MAGYAR VÁROSÁRA VONATKOZÓ KÚTFŐK

Azok a keleti kútfőszemelvények, amelyeket a következőkben ismertetünk, igen értékes adatokat szolgáltatnak Magyar városra, illetve a városnak a Kipcsak birodalomban elfoglalt helyzetére vonatkozóan.

ABULGHAZI BAHADUR KÁN KÖZLÉSE

Első írásos adatunk, amely azt bizonyítja, hogy Magyar városa már a XIII. század közepén állott, Abulghazi Bahadur kán "A tatárok története"c. munkája, (A XVII. sz. elején készült.) Szerzője megemlékezik Magyarról, ezt a helyet azonban a francia és a német fordításokból egyaránt kihagyták. Én Klaproth nyomán idézem. A szöveg Mengu Timur kánról (uralk. 1266-1272) beszélvén, ezeket közli: "Ugyancsak Bahatur kánnak, Sejbán kán egyik fiának adományozta az Ak-orda nevű tartományt míg Kaffa, Krím és Madzsar nevű városokat Oran Timurnak, Tukáj Timur egyik fiának."

A közlés köztörténeti vonatkozásaival a következőkben foglalkozunk. Itt csak azt szögezzük le, hogy Magyar városa ezek szerint 1270 táján már feltétlenül állott. Nem hiszem, hogy bármikor is lett volna olyan hosszabb időszak, amikor ezen a helyen város ne állott volna, mivel a hely igen kiváló kereskedelmi csomópont! Már Zemarkhosz idejében is (Kr. u. 568-bál) találunk a Kuma és a Bujvola torkolatánál, tehát pontosan a későbbi Magyar helyén egy várost.

Abulghazi közlése az 1266-1272 közti időszakra vonatkozik és értelme a következő: A tatár birodalomba bekebelezett tartományok és nagyobb városok élére a kánok helytartókat állítottak. A tatár helytartók bizonyára részesedtek az adójövedelemből, tehát ha a kánok valakinek helytartóságot adományoztak, az ajándékszámba mehetett.

A fenti közlésből annyi nyilván kiderül, hogy Magyar tatár helytartója 1270 körül Oran Timur herceg, Tudáj Mengu kán (1272-1285) fia volt.

A fejedelmi szerző még egy helyen szól a kummagyarságról, mégpedig a baskír- magyarsággal egyidejűen. Szűkszavú feljegyzése azért rendkívüli fontosságú, mert nemcsak népneveket említ, hanem azokat a folyókat is megnevezi, amelyeknek közelében az illetők laknak, ez alapon tehát a népek földrajzi térbehelyezését is lehetővé teszi. A fontos közlés így hangzik: "Mihelyt felserdült ez a gyermek, Oghuz kán nevezetes hadsereget bízott rá azzal, hogy szálljon hadba az oroszokkal, vlachokkal, a madzsarokkal és a baskírokkal, akik a Don, a Volga és a Dzsaik folyam közelében laknak."

Ez a legendás Oghúz kán háborúskodásaira vonatkozó szemelvény az oroszokról, a vlachokról, a kummagyarokról és a baskír-magyarokról beszél. Világosan megmondja, hogy ezek a népek hol laknak: a Don mellett az oroszok és a vlachok, a Don és a Volga közén a kummagyarok, az Ural (Dzsaik) közelében pedig Magna Ungaria baskír-magyarjai. Nem szorul bővebb bizonyításra, hogy a "madzsarok" ezúttal nem jelenthetik hazánk magyarjait, minthogy mi távol esünk a fenti folyótól; mivel pedig a baskírokat is említi, világos, hogy kétségtelenül egy harmadik magyar országról beszél, ez pedig semmi más nem lehet, csakis Kummagyaria. Azt is említsük még meg, hogy Abulghazinak ez a közlése egyik igen fontos bizonyítékunk arra vonatkozóan, hogy Magna - és Maior Ungaria két különböző fogalom, két különböző ország neve.

