolostor romjait.

8. A soron következő Urup ( cserkesz), vagy Uarp, Arpnogáj folyó a havasok lábánál, a Niciri hegységben ered, s csak néhány verszttel alább ömlik a Kubánba Ubesznoj erőd közelében. Az Urup- és az Ulu Szilindzsik torkolata közötti távolság 90 verszt.

A folyó partján ősi erőd áll. Ezt az oszét hősmondák és - énekek Uar- pfidar - Uarp-erőd néven ismerik. Háromnapi lovaglásra feküdt a nagy Kabardah mögött, és hősei közül Bahterasz*-nak, (Klaproth a hős nevét így közli. Nem nehéz azonban ebben az évszázadok folyamán eltorzult - névben az eredeti Bahadur-asz, Bahator-asz - alán hős névre ismerünk. ) Khammic fiának a nevét emlegetik, aki a kabardok városát csodálatos módon foglalta el: nevesen csónakba rejtőzködött és így jutott be a városba. Ha az elbeszélés meseszerű is, mégis feltehetjük, hogy az erőd valaha valóban az oszétek kezében volt, ami az alánság szállásföldjének nagy, nyugati irányú elterjedettségére élénk fényt vet.

9. Jelentős folyó a Lába. 125 verszttel az Urup alatt, Uszt Labinszk erőddel szemben torkollik a Kubánba. Tulajdonképpen két folyó: az Ulu-, és a Kicsi Zaba (tatár), vagy a Labasua és a Labacuk (cserkesz) egyesüléséből származik, A két folyóág az Athmed hegy alatt találkozik össze egymással. A keleti kútfők tárgyalása során említettem, hogy a Lába vidékén találta meg Klaproth a kumai magyarok 32 km. hosszú, még ma is tűrhető karban lévő mesterséges öntözőcsatornáját.

10. Harminc verszttel a Lába torkolata alatt ömlik a Kubánba egy nagy folyó. Ennek tatár neve: Saukecse, cserkeszül: Sagvasa, vagy Saguassza, ami nagy fejedelemnőt jelent.

11. Mintegy 10 verszttel alább a Ptcsassz folyó ömlik a Kubásba; a palahegységben ered és jobbról felveszi a Psasz patakot.

12. A Sakupsz, vagy a Podrabnaja Karta Sekumev folyója ugyanott ered és az előzővel csatorna köti össze.

13. A Sozup-, vagy tatárul: Kislar Keten jókora folyó. A magas palahegységben ered és az előbbitől 12 versztnyire ömlik a Kubánba.

14, Tetemes folyó, különösen esőzések idején a Kara Kubán, vagy cserkeszül: Afipsz. Ha vízszintje a közepesnél magasabb, csónak nélkül már nem lehet átkelni rajta. Több kisebb patak összefolyásából a havasok lábánál ered, és az előbbi torkolatától 10 verszttel alább szakad a Kubánba. Az utóbbinak innét kezdve a medre sekélyebb, éppen ezért a tavaszi áradások alkalmával 5-6 verszt szélességben elönti a síkságot, majd az á elvonulása után nádasokat hagy hátra. Ezek a zsombékos, nádas turjányok el is kísérik a Kubánt egészen a torkolatáig.

15. A következő mellékfolyó a Jaman-szu (tatár - orosz víz), vagy Otau Salgan (cserkesz), a Kara Kubán torkolatától 10 versztnyire ömlik a Kubánba; vízével körülfogja az anyafolyó nádasait, 35 verszttel alább a Kubánon gázló van.

16. A Jaman-szu torkolatától 45 versztnyire a Kubán elágazik. 35 verszt hosszú mellékágát szintén Kara Kubánnak nevezik.

17. Utolsó a jobboldali mellékfolyók sorrendjében az Atakum. A Kaukázus nyugatra kiugró palahegységében ered. Egyik ága a most említett Kara Kubánba ömlik, a másik pedig egyenesen nyugatra tartva a kubánmenti ingoványokban, a Fekete tenger közelében vész el. Az Atakumnak több jelentős mellékpatakja van. Ezek a folyó jobboldalán keletről nyugatnak sorrendben a következők: az Alkir, Bugundur, Ghof; ezeknek a medre nagyon sekély, elnádasodottak és azokon át összefüggenek egymással, Továbbá a Sadzsa, (ennek mellékpatakja a Sipcsi), és a Jerli; ez utóbbi a Sipcsi és a Kubán között számos tavon fut keresztül. Az Atakum baloldali mellékpatakjai a Bakon, a Kudruk, az, Isszihet, a Suga, a Csukupsz és a Sukán.

