|
1.Boldogasszony
2006.02.12. 14:25
Boldogasszony. Az ezer nevű Istennő egyik neve. Szépen rá lehet Őket illeszteni az évkörre.
BoldogAsszony, aki a kereket forgatja
SzépAsszony, a Banya, november eleje, Samhain
SzülőBoldogAsszony, a fényt világra segítő Égi Bába, Téli Napforduló
Gyertyaszentelő BoldogAsszony, a Leány, február eleje, Imbolc
Gyümölcsoltó Boldogasszony, Víz Úrnője, Tavaszi Napéjegyenlőség
Babba, a Szerető, május eleje, Beltane
Sarlós Boldogasszony, Tűz Úrnője, Nyári Napforduló
NagyBoldogAsszony, az Anya, augusztus eleje, Lammas
KisAsszony, Föld Úrnője, Őszi Napéjegyenlőség
Népünk hitében a Fény a teremtõ erõ és a Törvény a világban. Keletnek fordulva ezért köszöntötték a régiek a Napot, s köszöntik ma is imával minden reggelen a gyimesi csángók:
„Köszöntelek téged, Istennek szent igéje,
Istennek szent rendelése,
Fényes világ,
Ki a fényes világot megfényesítetted,
Édes áldott Napom,
Adj szerencsés mai napot,
Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot,
És minden jóra menendõséget...”
E teremtõ és igazító fény örök asszonyi óhajtását Boldogasszonynak hitte és nevezte népünk. Magot sóvárgó szeretõnek és fénymadártól foganó anyának tartotta õt. Hitte, hogy õ Isten „szántóföldje”, õ a tenger csillaga, hogy róla vall az erdõ, s õt mutatja a rét és a virág, hogy õ van jelen minden csillagporos televény éjszakában, s a Holdban, amely a vizek Úrasszonya. Õ a mindenek anyaméhe.
Minden ember eredendõen lelkében hordja õt. A kicsi gyermek, aki a régiek hitében Isten tenyerén él, akivel csillagocska születik a világra, aki még szûz, elküldõjére emlékezõ fényesség – belsõ késztetésbõl rajzával mesél jelenlétérõl. Õ a gyermekrajzok, különösképpen a kislányrajzok tulipán-koronás királynõ alakja: hajsátra, amely e rajzokon igen sokszor a földig ér, az anyai oltalom megidézõje; karja, amely fölfelé lendülõ – áttörni készül, vagy éppen áttöri a sátrat. Talán az sem véletlen, hogy keresztény hitünk Úrasszonya gyermeknek, leggyakrabban lánygyermeknek jelenik meg – Lourdes, Fatima, Medjugorje – s a testükben vágytalanok, a már szüzek, a teremtõ fényhez készülõdõk, javarészt öreg nénik a „márialátók”.
Õsvallásunk istenasszonyában két személyt tisztelt és tartott számon népünk: Nagyboldogasszonyt és annak szûz leányát, a Kisasszonyt. Kereszténnyé lett népünk lelkében „kozmikus parancsra” személyessé vált a fiktív Boldogasszony (Kisasszony) kép; új tartalmat kapott az õsi forma. Ideje érkezett, hogy a Szûz méhébe fogadja és Fiú képében világra szülje a fénnyel teremtõ Atyát. „Pogány népünk” Emeséje, dicsõ és szent uralkodók õsanyja, aki álmában héja-forma madártól a fényt, a szellem-természetû erõt megidézõ Turultól fogadott magot, a Krisztust szülõ Máriát „elõlegezte” a magyarságnak.
„Az Emese-szimbólum érteti meg velünk Szent Istvánnak és Árpád-házának feltûnõ Boldogasszony kultuszát, az országnak az õ oltalmába ajánlását... Ez a hit magyarázza, hogy a keresztény utódok templomot építenek Árpád sírja fölé, és alapítanak hasonlóképpen Mária tiszteletére Szeren, az elsõ országgyûlés mondai székhelyén monostort” – írja Bálint Sándor.
Népünknek, s a pápának Szent Gellért ajánlotta, hogy õshitünk Boldogasszonyában Mária tiszteltessék, a magyaroknak és e világnak Nagyasszonya. Csak Szent Gellért püspök, aki István tanácsadója és Imre nevelõatyja volt, tehette ezt. Õ, aki hétesztendõs korában súlyosan megbetegedett, s szülei szerzetesi ruhába öltöztették, vagyis Istennek és a bencés rend szerzeteseinek oltalmába ajánlották. Hétesztendõs korában hívta õt el a Teremtõ – miképpen táltosainkat – és felnõtt korában, amikor remeteségre indul Jeruzsálembe, Dalmáciában hajótörést szenved – szándéka ellenére Isten hozzánk parancsolja.
E világ Nagyasszonya, a mi Boldogasszonyunk segít a szülésnél, õ óhajtja bennünk, s fogadja, õrzi a világra érkezõ fényt, a gyermeket. Nagyboldogasszony, akiben népünk Szent Annát látja, a gyermekáldást öreg korában is töretlen hittel sóvárgó asszonyt, akinek neve a héberben kegyelmet jelent, aki a kedd, a kezdet asszonya segíti a meddõ nõt, hogy magot fogadhasson, s õ vigyáz az áldott állapotúra. (A régiek minden jelentõs munkába kedden kezdtek, s vigyáztak, hogy a hét e napján semmit be ne fejezzenek.) Szüléskor Nagyboldogasszony lánya, Szülõboldogasszony, az istenszülõ Mária van jelen, a szombat, az õrzés, a nyugalom asszonya; és õrködik a „boldogasszonyágyát” fekvõ anya és gyermeke fölött – két angyal a társa. Szüléskor a harmadik nõalak, a Szépasszony is megjelenik. Õ kint ólálkodik, s azt akarja, hogy az õ ágyában szülessék meg a gyerek. Ha bent a szobában gondatlanul készítik el a boldogasszony ágyát, belopódzik és a gyermeket idétlen, ütõdött sajátjával cseréli ki.
