Adalékok Európa vallástörténelméhez
A Mária-kultusz eredete

Sokan magától értetõdõnek tekintik, hogy miután a IV. század folyamán a Római Birodalomban államvallássá vált a kereszténység, majd pedig a népvándorlás hatalmas viharaival érkezett népek újonnan alakult államai sorra kötelezõ államvallássá tették a katolicizmust, mindezek nyomán az egykori pogány Római Birodalom helyén kialakult a keresztény Európa. Ezért beszélnek például magyar vonatkozásban szinte evidenciaként arról, hogy a kilencszázas évek végén, Géza fejedelem és István király idején Magyarország csatlakozott a keresztény Európához. Sõt már századok óta elõszeretettel azonosítják Európát magával a kereszténységgel. Ezért kaphatta a törökök elõnyomulását feltartóztató Magyarország "a kereszténység védõbástyája" kitüntetõ jelzõt a hasonló szerepet betöltõ Lengyelországgal együtt.
A témával foglalkozó szerzõk másik csoportja ezzel szemben azon az állásponton van, hogy kontinensünk meghatározó szellemi jegyei mindmáig kifejezetten pogány jelleg?ek, amit egyértelm?en jelez széles rétegek életvezetése, gondolkodásmódja, erkölcsi felfogása és gyakorlata például szexuális téren, illetve a jövendõmondás, jóslás különbözõ formáihoz (például a horoszkópokhoz) való viszony, avagy az olyan varázslók, parafenomének lelkes fogadtatása, mint amilyen a Magyarországon nemrég fellépett David Copperfieldé is volt.
A helyzet igazi csapdája abban áll, hogy épp azok az egyházak, melyeknek elsõszámú feladata lett volna Európa keresztény arculatának biztosítása, maguk is különbözõ mértékben megteltek pogány eredet? vallási nézetekkel, rítusokkal, ünnepekkel, így az évszázadok során sokkal inkább konzerválói, mintsem megváltoztatói lettek Európa pogány jellegének.

Ilyenkor, az augusztusi nagy vallási ünnepek idején joggal merül fel a kérdés, hogy ezek mennyiben tekinthetõk kereszténynek, azaz mennyire állnak összhangban a valamennyi felekezet által a keresztény hit zsinórmértékeként elismert Bibliával?
Valóban zavarbaejtõ, hogy a római katolikus felekezet minden év augusztus 15-én Magyarországon fényes külsõségek között a Nagyboldogasszonyt ünnepli, amely köztudottan a magyarság õsi pogány istennõje. Sõt az esztergomi érsek vezetésével minden évben mint patrónának – azaz védõasszonynak – neki ajánlják fel az egész országot. A bibliai kinyilatkoztatástól radikálisan eltérõ régi, pogány magyar elképzelések szerint az ég hét egymás fölötti szintre tagolódik, mindegyikben egy-egy úrnõ, azaz régi magyar nyelven "boldogasszony" uralkodik, közülük a hetedik, a Nagyboldogasszony a leghatalmasabb. Ennek ismeretében még különösebb, hogy a római egyház nemcsak a Nagyboldogasszonyt ünnepli, hanem az egyházi naptár rendje szerint külön ünnepe van a Gyertyaszentelõ Boldogasszonynak (február 2.), a Gyümölcsoltó Boldogasszonynak (március 25.), a Sarlós Boldogasszonynak (július 2.) a Havas Boldogasszonynak (augusztus 5.), a Kisboldogasszonynak (szeptember 8.). Közülük a Nagyboldogasszony, a Kisboldogasszony és a Sarlós Boldogasszony ünnepe egészen 1948-ig egyben hivatalos állami ünnepnap is volt. Ekkor az országgy?lés törölte õket azok sorából.
Mindez korántsem magyar specialitás, hiszen például a lengyel katolikus egyház július 2-án a "Gyümölcsök Istenanyját" (Matka Boska Jagodna) ünnepli, augusztus 15-én a "Gyógyfüvek Istenanyját" (Matka Boska Zielna), szeptember 8-án pedig a "Vetések Istenanyját" (Matka Boska Siewna).