A Kubán tiszta vízű folyó; jobbadán köves mederben folyik. Futása gyors, míg csak el nem éri a síkságot, ahol alsószakasz jellegűvé válik és szétterül, elnádasodik, elmocsarasodik. Itt sok benne a zátony és vize állandóan zavaros.

MAGYAR FÖLDRAJZI HELYZETE

A kummagyarság fővárosa a Kuma és a Bujvola szögében épült Magyar városa volt. A XVI. század derekáig Európában semmit sem tudtak erről az egykor oly pompás városról, ugyanis a mai értelemben vett nyugati tudós világ csak Nagy Péter orosz cár perzsiai háborúi alkalmával ismerkedett meg Kaukázia addig eléggé elzárt területével. 1724.-25-ben vetődött el Turkolly, 1728-bon pedig Gaerber a Knma és a Bujvoia folyó torkolatához, ahol egy hatalmas egykori város pompás romjai ejtették bámulatba derék hazánkfiát, illetve az érdemes német-orosz kutatót. Ezeket a romokat, valamint a közelükben épült újabb települést is a környék nogáj-tatárjai Madzsar-nak, vagy oroszosan Madzsari-nak nevezték. Hogy mennyi eben az elnevezésben a hagyomány? Bizonyára teljes egészében az, mert mi más okuk lett volna a nogájoknak arra, hogy éppen rólunk magyarokról nevezzék el a romokat, ha azoknak a magyarsághoz semmi közük sem lett volna

Turkolly Sámuel, aki 1724 áprilisa elején legelsőnek adott hírt a romokról, határozottan ezt írja: "A Magyarok királya pedig lakott a Kuma nevű folyóvíz mellett, melynek Palotái jóllehet rongyosok, de még ma is fennállanak és azon falu helyét itt való Pogány nyelvem hívják Magyarnak..." stb. Turkolly (tekintve, hogy semmiféle ilyen vonatkozású előtanulmányokat nem folytatott) ezt az értesülését csakis a helyszínen élő hagyományból szerezhette.

Politikai fővárosok leginkább olyan helyen alakulnak ki, amelyet a földrajzi tényezők egyenesen erre a szerepre jelöltek ki. Ilyen helyen nagy, népes városok létesülnek jó összekötő utakkal az ország belseje felé és védelmi lehetőséggel az esetleges ellenséggel szemben, Az ilyen várost felkeresik messzi vidékek kereskedői és az átutazó karavánok. A város anyagi és szellemi szintje ilyen adottságok mellett folytonosan emelkedik.

Magyar romjai igen előnyös adottságú, nagy szituációs energiájú csomóponton feküsznek, Az egykori város a legfontosabbak közé számító karavánutak találkozási pontján épült. Ezek az utak: a Caricin (Sztálingrád) - Tiflisz - Kutaisz Pori (feketetengeri kikötő); a Taman - Astrahány -, és az Azov - Derbend közötti útvonalak.

Az északról szállított bolgár és orosz áruk, főképpen pedig a prémek, két úton juthattak el délre: vagy a Volgán végig és a Kaspi tavon hajóval, amikor is Bakuból, Ardabilből, vagy valamelyik még délibb fekvésű kikötőhelyről szállították azokat nyugatra, vagy pedig Sztálingrád magasságában a Volga jobbpartján kirakták az árut s a Jergenyi dombok lábánál szállították azt karavánokkal a Kuma és a Bujvola torkolatáig, onnét a Kuma mentén a Terek felső folyásáig, majd a Terek Felső szakaszán és a Kaukázus gerincén át (Kazsbek mellett) közvetlenül Tifliszbe, hogy onnét Kisázsia felé vegye útját.

A taman - asztrahanyi útvonal a mai Kavkaszk és Armavir étintésével a Kuban partjai mentén vezetett kb. Temnoljeszk (Sztavropoltöl délre} magasságáig, ahol már 650-700 m. magas középhegységbe jutott. Itt a Tumuszlova völgyén át a Kuma völgyébe ereszkedett le s a két folyó torkolatától jó egynapi menettel elérte a Bujvola torkolatát. Onnét -a Kuma balpartján haladván tovább -a mai Mozsarszkon keresztül a Belső kirgiz puszták termékeny keleti szegélyén vezetett az út Asztrahány felé.