A két Boldogasszony és a Szépasszony a Mindenségben mûködõ egyetlen asszony-erõ. Nagyboldogasszony és Szülõboldogasszony (Mária, aki a Szentlélek „mátkája”) az óhajtás és a Rend; a lélek, a test és a környezet asszonyi rendje. Szépasszony, aki „vördöngõs”, bukott angyallal szeretkezõ banya lánya, a Rendetlenség. Mindkettõ a lélekben lakozó egytövû adottság: az ember döntése, rítusa vagy ennek hiánya miatt valósul a Rend, illetve a Rendetlenség.
Boldogasszony készíti fel a testi vágyaktól szabadult embert az utolsó átváltozásra is; õ segít, hogy tisztán, szûzen térhessünk vissza a teremtõ Fényhez. Palóc, csángó és székely öregasszonyaink még napjainkban is kilenc-keddes Szent Anna-böjtökkel könnyítenek lelkük terhén; s az utolsó órán Boldogasszonyt, Máriát várják. A csíki székelyek és a gyimesi csángók a Holdat Babbának nevezik, a Napbaöltözött Asszonyt, a Hold Asszonyát pedig Babba Máriának. Hitükben haláluk óráján a telihold, Babba jön el, hogy átvezesse lelküket a „nagy vízen”.
Az esztendõ körének változásrendjében ugyancsak Boldogasszony vezeti az embert: Gyertyaszentelõ-, Gyümölcsoltó-, Sarlós-, Nagyboldogasszony, Kisasszony stb. – népünk hétnek mondja, a hetes szám mágikus ereje miatt, bár számon tartott ünnepe ennél több. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony (némely vidékünkön Nagyasszony) ünnepén népünk Mária mennybemenetelérõl emlékezik meg. Az ilyenkorra már töve szakadt füvek, virágok párlós, gyógyító illatával, Máriával mennybe megy az imádságos lelkû ember. E nap vigíliáján Karancshegyen a „szendergõ" Mária virágos koporsóját a szent forrástól a hegy csúcsára kísérõ zarándokok Mária mennybevitelével a majdani föltámadást, az ember „mennybemenetelét” játsszák el. (Szent Anna erejét, a foganásnál segítõ Nagyboldogasszonyét a régiek július 26-án idézték meg.) Az esztendõ körének számos Boldogasszonya is egyetlen asszony-erõ, aki a változások rendjében szükségképpen mindig más-más „erényét” mutatja meg.
Boldogasszonyunk egyetlenségérõl és szerepérõl analógiás képi nyelven gyönyörûen vall az ország minden vidékén több változatban is ismert régi imádságunk:
„Ég szülte Földet,
Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte bimbaját,
Bimbaja szülte virágát,
Virága szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Szûz Máriát,
Szûz Mária szülte Jézus Krisztust –
Világ megváltóját.”
Boldogasszonyban jelenik meg, és benne, általa munkálkodik a teremtõ és igazító Fény: õ a csipkebokor, amelyben Mózesnek megjelent az Isten, õ Illés felhõje, amely az irgalmasság enyhítõ esõjét adja, Boldogasszony teszi „elviselhetõvé” a Fényt, miképpen a fehér-hamvú „máriaüveg”; gyarlóságok „értõje” õ, a bûnök bocsánatáért esdeklõ. Benne, vele tudnak a régiséget becsülõ hívõ öregjeink a Teremtõhöz fordulni. Boldogasszony a vezetõjük nemcsak az esztendõ körének ünnepein, de minden napon, a nap minden órájában. Õ a közösség „kotlós”-Asszonya, de vele, az õ közvetítése által viselhetõ el a személyes nyomorúság is. Õ vezeti öregjeinket Szent Fiához, benne, általa rendezett a lét. Hívõ katolikus népünk még ma is az õ oltárához fordul legelõbb a templomban, s csak utána a fõoltár felé, ahol a monstranciában mindig jelen van Krisztus.
Öregjeink hitében a magyarság – a Teremtõ rendelésébõl – Boldogasszony népe. Jelenléte, „bennünk léte” hazánkban a legközvetlenebb és a legszemélyesebb, ahol is nem szentnek, hanem szûznek nevezik. Legfontosabb ünnepei nyugati legendájukban is magyar „eredetûek” (magyar közvetítéssel kerültek nyugatra). Ilyen, egyebek között a szeplõtelenség, az Immaculata december 8-i ünnepe. Jellemzõ középkori francia hagyomány szerint ez ünnep szerzõje egy magyar pap, Magyarország királyának féltestvére. Ennek az ünnepnek idõszerû üzenete, képi beszéde a várakozás idõszakában segítette a hajdan volt embert – még ma is némely vidékünkön az öregeket –, hogy böjtjével, rorátés imamalmával, rítusával a Szûzet varázsolja lelkébe; hogy a csillagnyi hites óhajtás „a Szûzzé” változzon – s ekképpen a téli napfordulaton, karácsony éjfélén (minden esztendõben újra meg újra) benne születhetett világra Fény-Krisztus, az eleven Törvény.