ABU-L -FIDA TUDÓSÍTÁSA

Abu-l- fida, egyik legnevesebb arab földrajzi író, Geográfiáját 1321-ben fejezte be. Ebben Magyart városként írja le, amennyiben a XXVIII. tábla magyarázatában, ahol a Föld északi oldalát ismerteti, ezt mondja Magyarról: "Ehhez a vidékhez tartozik Kumadzsar is, a tatárok Borka nevű országában, amely körülbelül középütt fekszik a Vaskapu (Derbend) és Azak között és tőle Bab-el-Hadidi (Vaskapu; Derbend) valamennyire délkeletre esik, míg nyugatra tőle Azak van. Nincsenek messzire innét a leszghiek lakóhelyei; ezek a hegységekben tanyáznak. Ezek az északi tatérákat, vagyis a borkaiakat elválasztják a déliektől, akik viszont Hulagu-nak az alattvalót.

A hely földrajzi körülírása teljesen fedi Magyar fekvését, a Kumadzs-r név pedig kétségtelenül a "Kum - Madzs-r" szavak összevonásából keletkezett.

Klaproth felemlíti, hagy a perzsa történetírók a kumamenti pusztákat Kumesztán néven emlegetik. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a XIV. századbeli Benaketi Abu-Szulejmán Daud perzsa történetíró a dunamenti Magyarországot Madzsarisztán-nak nevezi művében, akkor a Kumesztán név jelentése az analógia alapján: Kum-ország, amit akár Kumai ország, akár Hun ország értelemmel azonosíthatunk (a korábban megtárgyalt kum - hun szóegyeztetés alapján)

A MOSDOKI TATÁR TÖRTÉNETI MŰ ADATA

Klaproth Mosdokban talált egy nogáj-tatár nyelvjárásban írt munkát a tatárok történetéről. Ebben a régi tatár kánok székhelyéről az alábbi részletet olvashatjuk: "Tudósítás a gyülekező és székhelyekről. A kánok lakásai kőépítmények voltak. Egyik kán székvárosa Uris volt és egy másik kán lakása Kurszan (ban), Így Emír Kodzsa kán székhelye Uics-Ozen volt, Toktamis kán lakása Dzsam-Dzsaik, Sermisen és Timszadak között. Dzsan Beg kán lakása Ak Adil (ben) volt, Saray Aldy, Buz Agas nevű hely pedig Kara kán lakóhelye volt. Bura kán lakóhelye Ak-Tuba, Kusum kán lakára a Tura hegyen volt. Ubar-durghan lakóhelye az Usal hegy volt, Hind Hekim kán lakóhelye Szaraycsik volt, Jaik kán lakása Madzsar (ban) volt. Három alkán volt, Asztrahányban (Adzsrachan) volt Timur Kutlu kán lakára, Borki kán lakóhelye Kathatár volt és Sejh Ali kán lakása Kazánban volt."

Sejk Ali kánnál tudjuk, hogy Rettenetes Iván 1350-ben helyezte vissza Kazán káni székébe, amiből világos, hogy ez a forrás legkorábban csakis a XIV. század második felében kelteződhetett.

Ebben a tudósításban öt nagykán, (Temir, Kodzsa, Toktamis, Dzsanibeg, Tula Buka és Timur Kutluj), valamint hét alkán, nyilván helytartó székhelyéről szerzünk tudomást. Ezek szerint Magyarban székelt valaha egy Jaik nevű helytartó is. Neve azonos az Ural folyó egykori nevével. Mivel a felsorolás teljesen rendszertelen, közelebbit nem tudunk mondani, de abból, hogy ezekből a gyér adatokból is immár két magyari helytartó: Oran Timur kán és Jaik kán neve bontakozott ki, történeti tényként elfogadhatjuk, hogy Magyar a kipcsaki kánságban helytartói székhely volt.

A DERBEND-NAMEH ADATA

A Dertbend-Nameh is megemlékezik Magyar alapításáról a következőkben: "Mintegy 70 évvel Mohammed születése előtt (Kr, u. 571 ) számtalan mongol nép tűnt fel, amint az északi Tibettel határos vidékekről szállottak alá Asztrahány síkságára, Itt két ágra szakadtak. Egyik ág a Volga folyó hosszában északnak, a másik pedig tovább nyugatnak tartott és ez az utóbbi alapította Kaukáziában Madzsart."