Istennõ – álnéven

A felsorolt nõi istenségek, illetve más népeknél található további megfelelõik, a hivatalos katolikus magyarázat szerint valamennyien egyetlen személlyel azonosak, Jézus Krisztus anyjával, Máriával, s így e különbözõ elnevezések alatt mindig Mária tisztelete folyik.
Ezzel szemben a beható vizsgálatok egészen más eredményt mutatnak. Egyértelm?en megállapítható, hogy a Mária-kultusz esetében nem Jézus anyjának a felfokozott tiszteletével állunk szemben. Azért nem, mert e nagyfokú vallásos tiszteletben részesített Mária ismertetõjegyei, tulajdonságai döntõ többségükben nemcsak nem egyeznek, hanem kifejezetten ellentétesek a Bibliában szereplõ Máriáéval. Megdöbbentõ, de végsõ eredményként az állapítható meg, hogy Mária neve alatt lényegében õsi pogány istennõk kultusza folytatódik tovább. Ezek többségét még az erõszakos térítéssel katolikussá tett, de régi isteneikhez továbbra is szívósan ragaszkodó európai népek a klérussal kialakult kompromisszum nyomán menekítették be a hivatalos egyházba Mária neve alatt. E folyamattal szoros összefüggésben a késõbbi századok folyamán még erõteljesebben pogány istennõk képére formálódott át a bibliai Mária alakja.
Megjegyzendõ, hogy a pogány felfogás szerint nem az volt a lényeges hogy egy istenséget milyen néven tisztelnek, hanem az, hogy kultuszát folyamatosan gyakorolják. Egyugyanazon istent vagy istennõt különbözõ területeken más-más néven tiszteltek, így olvadt össze a görög és római istenek világa, s tekintették a görög Artemiszt azonosnak a római Dianával, Nikét Victoriával és így tovább. A Mária-kultusz értékeléséhez is számos támponttal szolgál az i. sz. II. századi filozófus és pogány fõpap, Apuleiosz beszámolója arról, hogy miként találkozott az általa tisztelt Ízisz istennõvel. Az általa említett istennõk kultusza ugyanis a késõbbiekben jelentõs részben a Mária-tisztelet keretében tudott folytatódni. Imáját így kezdte: "Ég királynõje, légy akár Ceres a gyümölcsök anyja, vagy a mennyei Venus, vagy Phoebus nõvére, akit most az epheszoszi dicsõ templomban imádnak, de akármilyen néven, akármilyen szertartással, és akármilyen megjelenésedben kiáltanak is hozzád, kérlek, segíts most rajtam nagy bajomban." A hívásra megjelent Ízisz, majd más neveit is felsorolta: Minerva, Venus, Diana, Ceres, Juno. Végül elmondta, hogy az egyiptomiak nevezik õt igazi nevén, Ízisz királynõnek.