1.Gyertyaszentelő Boldogasszony /Február 2/
A szabolcsi zsinat (1092) a kötelezõ ünnepek közé sorolta. A régi rómaiak Mars anyjának tiszteletére, minden ötödik esztendõben égõ fáklyákkal és szövétnekekkel járták a határt e napon. A kereszténységben égõ gyertyákkal kerülték a szentegyházat, néhol a határt is, ünnepelve, hogy Mária „világos", mentes a bûntõl; s ünnepeltek a gyertya példázatával is: a gyertya méhviasza Jézus tiszta teste; a viasz alatt való bél, az õ ártatlan szent lelke, a tûz pedig, a világosság az õ istensége. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.
A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek. A középkorban ezen a napon elõször a tüzet áldották meg, ennél gyújtották aztán meg a gyertyát. A félegyháziak a szentelt gyertyát „máriagyertyának" nevezik. Simeón és Anna a templomban bemutatott Jézust (akirõl immár nemcsak hallottak, hanem meg is „tapinthatták"!) a világ világosságának nevezte, ennek jelképe a szentelt gyertya, amely foganatos égiháború, villámlás, jégesõ és a gonosz kísértése ellen. Kevés olyan katolikus paraszthajlék akad, ahol manapság is még ne volna szentelt gyertya. Régebben a sublót vagy láda fiában tartották, vagy halványkék szalaggal átkötve a falra akasztották, némely helyen a szent sarok, a házi oltár éke volt. Fõképpen vihar idején gyújtották meg s imádkoztak mellette; de égett vízkereszti házszentelésnél is.
Szegeden azt tartották, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jól mézelnek majd a méhek. Ezen a napon végigsöpörték a kaptárakat a kiszombori méhészek; asszonyaik pedig a szentelésbõl hazatérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy békesség legyen a háznál.
A hajdani szegediek különösen fontosnak tartották a hétszer szentelt, továbbá a „kilencedes", kilenc kedden meggyújtott gyertya gonoszûzõ szerepét. Azt tartották, hogy a világ végén három napig sötétség lesz, csak a hétszer szentelt gyertya világít majd; ilyen gyertyát szoktak égetni Dombrádon a ravatalon fekvõ halott mellett.
Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére egy darab égõ gyertyát helyeztek, s üvegpohárral leborították; elalvó lángja kiszívta a betegséget. Némelyek torokfájás ellen nyeltek belõle egy darabkát. A piricsei görög katolikus gazdaasszony tehénelléskor égõ szentelt gyertyát vitt az istállóba. Tápén az új ház fundamentumába boldogasszonyi füvet, szentelt gyertyát raktak és sót szórtak. A gyertyát a régi szegediek az épülõ házba falazták. Itt is gondolhatunk a régi emberáldozat kiváltására. A privigyei szlovák néphit szerint a kisgyermek hamar megtanul beszélni, ha a szentelt gyertyából egy picinykét a nyelve alá tesznek.
A szentelt gyertya végigkíséri és oltalmazza a hívõ embert egész életén át. Bácskai hagyomány szerint, amíg a kereszteletlen gyerek anyjával a „boldogasszonyágyában" fekszik, karjára vagy pólyájára olvasót kell kötni, s fejénél szenteltgyertyának kell égni, nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék. Szülés és keresztelés között szentelt gyertya világított éjjel-nappal abban a szobában, ahol a gyermekágyas asszony magzatával feküdt: Az „egyházkelõ' (avatás) a régi szegedi anya gyermekével, kezében égõ gyertyát tartva körüljárta az oltárt. A régiségben a haldokló ember kezébe is égõ szentelt gyertyát adtak: lámpással mehetett így a lélek az örök életnek menyegzõjébe. A hozzátartozók égõ gyertyával körül is járták az ágyat, „megkerítették", elzárták a leselkedõ gonosz elõl. Fertõvidék asszonyai szerint a gyertya fénye mutatja az utat a haldoklónak, füstje pedig távoltartja a gonoszt, s addig kerülik gyertyafénnyel körül az ágyát, amíg a lélek el nem száll a testbõl, segítik annak „hazatalálását".
A mohácsi sokácok egy köteg gyertyát szentelnek, s minden esztendõben hozzátesznek egyet. Odahaza egy szálat kihúznak, piros és fekete cérnával átkötik és meggyújtják; lángját a gyerek fejéhez tartják, fejfájás ellen. A bánáti bolgárok a szentelt gyertyák kötõszalagját gyermekeik ingébe fûzik betegség ellen. Vigán fiúgyerekek nyakára, lányok hajába, kezükre, ujjaikra, továbbá csikók és bárányok nyakára kötik; nagyszombatig viselik, utána elégetik.
Régen a házban Gyertyaszentelõ Boldogasszonykor a tüzet mindenütt eloltották és az új megszentelt tûzzel gyújtották meg újra. Az észteknél Ilku isten tiszteletére rakott tavaszkezdeti tüzet e napon, még ma is dörzsöléssel élesztik.
Ezen a napon jön ki a medve a barlangjából, ha árnyékát meglátja, visszamegy, hosszú lesz még a tél.
2.Gyümölcsoltó Boldogasszony./Márc 25./
Mária hirdetete napja", „Testfogadó Boldogasszony", „Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja", „Boldogasszony fogadása", „Gyimőcsótó". Számos elnevezés ez ünnep „hatalmát" jelöli.