Ez a közlés valóban megfelel eddigi ismereteinknek, mert a magyar név első irodalmi feltűnése - Chorenei Mózes közlése szerint - körülbelül a Kr. u, 460. évi eseményekhez vezet. Hogy a Volgán átkelt magyarság a későbbi Magyar helyén várost, jobban mondva szálláshelyet alapíthatott, nagyon valószínű, de erre már csak a zemarkhosi idők után kerülhetett sor. Mivel a Derbend-Nameh a X. század derekán készült munka, annak évszámadataira nem támaszkodhatunk, de a feljegyzések lényegét mindenesetre figyelembe kell vennünk. Így a közölt részlethól valószínűnek látszik, hogy az igazság magva az, hogy Magyart a Kuma síkságán megtelepült magyarok alakították.

IBN BATUTA LEÍRÁSA MAGYAR VÁROSÁRÓL

Hogy milyen Magyar városában az élet, arról aránylag bőséges tájékoztatást nyújt Ibn Batuta vonatkozó leírása.

Mi ezúttal, csak magát a leírást iktatjuk ide, hogy munkánknak a keleti kútfőket együttesen ismertető része csonka ne legyen, de Ibn Batuta leírásának bővebb taglalásába csak a III. részben bocsátkozunk.

Ibn Batuta Abu Abdallah Mohammed, a legkiválóbb arab utazó, 1302-ben született Tangerben, meghalt Fez városában 1377-ben. Egész fiatalon, 1325-ben nekivágott a világnak s mintegy harminc évig folyton utazott. 1325-1349 között bejárta Egyiptomot, Szíriát, Perzsiát, Mezopotámiát, Arábiát, Dél Afrika keleti partjait, Krímiát, déli Oroszországot, Kaukáziát, Khivát, Bokharát, Khorasszánt, Kandahárt, Delhit, Kínát, India kikötőit, sőt 1352-ben még a Szaharát is keresztülszelte és karavánjával Timbuktuig hatolt. Hatalmas munkáját 1855-1859-ben francia fordításban Defrémery és Sanguinetti adta ki 4 kötetben. Ebből a munkából adjuk az alábbi; Magyar városára vonatkozó részt, néhai Síkor Gizella tanár gondos fordításában.

Hogy a szöveg további elemzését megkönnyítsem, a leírást számozott tételekre bontom, Ibn Batuta tehát ezt írja:

(374, 1.) Madzsar.

1. Azután, hogy Toloktomur emír elutazott Azakból, én még három napig ebben a városban maradtam, amíg Mohammed Kadzsa emír elkészítette a szükséges tárgyakat (375. l) az utazásra. Akkor útnak indultam Madsar (Madzsar) felé.

2. Ez jelentős és egyik legszebb város, a türkökhöz tartozik. Nagy folyó (Kuma) mellett fekszik. Kertek találhatók ott és gyümölcs bőségesen.

3. Mi itt a kegyes és alázatos sejk, a tiszteletreméltó Mohammed al-Bathaihij házában laktunk, aki Bathaihból származott, vagy Irak mocsaraiból. Ő Ahmed Arrifay sejknek, akivel Isten legyen megelégedve, a híve és vikáriusa volt, Az ő zarciahjában (zárkájában, kolostorában) körülbelül 70 arab, perzsa, török és görög fakír volt, nősek és nőtlenségi fogadalmat tartók is. Életüket alamizsnából tartották fenn.

4. Ennek az országnak lakósai nagyon jó véleménnyel vannak a fakíroktól és minden éjjel lovakat, marhákat és birkákat vezetnek a remetelakba.

5. A szultán és a hercegnők eljönnek meglátogatni a sejket és áldását kérik, a legnagyobb szabadelvűséggel viseltetnek iránta és jelentős ajándékokat adnak neki, különösen az asszonyok.