Az azov- derbendi út viszont a Manicsj mentén vezetett kb. a Kalausz folyóig, onnét tisztán délnek csapva, a Kuma Bujvola torkolati pontján vágott keresztül, majd a Kuma, illetve a Terek mentén elérte a Kaspi tó partvidékét, ahonnét (kb. Tarkitól kezdve) a tó partján futott Derbendig.

Magyar városát tehát mind a három régi és fontos karavánút érintette, Ott találkoztak a különböző utak, a különböző áruk, és népek egymással. Természetes, hogy ilyen előnyös, csomóponti fekvésű helyen virágzó kereskedővárosnak kellett kifejlődnie.

Magyar környéke, tehát a Kuma- Bujvola szöge, 87 m. tszf. magasságú. A folyók völgyében keskeny, jelenkori üledéktakaró (áradmány, alluvium} fekszik, egyébként a közvetlen környéket a száraz déli puszták (sztyeppe) barna talaja borítja. A termékeny földtakaró csak az előhegységben jelentkezik, a Kaspi tó partján pedig a nogáji steppék homokos talaja fogadja az utazót. A Jergenyi dombok gerincén termékeny a talaj, a környéket azonban a száraz déli puszták barna talaja borítja, a dombság keleti lábához pedig nagyobb sós talajfolt húzódik.

Magyar környékén az átlagos évi csapadék kb. 350 mm. (Magyarországon 550 mm.), az évi középhőmérséklet pedig 7,5 C körül mozog. (A magyar Alföld évi középhőmérséklete 10.5 C körüli.) A talajtani és éghajlati viszonyok tehát egyaránt a pásztorkodó életmódot írták elő a kumamenti lakosság számára. Az alluviális folyóvölgyekben, valamint a dombok termékeny lejtőin azonban földmívelésre is lehetőség adódik.

Abu-l- fida, Ibn Rusta, Gardizi és Al Bakri leírásából valóban ilyen kép bontakozik ki: a kumamenti magyarság állatot tenyészt, halászik, vadászik, de földmívelést is folytat az arra alkalmas területeken. Ebben a munkában bizonyára haszonnal alkalmazták a háborúskodások során ejtett szláv (orosz) hadifoglyokat is.

Magyar tehát három különböző művelődési terület találkozó pontján épült: keletre a nogáji puszták nyujtóznak a Kaspi tó partvidékéig, délre a Kaukázus előhegységei kezdődnek. Ezek mind magasabbra törve a sok ezer méteres gerincekig vezetik el a vándort. Északnyugaton az észak-kaukázusi környék leggazdagabb termőterülete, a Kubán síksága zárja be a kört. Eszerint a város piacát egyaránt felkeresi a nogáj birkapásztor, a hegyi lakó állattenyésztő és a dombvidékek földmívese. Azonban ennek ellenére sem lesz a városnak parasztváros jellege, mert három jelentős vásárvonal metszéspontján épült és életében a kereskedelem uralkodó szerephez jut. Ibn Batura 1333-ban Magyarban is megfordult és elismeréssel szólt a város szépen fejlődő kereskedelméről és pompás külsejéről.

A VÁROS ALAPÍTÁSA

A város alapításáról biztosat nem tudunk. Az a monda, amelyet a Derbend-Nameb szerzője, Tabari említ, minden alapot nélkülöz. Eszerint ugyanis Kubád sahnak, Anusirvan perzsa király atyjának, meggyűlt a baja a Kaukázustól északra lakó kazár kagánnal, Százezer vitéz harcos őrzi a nagy kazár fejedelemnek a Volga partján felállított és drágakövekkel ékesítteti trónját és a büszke perzsa (iráni) király, hogy a békét biztosítsa, feleségül veszi a kazár kagán leányát. Ez a házasság azonban nem vetett véget a kazár hadfiak kalandozó természetének, ezért a két király abban állapodott meg, hogy "a mythikus Nagy Sándor (Iskender) építette falat tekintik a jövőben határvonalnak és e határvonal kellő őrizetéül Derbend (szó szerint kapuzár), az arabok nyelvén Bab ul Ebvab (a kapuk kapuja) városát építik, Anusirván pedig ez utóbbinak védelmére még hatvan más várost és erősséget alapít, ezek között e helységeket: Ulu Madzsar, Nagy Magyar és Kicsi Madzsar, Kis Magyar.".