E napon mézillatúak az egek, az Atya haragja (bűneink miatt) - irgalmassággá változik; megbocsát. Az angyali üdvözlet, az Ige fogantatásának napján egykor a pap az oltár legalsó grádicsán földig hajolva köszöntötte a testben fogantat. Régi hitünkben „Mária a teljes Szentháromság eleven temploma". Napja a fák oltásának és szemezésének szakrális alkalma; a Skolasztika napjától pincében, ászok alatt tartott oltóág berakásának ideje. „Az ember ilyenkor Szűz Máriával almát olt". Az e napon oltott fát nem szabad letörni vagy kivágni; tisztogatni is tilos, maguktól kell elkorhadniuk - tartják a göcsejiek. Ha mégis kivágják, vér folyik belőle; de az ilyen fáról igen jó oltani. Székelyföldön az e napon oltott fákra rontás ellen piros szalagot kötöttek; Sajótörben pedig a szemzett rózsafát olvasóval ékesítették. Gyümölcsoltókor a tápiógyörkiek a gyümölcsfák törzsét kereszttel jelölték, s a lemetszett gallyacskákból féregűző tüzet raktak. Szegeden jó mézelésért a méhek röplyukához gallyat állítottak. E napon fát ültettek a bánátiak: vörösbort ittak, hogy a fák vére növekedjék, s kukoricát pattogtattak, ettek, hogy a rügyek életre pattanását elősegítsék. A magzat után sóvárgó asszonyok e mágikus napon Tiszaligeten föltétlenül férjükkel háltak. Gyümölcsoltó Boldogasszony hozza haza az énekesmadarakat. A budaörsi gazdák kitárt istállóajtóval fogadták Isten madarát, a fecskét. A szent nászt játszották el ilyen módon.
Termőnap palántára; s e napon veti fel magát a hal a vízből. Derült idejével jó termést ígér.
|
3.SARLÓS BOLDOGASSZONY /Julius 2/
Az „örvendetes olvasó" második titka. A középkorban vigíliája és nyolcada volt. Késői Mária ünnep. A XIII. században a franciskánusok révén terjed, 1389-ben vált az egyházban egyetemessé.
A csíkrákosi mondai hagyományban: Zablya Péter hatalmas úr, kemény, kegyetlen ember. Féltek tőle az emberek, de áldottlelkű felesége miatt nem gyűlölték. Az asszony hálából lett Péter felesége, amiért az a török rabságból kiszabadította. Mindig féltékenykedett Péter. Az asszony bátyjának véletlenül náluk maradt sarkantyúkereke miatt - idegen csábítóra gyanakodva - tűzpróbára ítélte a feleségét. Az asszony Sarlós Boldogasszonyhoz imádkozott. Ura közben az ablakon át az érő búzatáblát szemlélte, s szólt feleségének, ha egyedül learatja a termést, eltekint a tűzpróbától. Az asszony sírva fakadt, kétségbeesése elfárasztotta, s álomba merült. Péter látta csak, hogy száz meg száz csillagba kapaszkodva angyalok ereszkednek le a búzába. Előttük királynői alak halad, Feje körül glória, kezében sarló. Gyorsan learatott az égi sereg. Péter búcsút járt, s hálából fölépítette a rákosi templomot. Jászdózsán egy lány látta, amint a Szűzanya bal karján a Kisjézussal, jobb kezében sarlóval arat. A látomás helyén kápolna épült. Ürményháza határát 1888-ban jég verte el; Sarlós Boldogasszonyt fogadalmi ünnepnek nyilvánították. Abban az esztendőben nem volt tánc, csak templomozás. 1947-ben a palócföldi Hasznoson Klára asszony (Sánta Lászlóné Csépe Klára) aratás közben látta e napon a búzatábla fölött lebegni Máriát, aki a fallóskúti szent forrást „mutatta meg„ neki. E helyen nem sokkal ezután Klára asszony és a környék hívei kápolnát emeltek. Fallóskút mára híres búcsújáró hellyé nemesedett.
Hetényi János szerint a régiségben e napon tartották a virágszentelést; de ez a nap adta alkalmát a szegénygondozásnak, az anyaság ünneplésének és az aratás szakrális kezdetének is.
„Isten-áldása van azon a helyen,
Ahol a szent Szűz keresztül megyen." - tartották a régiek.
Felvidéken e napon felvirágoztak egy széket és a ház elé tették, ha arra megy a Nehézkes Mária, legyen hol megpihennie. A gölnicbányai búcsúsok mezítláb mentek a lőcsei Mária-hegyre. Azt tartották a környékbeliek, hogy akinek a földjén keresztülhaladnak, az gazdagabb termésre számíthat. Szegeden és környékén a templomban fodormentát szenteltek. Az asszony sarlóval metszette le a tövéről, olykor búzát is vittek vele. A betegnek teát főztek belőle, mézzel édesítve foganatosnak tartották köhögésre, de főképpen fájós lábat borogattak vele. Halott koporsójába is tették a Nagyboldogasszonykor szentelt comborkával együtt. Somodiban e napon tüzet szentelnek a templomban, kakukkfűvel és fodormentával együtt. A szentelt füvet beteg párnája alá teszik, halott koporsójába, valamint az ellő tehén szénája közé. Sarlós Boldogasszonykor Piszkén fokhagymás búcsút tartanak, s ezen a napon árusítják csupán a fokhagymafüzéreket.
Sarlós Boldogasszony a szegények és a szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és a fogságban gyötrődők párfogója, a halottak oltalmazója. Ő a várandós édesanyák vigyázója is. Az ünnep vigíliáján emlékeztek meg Mária anyaságáról. Asszonyi vegetációs ünnep.