6. Ezek (t. i. a hercegnők) számos alamizsnát osztanak ki és a jó munkát keresik.

7. (376. l.) Madzsar várasában voltunk a pénteki ima alkalmából. Amikor befejezték az imát, Idzs-eddin hitszónok egy székre ült, Ez jogtudor volt és Bokharában egyike a kitüntetett embereknek. Nagyszámú tanítványa és koránolvasója volt, akik ezt a könyvet előtte olvasták. Intette és tanította a segédpapokat az emír és a város nagyjainak jelenlétében, ezután Mohamed sejk felemelkedett és ezt mondta: "A jogtudor és hitszónok* utazni, kíván és mi útravalót akarunk neki adni." (A jogtudor és hitszónok t. i. a bokharai Idzs-eddin volt.)

Ezután levetette azt a gyapjútunikát, amelyet viselt és hozzátette: "Íme az ajándék, amit neki adok." A segédpapok közül az egyik levetette ruháját, mások lovat adtak, ismét mások ezüstpénzt. Ezekből a különböző tárgyakból sokat összegyűjtöttek a doktornak.

8. Láttam ennek a városnak a bazárjában egy zsidót, aki üdvözölt és arabul beszélt hozzám. Kérdezősködtem tőle, érintve az országát is, mire elmondta, hogy spanyol eredetű. Azért érkezett, hogy világot (377. L) lásson. Nem a tengeren utazott, hanem szárazföldön jött nagy Konstantinápolyból, Kisázsiából és a cserkeszek földjéről. Hozzátette, hogy elutazásának időpontja Spanyolországból 3 hónappal ezelőtt volt. Az utazó kereskedők, akik ismerik ezeket a dolgokat, biztosítottak engem beszédének igazságáról,

9. Tanúja voltam ebben az országban olyan figyelemreméltó dolognak, azaz jelenségnek, amelyet az asszonyok élveznek a türköknél; őket csakugyan egy ranggal magasabbra tartják, mint a férfiakat.

10. Ami az emírek feleségeit illeti, első alkalommal akkor láttam egyet, amikor kimentem Kirámból, észrevettem akkor a hercegnőt, Szaluja emír feleségét a kocsijában, Az egész kocsit drága kék posztó takarta, az ablakok és a kocsi ajtaja nyitva volt.

A hercegnő előtt négy fiatal leány ült. Gyönyörű szépek és öltözékük csodálatos. Mögöttük több másik kocsi jött, ezekben szolgálatot teljesítő fiatal leányok voltak. Amikor ő közeledett ahhoz a helyhez, ahol az emír volt, (378. 1.) kiszállt az arabából. Körülbelül harminc fiatal leány szintén kiszállt, hogy a ruhája szárnyát emeljék. Öltözete tele volt gomblyukakkal, minden fiatal leány tartott belőlük egyet-egyet, a ruha szárnyait is minden oldalról emelték és így a khatum méltóságteljesen lépkedett. Amikor odaérkezett az emír elé, az felemelkedett előtte, üdvözölte és oldalára ültette, a fiatal leányok pedig körülfogták úrnőjüket. Kimize (kumisz) tömlőket hoztak. A hercegnő öntött abból egy serlegbe, térdre ereszkedett az emír előtt és átnyújtotta neki. Amikor az ivott, a nő inni adott sógorának, majd az emír adott inni a királynőnek. Felszolgálták az ételeket. A hercegnő az emírrel evett, ez adott neki egy ruhát, mire a nő visszatért. Ilyen módon viselkednek az emírek feleségeikkel,

11. és mi ezután a király feleségeiről beszélünk.
12. Ami a kereskedőket és a kisárusokat illeti, ezeket is láttam.

13. Egyiket például olyan kocsiban (t. i, láttam), amelyet lovak húztak, Mellette három, vagy négy fiatal leány volt, ruhája szárnyát hordozva. A fején ékszerekkel berakott és a legfelső részén pávatollakkal díszített (379. 1.) boghtak, azaz akruf (magas, hengerformájú kalap) volt.

14. A kocsisátor ablakai nyitva voltak és látni lehetett ennek a nőnek az alakját, mert a türkök asszonyai nincsenek lefátyolozva.

15. Egy másik ugyanebből a rendből és szolgálóitól kísérve a vásárra juhokat és tejet hozott, s ezeket az embereknek illatszerekért adta el.

16. Az asszonyt gyakran férje kíséri, akit - ha bárki látná is - szolgái egyikének tartaná. (A férjnek) nincs más ruhája, mint egy birkabőrprém és a fején magas kalapot hord, amely illik ehhez a ruhához és amelyet "alkulának" neveznek.

