Az ősrégi Cuzcó városa teljes pompájában egy fekvő puma képét formázta, Ezt a látványt kizárólag a levegőből lehetne megcsodálni, de ma már nem tehetnénk meg. A város ugyanis sajnos romos állapotban van, így hiába

néznénk meg repülőgépről, nem az a kép tárulna szemünk e!é, amit

várnánk. Az viszont tény, hogy már a spanyol krónikások is leírták - igaz

sűrű hitetlenkedések közepette -, hogy a levegőből alátekintve a városra,

állítólag egy puma látható.

Gracilaso De La Vega, a neves krónikaás az alábbiakat írja.: „Az indiánok főnökei azt állítják,hogy őseik képesek voltak repülni. Sokszor gyönyörködtek városukban. Ilyenkor miközben az égen repültek, azt mondják, hogy alattuk egy lustán heverő puma képe bontakozott ki. Ez azonban nyilvánvaló hazugság és mese."

Nos, én a híres Nazca-vonalak ismeretében nem lennék olyan biztos abban, hogy mindez kitaláció. Ezek a vonalak semmi különöset nem mutatnak, ha lentről vesszük azokat szemügyre. Meglehetősen kuszánaktűnnek. Megváltozik a helyzet, ha ugyanezt a levegőből, felülről nézzük meg. Ekkor impozáns látvány tárul a szemünk elé. Kolibrit,

majmot, óriáspókot és más állatokat is láthatunk. El tudom képzelni, hogy a krónikásnak milyen nehezére eshetett beismerni, hogy egy általa primitívnek tekintett nép bármilyen téren is fejlettebbnek bizonyulhatott a spanyoloknál. Ezért minősíti mesének a hallottakat. Azonban még ő sem tudja teljesen leplezni csodálatát. Cuzcótól északra található az inka fellegvár, a Saca Huma. Ez, mint a neve is elárulja, ama bizonyos puma f éjét képezte. Krónikásunka következőképpen írja le az erőd ítményt: „Méretei hihetetlenek. Ha nem láttam volna a saját szememmel én sem hinném el. Egyértelmű, hogy boszorkányság és mágia segítségével épült. Biztos, hogy nem az indiánok műve, inkább démonoké. Ha mégis az indiánok készítették, akkor az ember elcsodál-

A krónikás egyáltalán nem túlzott. Az ember szinte eltörpül az óriási kőkolosszusok mellett, melyeknek átlagos súlya 100 és 300 tonna között van. Ami talán meglepő, hogy ezek a tömbök nem az egyiptomi piramisok mintájára készültek. Egyiptomban általában egyformára faragott, téglalap alakú köveket helyeztek egymásra. Itt viszont, bár a kövek különböző méretűek és formájúak, mégis tökéletesen építették be őket a falba. Egy-egy kőtömb olyan szorosan illeszkedik egymáshoz, hogy még egy borotvapengét sem lehet közéjük erőltetni.

Egyszer egy inka főnök úgy akart hírnevet szerezni, hogy egyetlenegy kőtömböt hozzárakat a már létező erődítményhez. A kőtömböt több mint húszezer indián vonszolta a hegyeken keresztül, rendkívül meredek emelkedőkön és lejtőkön. Egy helyen, egy szakadék fölött a kőtömb kicsúszott a kezükből, és a lezúduló óriás több mint 300 embert nyomott agyon. Ez a hamvába holt, tragédiába fulladó kísérlet is igazolja, hogy az erődítménytvalószínű-leg nem az inkák építették. Akkor viszont kicsodák? Az inka legendák tanúsága szerint a csodálatos építmény a titokzatos fehér bőrű idegenek, a viracochákmüve. Ők egy csodálatosan fejlett kultúrájú és technikájú szigetről érkeztek, arról a helyről, amit mi Atlantisznak nevezünk, és ami a legelterjedtebb vélemények szerint valahol az Atlanti-óceánban lehetett.

Szerintem jobban kellene hinnünk a mítoszoknak, és akkor számos történelmi rejtélyre megkapnánk a magyarázatot.