Régen e napon kezdték az aratást. Szeged környékén magán az ünnepen keveset aratott sarlóval az asszony, hogy a jószág ki ne pusztuljon. Búzaborona került a tisztaszobába. Tápiógyörkén háromszor beledobták a kaszát az aratandó búzába, hogy a munka jól haladjon. Misét hallgattak a sziliek, a szerszámokat a templom falához támasztották. A búzában vágtak egy rendet, majd hazamentek. Azt tartották, hogy Sarlós Boldogasszony, az aratás édesanyja és királynéja gondoskodik a szegényekről és az ég madarairól is. A XVIII. században még az asszony aratott sarlóval, a férfi kötözött. Kalotaszegen a férfiak fejfájára ekevasat, az asszonyokéra olvasót vagy sarlót festettek. Úgy hitték eleink, hogy Szűzanya arat és a fiára hagyja, hogy gyűjtsön és a búzát a konkolytól elválassza. Az „élet" (a gabona, de főképpen a búza) Isten ajándéka, Krisztus teste (Oltáriszentség), illetőleg jelképe (úrvacsora kenyere); a Miatyánkban ezért könyörgünk Újkígyóson az aratásra induló lány búzakoszorút viselt a fején. Göcsejben aratás előtt térdepelve imádkoztak, s aratáskor két búzaszálat kötöttek a derekára, s az ott maradt, amíg le nem esett. Ormánságban, minden férfi patyolatfehér ingben és gatyában fogott aratáshoz, csépeléshez. Az alföldiek szent énekeket énekeltek munka közben. Azt tartották, hogy minden aratásban az ítélet napja jelenik meg: a konkoly elválik a búzától. A föld keleti sarkában kezdték az aratást Nemessándorházán, s az első két kévét rögtön keresztbe fordították, s köszönő imát mondtak mellette. A Szeged környékiek déli harangszókor levett kalappal, kévére ülve imádkozták az Úrangyalát; magukra és a búzaföldre keresztet vetettek. Akadtak férfiak Bátyán, akik aratáskor tartózkodtak a házasélettől. Hiricsen villámláskor az aratók keresztbe rakták lábukat. Szinte minden vidéken készítettek aratókoszorút (koszorúkat). Bátán „szentgyörgy", „szentgyörgyvitéz", „vitéz" volt az aratókoszorú neve. Versezet kíséretében adták át a gazdának. Másutt „Jézuskévét", „Jézust" készítettek Göcsejben ez kisebb kéve volt, kalászból vagy mezei virágokból készült koszorúval kötötték át; felékesítve az egyik arató nyakába akasztották Így mentek dudaszó mellett haza. „Jézust" a gazda áldomással váltotta ki, s az asztalra tett koszorúról ették a vacsorát. A kévét másnap a tyúkoknak vetették, hogy jobban tojjanak. Másutt „Jézust" a kepe tetejére tették, s a gabonával együtt vitték haza; némely vidéken a kezdőkévét nevezték „Jézusnak" - körbetérdepelve köszönték meg az Úrnak a termést. Lakócsán aratás végén a legszebb darab búzából készítették a „Jézuskévét". Ebben kereste ki a gazdaasszony azt a búzatövet, amely három egyforma növésű szép kalászt termett, és piros szalaggal a kalászok alatt egybe kötötte azokat. A „Jézus" körüli búzát sarlóval vágták le, kévébe kötve lefektették „Jézus" köré. Letérdeltek rájuk és imádkoztak, majd „Jézust" otthon, a képek alatt szögre akasztották Új vetéskor kimorzsoltákbelo1e a szemet és a vetőmag közé keverték Tolnában és Baranyában az aratás végén válogatott kalászokból hosszúkás, kosár formára kötött „Jézus bölcsőjét" készítettek. Két aratólány rúdon vitte a gazdához, ahol vendégséget tartottak Aratás végén a „Jézuskévét" a legszebb kalászokból jó nagyra kötötték Hercegszántón. Talpra állították és belevágták a sarlót és a kaszát; majd kezet mostak imádkoztak, magasra emelték a kévét és háromszor Jézust kiáltottak. E kévébő1 kihúzott legszebb kalászokból készítették a „végzőkoszorút". Ezt hazavitték, az otthoniak jól leöntözték őket. A koszorú a konyhaajtó fölé került. A dusnoki rácok keresztje 13 kévéből állt: Jézus és az apostolok. Városmiskén az aratókoszorút az útszéli keresztre függesztették, gyónócédulákkal öltöztetve. Kalotaszegen a templomi lámpa köré új búza kalászából füzért fontak A koszorút ünnepélyes menetben vitték haza Bonbándon. Őszi vetéskor a szántóföld közepére tűzték vagy a kimorzsolt magot a vetőmag közé keverték, s az üres koszorú került a föld végébe. A felsőrekecsini csángók a szoba sarkába, a szőttesek, a párnák tetejére aratás után egy kéve búzát állítottak. Ősszel kimorzsolt szemeit a vetőmag közé keverték Másutt a pajtába raktak el búzakévét („Jézust"), s karácsony este a felrakott párnák mellé került a szobába, s újév reggelig ottmaradt, majd visszavitték a helyére, s magja a tavaszi vetőmagot szentelte. Égiháborúkor a sarokba állították villámcsapás ellen. Domokos és Magyarlápos népe búzakévét állít a tisztaszoba sarkába; Szent Istvánig maradt ott. Rábagyarmaton néhány szál búzát levágatlanul hagytak Szent Péter lova számára. Domoszlón Szent Péter lovának és a halottaknak hagytak kalászokat; országszerte pedig az ég madarainak. Erdélyben az aratókoszorút vivő legényt vagy leányt leöntözték, s a gazda őket kínálta először pálinkával. Az aratókoszorú régen templomi szentelmény volt; alakja, szerkezete, mint az ugyancsak Napot jelölő szent koronáé, s szinte minden templomunknak éke volt.
Városmiskén, aki aratás közben halt meg, annak külön aratókoszorút kötöttek a koporsójára. A kévéket országszerte keresztbe (kepébe) rakták, a felsőt „papkévének" nevezték. Az egyik legenda szerint, amikor az Egyiptomba menekülő szent családot Heródes emberei üldözték a búzaszemmé változott Máriát és Jézust egy szántóvető elvetette. Amikor aratott, Mária kérésére kereszt alakot formált a kévékből; s Mária és Jézus arca ott ragyogott minden búzaszemen.