17. Készülődtünk elutazni Madzsar városából, hogy a szultán tábora felé irányozzunk. Ez 4 napi járásra volt egy Bisdagb nevű helyen.

18. "Bis" értelme a türkök nyelvén "öt" és a "dagh" jelentése "hegy".

19. Ebben az Öthegyben van egy (380. l.) melegvízű forrás, s abban a türkök mosakodnak, mert azt tartják, hogy ha ott valaki megfürdik, biztonságban van a betegségek támadásától.

20, Mi tehát útnak indultunk a táborhely felé, és odaérkeztünk ramadán első napján. Úgy találtuk, hogy a szultán tábora helyet változtatott és mi visszamentünk arra a helyre, ahonnét elindultunk, mert a tábort a szomszédságba helyezték át. Sátraimat felállították egy dombra azon a helyen ahonnét elindultunk. A sátor elé zászlót erősítettek, a lovakat és kocsikat pedig mögéje helyezték.

21. Időközben megérkezett a császári udvar, ezt a türkök ordunak (tábor, horda) nevezik.

22. Láttunk egy nagy várost, amely lakósaival együtt költözködött, magukkal vitték a mecseteket és piacokat is.

23. és konyhák füstje emelkedett a levegőbe, mert a türkök ételeiket utazás közben is megfőzik.

24. Lóvonta kocsik szállítják ezt a népet és mihelyt megérkeztek a táborhelyre, leszedték a sátrakat, amelyek az arabákon voltak, és felállították a földön, mert azok nagyon könnyűek. Ugyanazokat használják a mecsetek és a boltok részére is.

25. A szultán feleségei előttünk mentek el, mindegyik a maga külön udvarával, Amikor rang szerint a negyedik ment el (előttem), ez Izabeg emír leánya volt, (még beszélünk róla később), és látta a domb csúcsán felállított sátrat az eléje tűzött zászlóval, ami újonnan érkezettet jelent, apródokat és fiatal leányokat küldött, hogy üdvözöljenek és átadják nekem üdvözletét. Erre az időre megállt, hogy bevárja őket. Egyik társammal és Toloktomur emír kamarásával ajándékot küldtem neki. Az ajándékot, mintegy kedvező előjelként elfogadta, és elrendelte, hogy lakjam a szomszédságában, azután továbbindult. Később a szultán is megérkezett és tábort ütött külön szállásán."

VII.

KELETI KÚTFŐK TUDÓSÍTÁSA A KUMMAGYARSÁG PUSZTULÁSÁRÓL

Magyar főváros azokban a harcokban pusztult el, amelyeket 1387-1396 között Timurlenk folytatott Toktamis kipcsaki kán ellen. Ugyanekkor szóródott végleg szét a kummagyar nép is. Ennek a szomorú évtizednek köz- és hadtörténetével később külön fejezetben foglalkozunk, míg most csak két olyan nevezetes kútfőt ismertetünk és taglalunk, amelyekben szó van - ezekkel a háborúskodásokkal kapcsolatban - a kummagyarságról.

JEFDI SEREFFEDDIN TUDÓSÍTÁSA

Jefdi Sereffeddin perzsa történetíró műve részleteket közöl a szóbanforgó, négyszer megismétlődött háborúskodásról, Lényegileg arról van szó, hogy Toktamis kipcsaki kánt, akinek hatalma egészen a Kaukázus gerincéig terjedt, Timurlenk elleni vállalkozásában (a második hadjárat során) segítették különféle kaukázusvidéki népek hadai is. Az író a következő népeket említi meg: a bulgárokat; cserkeszeket, alánokat, a krimi tatárokat és a baskírokat.