A pogány képzetek egyre erõteljesebb érvényesülése a Biblia különbözõ fordításait, értelmezését és használatát is mélyen befolyásolta.
Ennek egyik korai, s igencsak elgondolkodtató példája a latin Vulgata-fordítást készítõ Szent Jeromos esete. Jeromos kiváló ismerõje volt a héber nyelvnek, hisz a Szentföldön éveken át zsidó rabbiktól tanulta. Ugyanakkor az egyik elsõ nagyhatású szorgalmazója volt a Mária-kultusznak. Ez bibliafordításában sem maradt hatás nélkül. Mózes elsõ könyvében (3,15) az ember b?nbeesése után Isten részérõl elhangzik az a jövõre vonatkozó ígéret, amit "õsevangéliumnak" is szoktak nevezni: az ígéret szerint az aszszony magva (a Krisztus) az emberiséget b?nbe vivõ kígyó, vagyis a Sátán fejére fog taposni, azaz teljes gyõzelmet arat fölötte. A mondatban szereplõ hímnem? utalószót – "az neked fejedre tapos" – Jeromos egyszer?en nõnem?nek fordította. Ezzel teljesen megváltoztatta az õsevangélium üzenetét, hiszen így a Sátán legyõzõje nem a Fiú lenne, hanem a Máriával azonosított asszony. S hogy itt mennyire nem pusztán egyszer? fordítási hibáról van szó, azt leginkább a római egyház szívós ragaszkodása mutatja e durva félrefordításhoz. Jeromost az elsõ négy nagy egyháztanító egyikének nyilvánították, fordítását pedig az elsõ bet?tõl az utolsóig megkérdõjelezhetetlennek jelentették ki a XX. századig meghatározó jelentõség? tridenti egyetemes zsinaton. S bár a reformáció idején született számos protestáns anyanyelvi fordítás teljesen egyértelm?vé tette, hogy Jeromos fordítása ehelyütt – és több más ponton is – teljesen tarthatatlan, ennek ellenére a következõ századokban festmények és köztéri szobrok hosszú sora készült, hogy egy olyan Máriát propagáljanak Európa szerte, amely nemcsak élesen különbözik a bibliai Máriától, de sérti Jézus Krisztus személyét is, hiszen az õ egyedülálló gyõzelmét ruházzák át egy képzeletbeli Máriára.

Miként Európa szerte, így Budapesten is a város legforgalmasabb pontjain mind a mai napig több szobor hirdeti ezt a "másik Máriát". A Blaha Lujza térnél, a Rókus kápolna elõtt például a múlt század derekán állították fel azt a több méter magas bronzszobrot, melyen Mária rátapos a Földgolyó köré csavarodó kígyóra. A diadal érdeme így kétségtelenül az övé, a Fiú alakja fel sem t?nik.
Hasonló ábrázolással találkozhat a járókelõ a Belváros Petõfi Sándor utcájában, a volt Martinelli (ma Szervita) tér kiöblösödésében is. E mészkõszobor már 1729 óta hirdeti Mária egyedülálló diadalát. S amikor a természeti erõk már erõsen lekoptatták, akkor az 1940-es évek elején újrafaragtatták.
A Ferenciek terén a ferences templom fõbejárata fölött egy némiképp módosított ábrázolással találkozhatunk. Bár a fõalak már csak méreteinél fogva is itt úgyszintén a Madonna, ez esetben már megjelenik – ha nem is a Fiú – de egy fiúcska, egy kisded, akit a nõalak tart a karjában, hogy annak pici kis kezében lévõ kereszttel döfje át a kígyó fejét.
A kígyót, azaz a Sátánt legyõzõ Máriát egyébként országszerte szobrok sokasága népszer?síti. Ennek árnyékában piacoznak a fehérvári polgárok a buszpályaudvar szomszédságában, alatta közlekednek a soproni Várkörút járókelõi és autósai, ugyanilyennel találkozhatunk Gyõr központjában a Széchenyi téren…
Tanítások és egyházi dogmák egész sora született az évszázadok során, melyek pogány nõi istenségek újabb és újabb jellemzõ vonásaival ruházták fel Mária alakját. Már 431-ben, a II. egyetemes zsinaton dogmaként mondták ki róla, hogy õ "Istenanya". Az eseményre talán korántsem véletlenül a híres pogány istennõnek, Artemisznek vagy más néven Dianának a kultuszközpontjában, Epheszoszban került sor. A dogma ellenzõi hiába hangoztatták, hogy Mária nem nevezhetõ "istenszülõnek" (theotokosz), hiszen Jézus Krisztus nem tõle, hanem az Atyától kapta isteni természetét, aki maga mondta Jézusról: "Én fiam vagy te, én ma szültelek téged." A zsinaton az ellenzõket elítélték és kiközösítették az egyházból. Így nyerte el Mária az anyaistennõ, az ókori világban több néven is tisztelt Magna Mater tulajdonságait. Ez utóbbit nemcsak istenek anyjaként, hanem az emberek szülõanyjaként is tisztelték. Nem véletlen, hogy Máriát is elkezdték tisztelni mint "minden ember édesanyját".
A Magna Mater legnagyobb ünnepe egyébként az ókori Rómában március 25-e volt, az úgynevezett Hilaria. Különös módon az egyik legfõbb Mária ünnep szintén március 25-re esik. A már említett Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. A bibliai Máriával kapcsolatosan semmiféle utalás nem ismeretes, hogy a gyümölcskertészet lett volna az egyik fõ kedvtelése, az viszont egyértelm?, hogy ilymódon Mária neve alatt folyhatott tovább a "gyümölcsök anyja"-ként ismert Ceres istennõ kultusza.