A hajdan volt ember annyi termést kért minden esztendőn az Úrtól, hogy jusson a szegényeknek, az ég madarainak, az anyaföldnek, s a rontó erőknek is belőle. A kalászok összegyűjtése a szegények joga volt. Szlovéniában és Stájerországban e nap a szőlő és a bor felajánlásának alkalma. Azt tartják, hogy a „mutatkozó fürtöknek olyan szépeknek kell lenniük, mintha ők is misére mennének". Hitükben a szőlőfürtök is elmennek, s búcsút járnak ilyenkor, amikor a nyár és á tél találkozik egymással.
4.HAVAS BOLDOGASSZONY / Augusztus 5/
A legenda szerint egy dúsgazdag gyermektelen házaspárnak, aki vagyonát az Úrnak ajánlotta, augusztusi hóeséssel mutatta meg Mária, hogy hova építsék a fölajánlott vagyonból a székesegyházat. A középkorban a S. Maria Maggiore bazilikában ez ünnepe miséjén hófehér rózsaszirmokat szórtak az egyházszolgák a hívekre.
A hazai pestisjárványok idején számos helyen ajánlta magát a hívő nép a Havas Boldogasszony pokoltüzet enyhítő oltalmába. Pécs Havas Boldogasszony templomának „parasztbúcsúja„ adatott, amely napjainkban is virágzik.
5.NAGYBOLDOGASSZONY /aug 15/ |
Nagyasszony; Mária mennybemenetelének, mennybe vételének és egyben az ország Mária oltalmába ajánlásának ünnepe.)
Nagyboldogasszony nyolcada, amelybe Szent István napja is beleesik, a magyar egyházi év kiemelkedő időszaka. Ünnepét Szent István is megüli. Árpád megkeresztelkedett hada Gellért közbenjárására Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta magát és az egész országot, a hazát. Az országot és a királyságot Mária örökségének, tulajdonának érezte és vallotta. Ő volt az Árpádok mennyei édesanyja; Emese álma hagyományunk tette „alkalmassá" erre. Mária hazánk örökös királynéja. Eleink Fehéregyházán Árpád sírja fölé Nagyboldogasszony tiszteletére emeltek templomot; de az ő védelme alatt állott a székesfehérvári bazilika, az esztergomi bazilika, a kalocsai érseki, a váci, a győri püspöki székesegyház, Szent István alapításai. Máriabesenyő, Máriacsalád, Máriagyűd, Máriakálnok, Máriakéménd, Máriakönnye, Máriamakk, Márianosztra, Máriapócs, Máriaradna, Máriaremete, Máriavölgy főbb búcsújáró helyei.
Mária halála, temetése, mennybemenetele a középkornak; mennybevétele és megkoronázása a barokk kor jellemző ikonográfiai vonása. Az ősegyházig visszanyúló néphagyománya szerint a Megváltó Mária holttestét nem engedte át az enyészetnek;-röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. XII. Pius 1951-ben e néphagyományt dogmai rangra emelte. Mária elszenderülését és mennybemenetelét a legköltőibb módon a barokkban fogant „Makula nélkül való Tükör" mondja el, „istória" is készült belőle, legtanulságosabb Varga Lajos „szentember" fogalmazása, amely fölöleli a teljes hazai hagyományt. Máriapócson a Boldogasszony elszenderülését hatalmas temetői menettel és szertartással ülik meg, amelyen egyben a meghalt búcsújáró hívekről is megemlékeznek. A búcsúsok kezében gyertya világít. Tápán azt tartják, hogy ezen az éjszakán megnyugodnak azok a tisztítótűzben szenvedő lelkek, akik életükben tisztelettel voltak iránta. E táj találós kérdése: „Hol magasabb a föld az égnél?" s a válasz: „Ott, ahol Máriát eltemették." Rábaközben az ünnep előestéjén az asszonyok összegyülekeznek egy frissen ásott, de még üres sír körül; imádkoznak és énekelnek. Tápén „Mária koporsója" virágokból rögtönzött fekvőhely, amit az asszonyok a temetőkápolna oltára előtt készítenek el, ájtatoskodva virrasztanak mellette. A virágokat három nap múltával széthordják, szentelményként. Hercegszántó sokácai a falu határában lévő szent kút Máriakápolnájánál gyertyafény mellett énekelnek; imádkozva virrasztanak. Az ünnep hajnalán imádságos lélekkel várták a hajnalt Erdőbaktán, az ottani emberek hite szerint ilyenkor rózsa hull az égből. Felnémeten az asszonynép gyászba öltözve ment a templomba. A kápolna hajójának közepén ravatalt készítenek Karancshegyen. Mária fekvő (halotti) szobrát helyezik a rajta lévő fehér gyermekkoporsóba, gyertyákkal, virágokkal, rozmaringgal ékesítik Vigíliáján „beköszöntenek", majd siratnak. Este közös ájtatosságot tartanak, s keresztjárást. Visszatérés után a lorettói litániát végzik és imádkoznak jó időért, rabokért, betegekért. A Mária halála ájtatosság után mindenki gyertyát gyújt, négy fehérbe öltözött kislány viszi Mária koporsóját, s körmeneti kereszttel, gyertyákkal, zászlókkal megindulnak a kúpalakú hegy peremére vágott úton a mennybevitel magasztos énekeivel.