Felhívom a figyelmet, hogy azok a baskírok (besgurok), .akikről Sereffeddin beszél, nem a bjelájmenti, mai napig is ezen a néven ismert baskír- magyarok, hanem a Kuma mentén élő magyarság fiai. Németh Gyula bizonyította be, a legalaposabban és kétséget kizáróan, hogy a keleti kútfők a magyarokat és a baskírokat hol egyik, hol másik néven nevezik és ilyesformán a nevek bármelyike jelentheti mind a "magyar, magyer", mind a "baskírd, besgurd" néven ismert magyar népcsoportokat. Hogy ezúttal a perzsa történetíró valóban a kumamenti magyarságról beszél, azt bizonyítja

1. az a tény, hogy az említett népek mind a Kipcsak birodalom szomszédosai, és (a bolgárokat kivéve) mind a Kaukázustól északra, tehát a Timur által veszélyeztetett területen éltek.

2. hogy ezeknek a népeknek saját érdekükben is támogatniok kellett Toktamist, ha nem akartak Timur rabszolgáivá, vagy eszelős vérengzéseinek áldozataivá lenni.

3. Elképzelhetetlen, hogy Toktamis a Bjelája mentéről tudott volna mozgósítani és a Kaukázusba hozatni baskír-magyar csapatokat.

Ugyanígy azt is képtelenség feltennünk, hogy a "bulgárok" szó - Sereffeddin leírásában -a bilériai (volgamenti) bolgárokra vonatkoznék, de éppúgy nem vonatkozhatik az a dunai bolgárokra sem. Ez utóbbiak Kantakuzenosz János bizánci ellencsászár szerencsétlen lépése óta (1347, amikor az oszmánokkal katonai szövetséget kötött) örökös harcban állottak a terjeszkedő török birodalommal. 1387-ben volt a híres toplicai ütközet (Plocsnik mellett) , ahol az egyesült bosnyák és szerb hadak úgy elverték a törököket, hogy azoknak alig egyötöde menekült meg. Előrelátható volt tehát, hogy Murad szultán nem hagyja megbosszulatlanul a dolgot és a következő évben (1388) Ali pasa, fővezér 30.000 emberrel valóban Bulgáriába rontott. Egy év múlva (1389) volt a gyászos emlékű rigómezei ütközet. Azt hiszem elegendő ennyi Bulgária történetéből annak bizonyítására, hogy amikor a bolgár testvérnép legsúlyosabb harcait vívta Murad és Bajazid szultánnal, nem lehetett csapatfölöslege Toktamis számára.

De akkor honnét került Sereffeddin művébe a "bulgár" név? Ezúttal az eredeti török jelentésében ("keverék") szerepel és a kumamenti magyaroktól és az alánoktól délre, a Kaukázus gerincétől pedig északkeletre élő, vegyes töredéknépekre kell vonatkoznia. Számos apró nép, mint pl. az abkázok, malkaiták, kumükök, kaitakok, stb. élt a hegyek között külön-külön törzsszövetségekben. Egészen természetes, hogy a közös érdek ezúttal Toktamis táborába szólította őket.

ABDERRASAK KÖZLÉSE

Abderrasak történeti műve ugyancsak foglalkozik Timurlenknek a Toktamis ellen viselt háborúskodásai történetével. A negyedik hadjárattal kapcsolatban szól ő a kummagyar népről. A dolog lényege az, hogy amikor Timurnak végre sikerült döntő győzelmet aratnia Toktamis hadain, bosszúhadjáratot vezetett mindazok ellen a kisebb kaukáziai népek ellen, amelyek Toktamist ebben az évtizedes háborúskodásban segítették. Így, azt is említi Abderrasak, hogy Timur bosszúja elérte a "kabaili kumkjumat" népet is.

Írja ugyanis, hogy Timúr előbb úgy tervezte, hogy az 1395-1396, évi telet a kabaili kumkjumat nép földjén tölti, azonban Omar Taban nevű alvezére Mahmudi, magyari népbíró (kelanter) híradása alakján olyan értesítési hagyott hátra számára a város lakósságának magatartására vonatkozóan, hogy addigi szándékától elállva, parancsot adott a városnak földig való lerombolására.

Ezzel a kumkjumat névvel az orientálisták nem tudtak mit kezdeni. Petit de la Croix véleménye szerint: "Les habitans de Mamcatou et Cazicomuc" Hammer-Purgstall; "das ist die Stämme der Kumuken. " Klaproth is ehhez a téves nézethez csatlakozott.