Ezzel szemben történeti tény az, hogy az araboknak, miután hatalmukat a Szasszanida-birodalom romjain Arméniáig és Transzkaukázusig kiterjesztették, nyolcvan éven keresztül kb. 720-800-ig szakadatlanul harcolniuk kellett a Kaukázus északi felét megszállva tartó kazárokkal. A szerencse hol egyik-, hol másik félnek kedvezett. "Hol az arabok győztek és a kazárok gyűjtőnevén egyesült törököket nemcsak Derbenden és a Nagy Sándor falán túl űzték, hanem messzire bekergették a pusztába, hol meg a kazár fegyvereknek kedvezett a szerencse, mert nemcsak az egész Kaukázust lepték el, hanem gyors lovaikon délen Aszerbejdzsánon átnyomultak, ideig-óráig néhány várost megszálltak, mint Amolt és Barfurust, azonban mindig visszatértek pusztai hazájukba, zsákmánnyal és az iráni műveltség termékeivel dúsan megrakodva," írja Vámbéry. Így tartott ez Harun-al Rasid (megh. 809-ben Kr. u.) koráig, amikor is a jól fegyelmezett és -szervezett mohamedán hadak felülkerekedtek és megtörték a kazár hatalom ellenállását. (IX, század első fele.)

Talán fölösleges is bővebben bizonyítanunk azt a tényt, hogy amikor a Kuma-Bujvola szöge a Kazár birodalom érdekkörébe tartozott, nem alapíthatott ott Anusirván perzsa király várost. Különben is Magyar város neve csak 1270-ben jelenik meg először a történelemben. Sem a X. század arab geográfusai, sem a XII. századbeli Edrisi, sem Julianus, sem Rubruquis nem említenek semmit sem erről a városról. Ebből Pauler Gyula arra következtetett, hogy abban az időben Magyar még nem is létezett. Rubruquis 1254-ben utazott át ezen a tájékon és nem említi. Abulgázi történeti könyvében, az 1324, évi zárdajegyzékben és Abu-l-fida leírásában (1321) azonban már szerepel a név, tehát a városnak a XIII. század közepén állania kellett.

Erre utal az a tény is, hogy Klaprothnak a Magyar romjai között gyűjtött érméi közül (alább bővebben lesz ezekről szó) a legkorábbit 1274-ben verték Új Szerájban, jobbadán azonban Toktáj kán (1291-1315) korából, vagy későbbről származó érmék kerültek elő. Igaz ugyan: az a körülmény, hogy 1274-es, vagy 1278-as veretű érmék is akadtak Magyar romjai között, még nem bizonyítja azt, hogy a város akkoriban már feltétlenül állott volna, mert egy 1274-es veretű érme még 30-40 év múlva is forgalomban lehetett azokban az időkben, Ez az adat összevág Abulgazi közlésével is. A Klaproth által talált sírkövek is mind XIV. századbeliek. Mindezekből a jelekből arra következtetünk, hogy a város csak az 1200-as évek derekán, vagy az 1300-as évek elején épülhetett.

Lényegében tehát csakis két eset állhat fenn: Magyar 1270 előtt vagy megvolt már, vagy nem. Ha megvolt, bizonyára nem olyan szép és megerősített város volt, mint ahogy Gyeretyán fejedelem és utódai idejében kiépült. Ezt a várost tehát - ha valóban megvolt - Szubutáj seregeinek az 1222-1223. évi hadjárat során fel kellett keresniök. Talán el is pusztították, mert sem Julianus, sem Rubruquis nem tud róla. Azonban egy negatívumot teljes értékű bizonyítékként még nem fogadhatunk el. Bár sem Julianus-, sem Rubruquis-, sem P. da Carpino útjáról szóló leírásban nincsen szó Magyar városáról, ez még mindig nem bizonyítja azt, hogy a város akkor még nem volt meg. Sőt biztosra veszem, és bizonyítottnak vehetjük, hogy Magyar városa már a XIII. század elején is állott, mert Ibn Batura szerint 1333-ban csodaszép város volt, élénk kereskedelmi forgalommal, zsúfolt népességgel, és a Kipcsaki Birodalom legnagyobb, legjelentősebb városai között Üzbég kán idejében a harmadik helyen sorolja fel. Ha fiatal alapítású lett volna, nem fejlődhetett volna ki ennyire 1333-ig. Ezért bizonyos az, hogy már a XIII. század elején is feltétlenül állania kellett!