A „Boldogasszony anyánk" éneklésével tér vissza a menet a kápolnába. A ravatalt elbontják, a halotti szobrot elteszik. Hosszú imádkozás és éneklés kezdődik, amely a reggeli szentmiséig tart. A régi hit szerint „fűbe, fába hagyta Isten az orvosságot". Istenről Krisztusról, Máriáról és a szentekről nevezték el nálunk a gyógyító füveket, virágokat. A hajdan volt időkben virágáldást tartottak e napon. Szeged környékén „nagyboldogasszonyi füvet" szedtek, szenteltek: napraforgót, ökörfarkkórót, Nagyboldogasszony mentáját (comborkát). E szentelményt halott koporsójához tették, új ház fundamentumába, új pár ágyába, csecsemő bölcsőjébe. Főzetét hideglelésre tartották foganatosnak. Három napon és éjen át a háztetőn tartották, hogy a Nap sugara és a Hold harmatja is áldja. Felsőőrségben virágból kötött koszorút szenteltek, a sublót tetejére tették Vízkeresztkor a szirmok egy részét tányérra helyezett parázson elégették, s a háziasszony, egész házanépével végigfüstölt vele minden helyiséget, nyomában a gazda valamennyi ajtóra krétával három keresztet rajzolt. Aztán a konyha közepére tették a füstölőt, s mezítláb ki-ki a füst fölé tartotta a lábát, imádkoztak a bajok távoltartására.
Szentelt virággal füstöltek akkor is, ha halott volt a háznál. Hegyháton ellés után a jószág első eleségébe is kevertek a szentelményből. Kilencféle virágból kötik a koszorút Nagymányokon, és a padláson a vetőbúzába is tesznek szirmaiból. (Az ókor népei istenasszony szobrocskákat helyeztek a vetőgabonába.) Babarcon a virágot gyermekek gyűjtik össze. Szemverés ellen apró gyermek párnája alá teszik, de a nagyobb családtagok párnája alá is jut belőle. A felravatalozott halottat szenteltvízbe mártott virággal hintik meg. Az elhunyt családtag sírjára teszik a szentelményt Hímesházán. Nagynyárád asszonyai a szentelt csokorral keresztet vetnek a padláson lévő búzára, majd a csokrot rá is teszik Várgesztesen és Vértessomlón az ablakrács vagy az ajtó fölé teszik Égiháború idején a tűzre vetnek belőle. A budaörsiek szerint a virágok örülnek, ha Boldogasszonynak áldozhatják magukat. A ház gerendáira tűzték a virágokat Dunaszentmiklóson. Hajóson a csokrot újhold péntekjén készítették, kenderkóccal kötötték át, rontás ellen füstöltek vele, s a betegek teája volt. Eleken hét- vagy kilencféle virágból készült a csokor, szekrényben tartották Égiháborúkor a szentelt gyertya lángjánál égettek belőle. Alsószölnökön a vendek a gyerek ágyas asszony fekvőhelyét hintik be vele. A templomgondozó lányok dolga Kürtön, hogy a falu minden felnőttjének jusson egy-egy búza-, rozs-, árpa-, zabkalászból, mezei és kerti virágokból kötött, majd kosárba rakott csokor. A pap a mise kezdetén szenteli meg ezeket, az asszonyok az imádságos könyvbe raknak belőlük. Németprónán kaprot szenteltek. Némely vidéken a szentelendő csokorba gyümölcsfaágacskákat is tűztek. A cséki szlovákok szentelt kaporral füstölték meg a juhokat. A régi székelyek hitében Mária adott nevet a virágoknak.
A két Boldogasszony: Nagyboldogasszony és Kisasszony köze a gazdasági életben számontartott folyamatos időszak. Szeged vidékén és Göcsejben azt tartják, hogy az ilyenkor ültetett tyúk az alátett összes tojást kikelti. Az őrségiek szerint az ekkor tojt tojás esztendeig sem romlik meg. A búzacséplés legalkalmasabb időszaka. Az e napokon szellőztetett ruhákba nem esik bele a moly. Zalában ekkor gyűjtik a legtöbb orvosi füvet. A megigézettet Nagylengyelen ilyenkor szedett „jófüvekkel" füstölték.
6.KISASSZONY / Szeptember 8/
Már a-XI:században számontartott ünnep. Máriaradna nagy búcsújáró napja. Az ünnep hajnalán a hajdani búcsúsok a templom melletti magaslaton az ilyenkor különösen tiszta fénnyel kelő Napnak gyónták meg bűneiket.
A legenda elbeszélésében" Szent Anna kedden szülte Máriát: „Ő vala ez világnak jövendő megvilágosojtója és asszonya és tengörnek csillaga". A néphagyomány szerint már Mária születésénél megjelent Gábriel arkangyal:
„Az arany bölcsőben tiszta hófehérben Alszik Szűz Mária mennyei nagy fényben, Szemeit lehunyja, kezeit kinyújtja, Gábriel angyallal beszélget álmában."
Ezt az éneket és ennek változatait búcsújáró helyeinken Kisasszony éjszakáján énekelték. Népünk hitében: „Mária hajnali szép csillag"; belőle támad az igazság napja, Krisztus, a mi Istenünk. Teleki József arra int, hogy „legalább estéli és hajnali órákban, mikor a legfényesebb csillagot látjátok, elmélkedjetek Isten Szent Anyjának felséges méltóságáról". Egy középkori legenda szerint Kisasszony hajnalán angyalok zengenek a mennyekben.