Miként fentebb bebizonyítottuk azt, hogy Sereffeddin művében a baskírok és a bolgárok emlegetése nem a volga-bjelájavidéki baskír-magyar-, ill. bolgár népekre vonatkozik, hanem a kummagyarokra, ugyanígy a Magyar pusztulásáról szóló, kútfőrészlet sem vonatkozhatik a kumükökre. Miről van itt szó? Arról, hogy miután Timur Ukeknél döntő csapást mért Toktamisra, maradt ideje arra, hogy megbüntesse, megfélemlítse azokat a népeket, amelyek a sokesztendős harcban az ellenfelet segítették.

Ezért vonult Ukek alól a Dnyepr partjára, mert onnét lecsaphatott a krimi tatárokra. Közben kapja a hírt Barkjarok sereggyűjtéséről, mire a Karaszuhoz siet, hogy meghiúsítsa Toktamis alvezérének támadási terveit, de mihelyt túl volt ezen a feladaton, azonnal folytatja büntetőhadjáratát. Beveszi Azovot, feldúlja a cserkeszek földjét. Ezután óhajtott megpihenni a kummagyarok országában.

Az idézett kútfő a nép nevét így írja: "Kumkjumat;". Hogy ebből a névalakból a kumükök nevét hogy olvashatnók ki, el sem tudom képzelni. A közölt szóalakzat ugyanis minden nehézség nélkül két részre bontható; kum (kj) - mat

Hasonlítsuk ezt össze Abu-1-fida (1321) adatával: kum -i- mad.s.r.

Vessük még össze az 1320. évi zárdajegyzék adatával: Cum -i- mager (ia) és Chorenei Mózes (Kr, u. 460) névalakjával: Kum (-a) magyar.

Abderrasak adata mindenesetre 1396-97 tájáról származik és láthatóan első szótagja a Kuma folyó ősi Gum> Kum neve, utána az ómagyar melléknévképző "u" következik, majd a névalak utolsó tagja a "magyar" népnévnek lágyabb mássalhangzóval feljegyzett első szótagja. A kum-+-u közötti "kj" hang jelenléte - minthogy fonetikus alapon történt feljegyzéséről van szó és nem tudhatjuk, ki közvetítette a kummagyar nép nevét - nem lényeges, mert a kummagyar népnév szabályos alakjának közlését Abderrasaktól nem is várhatjuk.

Azonban amellett, hogy nyelvészeti alapon is teljes mértékben bizonyítható a fenti három névalak tökéletesen azonos volta, Timur büntetőhadjáratának menetéből is világosan láthatjuk, hogy szóba sem jöhet olyan feltevés, amelyet Kummagyaria kikapcsolására építenénk fel. Például mintha Timur a cserkeszek földjéről először a kumükök földjére vezette volna seregét, hogy onnét ismét Asztrahányba, majd Szerájba térjen vissza, ahonnét újból a kazikumükök és dardok vidékére vezette útja. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az egész büntetőhadjárat 1395-96 telén játszódott le, ez a tél pedig -a kútfők szerint - igen kemény volt. Hogy ilyen időjárási viszonyok mellett pedig akkora hadsereggel, mint amilyen Timuré volt, nem lehet télidőben a Kaukázusban felvonulni, arra a döntő bizonyítékul szolgáljon az a tény, hogy Timur a három hadjárat során egyetlen alkalommal sem ment neki télidőben a hegységnek. Hogy Timur egyike volt a világtörténelem legkitűnőbb hadvezéreinek, nem szenved kétséget, Márpedig bármelyik jó hadvezér a cserkeszek földjéről csakis a Kuban-Bujvola-Kuma völgyén, tehát

Magyar városán keresztül vezetné hadseregét Asztrahány ellen. Ez volt Timur útvonala is.

Végül már itt felhívom a figyelmet arra, hogy Piano da Carpino útleírásában (l. köv, részben) a kummagyar névalak ismét szerepel, de eléggé torzított: Cumae, var.Tumat, Tumacht, ill. Tymat formában. Különösen a Tumat alakban azonnal ráismerhetünk

Tu+mat - Kum-+maty (ar) - Kummagyar nép névre. Ez a Tumai névalak a Kumkjumat névalakkal a legszorosabb rokonságban van.