Az örökké szüz Diana

Máté és a Márk evangéliuma név szerint is felsorolja Jézus négy öccsét: Jakabot, Józsét, Júdást és Simeont. Ezenkívül megemlíti, hogy Jézusnak még húgai is voltak. A kereszténység római államvallássá válása elõtt, 200 körül a híres egyháztanító, Tertullianus még magától értetõdõen beszélhetett Mária Jézus után született gyermekeirõl. Mindezek ellenére 553-ban az V. egyetemes zsinat kimondta, majd a 649-ben tartott lateráni zsinat katolikus dogmává emelte Mária örök szüzességének tanát. E tulajdonság az Evangéliumok fentebb idézett tanúsága szerint bizonyosan nem a bibliai Mária jellemzõje. Annál fontosabb ismérve volt viszont a már említett Dianának, azaz Artemisznek, aki maga kérte Zeuszt, hogy örökké sz?z maradhasson.
Elgondolkodtató, hogy annak ellenére, hogy az Újszövetség egyértelm? tanúsága szerint a pogány kultuszok közül a Diana-tisztelet volt a kereszténység egyik legádázabb ellenfele, a késõbbiekben mégis mennyire nagy népszer?ségnek örvendett Diana a katolikusok körében. A reformáció korában, miközben százával küldték máglyára vagy ölték meg más módon a bibliai hithez visszatérni szándékozókat, azzal a váddal hogy eretnekek, az üldözést irányító egyház egyik érseke, Hippolito d'Este, aki a pápa sz?kebb körének a bíborosok testületének is tagja volt, Rómától nem messze, Tivoliban fényes kastélyt építtetett magának, pazar kerttel. A kastélykertet a pogány mítoszok különbözõ istenségeinek és szellemi lényeinek általa faragtatott szobraival népesítette be. Az egyik legfõbb látványosság itt mindmáig az epheszoszi Dianának klasszikus ókori formájában megjelenített nagyméret? szobra. A francia protestantizmust a legbrutálisabb eszközökkel üldözõ II. Henrik király szintén nagy hódolója volt Dianának. Nyíltan vállalt szeretõjét, Diane de Poitiers-t udvari festõivel mint Diana istennõt festtette le, aki a képen ruhadarabok helyett csupán egy íjat és egy tegzet visel, hisz Diana híres volt gyors veszedelmet hozó nyilairól.
Még Budapesten a Várnegyedben is állítottak Dianának egy több mint másfél méteres öntöttvas szobrot a múlt században, amely ma a Mária Magdolna templom tornyának tövében áll, talapzatán az Artemisz felirattal.
Diana õsi ünnepnapja egyébként az az augusztus 15-e (a magyarok Nagyboldogasszonyának már említett ünnepnapja), amely mindmáig kiemelkedõ vallási ünnep, csak napjainkban mint a legnagyobb Mária-nap ismeretes: Mária mennybemenetelének ünnepe. Már a VI. században megjelent az az apokrif legenda, hogy Mária nem sokkal Jézus után feltámadt és a tanítványok szeme láttára, testben fölment a mennybe. Ezt az eseményt, amelyre sem a Szentírásban, sem történeti forrásokban semmiféle utalás nem található, már Nagy Szent Gergely egyházfõségétõl kezdve minden évben augusztus 15-én, az õsi Diana-napon megünnepelték. 1950-ben aztán XII. Pius hivatalos katolikus dogmává emelte. E tanítás már ezt megelõzõen tovább bõvült Mária mennybéli megkoronázásával, annak ellenére, hogy a Biblia ez esetben is kizárólag Jézusról mondja, hogy az Atya megkoronázta õt dicsõséggel és tisztességgel. Máriából viszont "Ég Királynéja" lett.
Nemcsak festmények és szobrok hirdetik ezt, hanem énekek is. Már a XII. századtól egy híres himnusz pontosan e néven szólítja meg (Ave regina coelorum = Üdvöz légy egek királynéja!). A kultusz betetõzéseként XII. Pius pápa 1954-ben bevezette Mária királyságának megünneplését is. Mindezzel Máriát ismét csak az egyik õsi pogány istennõ vonásaival ruházták fel. Már a sumerek és akkádok is tisztelték az ég királynõjét. Különösen erõs volt a kultusza Babilónban, ahol Istarnak nevezték, és a város híres kettõs kapuját is neki szentelték. Számos kultuszhelye volt Mezopotámiaszerte. Imádták az uruki, agadei, assuri, ninivei Istárt, erõteljes hasonlóságot mutatva a késõbbi Mária-kegyhelyek gyakorlatával. Ugyanezt az istennõt Szíriában, Föníciában és Kánaán területén Astarot néven tisztelték. A Biblia beszámolója szerint Isten elõtt igen utálatosnak minõsült, amikor az õ népe között szintén kezdett terjedni az "Ég Királynõjének" tisztelete, s ugyanakkor a legteljesebb tetszésével találkozott, amikor Jósiás király a leghatározottabban fellépett e kultusszal szemben.