Tehát eljutottunk ahhoz a kérdéshez, vajon eredeti alapítás volt-e Magyar, vagy sem. Ez a kérdés már Reineggset és Baert is foglalkoztatta. Reineggs határozattan állítja, de kútfő megnevezése nélkül, hogy Magyart újra alapították. Szerinte a várost Abu-Muselim arab hadvezér népesítette be újra. Évszámokat és arab feliratokat említ annak bizonyítására, hogy Magyar csak 1616 óta lakatlan. Nem tartjuk kizártnak, hogy 1395-1396 után, amikor Timurlenk hadai két ízben is feldúlták a várost (l, később), az említett arab hadvezér parancsára az újból felépült, de ennek a mi tárgykörünkhöz semmi köze sincs.

Baer, orosz akadémikus tanulmányai alapján úgy véli, hogy a városnak volt egy jóval korábbi virágkora is. Ha csak de la Motraye ásatásai eredményeire gondolunk, be kell látnunk, hogy ennek a feltevésnek megvan a létjogosultsága. Ilyen nagy helyzeti energiájú helyen, ha még annyiszor elpusztul is a város, mindig újra és újra felépül. (Savariát feldúlta Attila, utána földrengés söpörte el a föld színéről és újra felépült. A középkorban több ízben porig leégett és ma Szombathely újból virágzik! Ugyanígy: Aquincum- Etzelburg- Pesth-Buda - Budapest.)

Annyi tehát kétségtelennek látszik, hogy Magyar nem az első város azon a helyen, de azt is kétségtelennek mondhatjuk, hogy annak a népnek, amely a városnak a Magyar nevet adta, ezen a helyen az elnő városa volt, ha megengedjük azt, hogy az 1223. évi mongol hadjárat után a várost meg kellett újítaniok, nagy talán teljességében újjá kellett építeniük.

Kik voltak Magyar alapítói, miféle nép fiai - Már a város neve is magyar törzsekre utal.

IV. Ince, IV. Sándor és IV. Miklós pápa bullái 1253, 1288 és 1291-ből említik már "Ungaros majoris Ungariae", azaz a kumamenti ősibb magyar haza magyarjait s ugyancsak reájuk utal az V. Orbán pápa 1369, ill. 1370-es keltezésű bulláiban található "Scytharum terra" kifejezés is

A kumamenti magyarság említésével, találkozunk a már fentebb említett keleti íróknál, továbbá Sereffeddin és AbderTarak feljegyzéseiben, Abu-1 fida-nál Abulgazinál, Ibn Batutanál, valamint Ogotáj nagykán hadiparancsában.

Ám már Konstantinos Porphyrogennetos művében is találkozunk a magyarok említésével a 37, fejezet elején ilyenformán "Tudni való hogy a besenyők kezdetben az Atel folyónál és a Geékh folyónál laktak, a madzaroknak és az úz nevezetűeknek szomszédságában.

Kétség nem férhet hozzá, hogy ezen a helyen a magyarokról van szó, az akkor még egységes levediai népről, mert rögtön utána a besenyők támadásáról teszen az író említést.

Az előzőkben közöltekből tudjuk, hogy a Kuma folyó vízvidékén a Kr.u. V. századtól kezdve (Chorenei: Kuma.-magyarok!) a XV. század elejéig megszakítatlan folytonosságban magyar törzsek éltek. Minthogy a IX, század végétől kezdve ezeket a kummagyar törzseket is a kettőskirálysági intézmény fogta szorosan össze (v. ő. IV, fej.), megvolt az a népi egység, az a népi eső, amely alkalmas egy életképes és virágzó főváros alapítására és fellendítésére. Annyi bizonyos hogy Gyeretyán király idejében a város in floribus volt, s ez az állapota valószínűleg végigkísérte szomorú feldúlatásáig.

Ne tévesszen meg az bennünket? hogy Ibn Ruszta, Gardizi, Al Bakri és Jefdi Sereffeddin baskírd-nak, vagy besgurd-nak, szóval baskír-nak, Abu-1-fida és Abderrasak pedig kum-madz.rnak, azaz kumai magyarnak nevezik Gyeretyán népét. Hogy a baskír és a magyar név egyenértékű az egykori keleti irodalomban, azt Németh Gyula már végérvényesen bebizonyította..

Ugyanezen a véleményen volt már Pauler Gyula és Török Aurél is.