Tápén Kisasszonyra virradóan „napköltét" várnak Az Úrangyala koszorút imádkozzák Azt tartják, akinek „érdeme van rá", a fölkelő napban meglátja Máriát; aki Napba öltözött Asszony; rózsaeső vagy bölcső alakjában jelenik meg. A Szeged környékiek a Marost „radnai víznek" nevezik. A századfordulón az idősebb asszonyok pünkösdkor és Kisasszony napjának hajnalán megfürödtek a Maros tiszai torkolatánál a radnai vízben. A somlóvidékiek szerint, aki ilyenkor átvirrasztja az éjszakát, meglátja a Napban Máriát. A Sághegyen várták a Máriát hozó Napot a városmiskeiek. Szentsimon, Hagony, Gyöngyöspata, Nagykáta, Városdomba népe hegytetőre, illetve a szabadba ment, hogy meglássa a fölkelő Napban a bölcsőben fekvő Máriát. A Nap játszadozva, táncolva kel föl, örül Máriának - tartják a mezőkövesdiek. Boldogasszonyban, Andocson, Vodicán, Pócson, Csatkán hajnali három órakor körmenet vonul a falun végig; amikor földereng, letérdelnek és elimádkozzák az Úrangyalát. Máriát Isten áldott szántóföldjének tartják, amelyből üdvösségünk virága és gyümölcse sarjad.
Kisasszony napja ősi pogány" " őszkezdő nap, asszonyi dolog-, főleg fonástiltó. Még a fecskék sem indulnak útnak e napon, olyan nagy ünnep. A dióverés napja; a dió a halált és a szüzességet idézte meg a régiségben. Vetőnap ősziekre. A templomban régen fűzfát, szénát és kukoricaszárat szenteltek - orvosságul a tehénbetegségek ellen. Balatonvidéken és Göcsejben a vetőmagot napjára virradó éjszakán, illetve kora hajnalban kitették a harmatra, hogy az Úristen szentelése érje. Zagyvarékáson azt tartották, hogy a búzát „kétasszonynap" között is ki kell szellőztetni, hogy ne legyen dohos, ne essék bele a zsizsik.
7.OLVASÓS BOLDOGASSZONY / Október 7/
Az olvasó-ájtatosság a dominikánusok buzgalma okán a XV században nyerte el mai formáját. Az örvendetes olvasó: fehér; a fájdalmas: veres; a dicsőséges: arany rózsakoszorú. Általánossá akkor vált az olvasókultusz, amikor V Szent Pius pápa felszólítására egész Európa imádkozott a török veszedelem elhárításáért. A lepantói tengeri győzelmet (1571. október 7.) e buzgalom eredményének tartották. Október a török időkben született lorettói litánia kiemelt hónapja. Október minden estéjén a litániák imamalma Boldogasszony enyhítő kegyelmét, közbenjáró jóságát hozza; előkészíti lelkünket a szorongást hozó sötét napokra.Az olvasókultusz az írástudatlan hívők hitéletében volt páratlan jelentőségű. Országszerte, főleg asszonyokból álló olvasótársulatok alakultak, s működnek ma is, a népi vallásosság misztikus fészkei. Számos helyen külön oltárt emeltek Olvasós Boldogasszonynak, ahol sokszor a titokváltás, az üdvözlégybe foglalt hittitkok elmélkedésre való kijelölése történt.
8.EKETILTÓ BOLDOGASSZONY /December 8/
Eketiltó vagy Földtiltó Boldogasszony napja. A hagyomány szerint a mai napon nem szabad a földeken munkát végezni, szántani, minden bizonnyal azért, mert Földanya Szűz lányának, Kisasszonynak éppen kilenc hónap múlva lesz ünnepe, a föld szántása pedig szexuális analógiát rejt. A mai ugyanakkor Karácsony ellentétes, a jövő évi terméskilátásoknak pedig éppen egyenes rámutató napja, azaz a mai sár csikorgó, vagyis jeges Karácsonyt jósol, viszont jó, ha bőséges a „jégcsaptermés“, mert a jégcsapok hossza azt mutatja, milyen hosszú lesz jövőre a kender.
Máriát kiválasztottsága folytán nem terheli az eredeti bűn, mint minden más anya szülöttjét. A kereszténység egyik legmisztikusabb ünnepe; nyugati legendájában király származású magyar pap ez ünnep szerzője, kultusza Magyarországról terjed nyugat felé Göcsejben: „Eketiltó Boldogasszony"; országszerte a középkortól a legnagyobb Mária ünnepek egyike. A palóc házak mestergerendáit középen alátámasztó, a mennyezetet tartó oszlop neve „boldoganya", vagy „Boldogasszony fája". Mária patyolattisztasága az egek tartóoszlopa. A régiségben palócok ez oszlopot körben állva várták és köszöntötték a fölkelő Napot, aki mindeneknek, minden nap hajnalán új életet ad. A Szeplőtelen Fogantatás oszlop a Szentháromság szobrokkal együtt egyik meghatározója barokk városképeinknek, de falvaink jó részében is föllelhetők. Győrben „Hab Mária" fehérre festett XVIII. századi kőszoba áll. A néphit szerint a nagy. árvízkor, amikor a hullámok már a karmelita kolostor falait mosták, Mária leszállott az égből, az áradat közepére, és megállást, visszahúzódást parancsolt a víznek. Szeged alsóvárosi templomába régen úgy mentek be az emberek, hogy a legendás Mária-szobrot megkerülték, és egy fohászkodás idejére megállottak előtte. A matyó cselédek régebben Mezőkövesdről Mátraverebélyig hajadonfővel és gyalog tették meg az utat ezen az ünnepen. Felvidék magyarjai, de a katolikus szlovákok is az ötvenes évek debrődi Máriajelenése után, december 8-án, ha nagy hó esett is, évekig processzióval keresték föl a jelenés helyét a középkori Szent László templom romjait. A templom előtt a három hárs őrizte Szent László forrásnál, amelynek vizét kősziklából fakasztotta régi királyunk táltos lova: a fánál, a kőnél, a forrásnál Felvidék buzgó népe régi módon, de új hittel szertartást tett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