Háború istennõje

Istár-Astarot egyben a háború istennõje is volt. Említik mint a harci szekerek és csaták úrnõjét. Így nem lehet csodálkozni, ha ezek a jellemzõk a késõbbiekben Mária tulajdonságaiként t?nnek fel, aki egyúttal magába olvasztotta a római és görög gyõzelemistennõknek, Victoriának és Nikének a vonásait is. Számos oltárképen, festményen és egyéb ábrázoláson látható Mária, amint beavatkozik a csatákba, hogy gyõzelmet adjon az övéinek. Nemegyszer ágyúk, kardok, pajzsok és egyéb haditrófeák által körülvéve jelenik meg az ütközetek fölött az égben. Az egyik leghíresebb ilyen ütközet a földközi-tengeri török uralmat megrendítõ 1571-es lepantói csata volt, ahol a gyõzelmet a hajók fölött lebegve megjelenõ Mária beavatkozásának tulajdonították. A diadal napját, október 7-ét ezért Mária ünneppé tették: Santa Maria de Victoria, azaz a Gyõzedelmes Sz?z Mária ünnepévé.
A turisták által kedvelt bécsi bevásárlóutca, a Maria Hilfer Strasse is a harcos Mária emlékét õrzi. Amikor 1683-ban a török nagyvezír vezetésével 120 ezres török sereg zárta ostromgy?r?be a Habsburg Birodalom fõvárosát, Bécset, és a janicsárok már a Burg elõtti sáncokat is elfoglalták, a Passauba menekült Lipót császár és udvara az ottani ferencesek Mariahilf (Segítõ Mária) kolostorának kegyképe elõtt könyörgött. Miután a Bécs alá érkezett felmentõ sereg elsöprõ gyõzelmet aratott a török felett, a diadalt a Mariahilf-kegykép segítségének tulajdonították. A gyõzelem napját, szeptember 12-ét nem sokkal ezután a pápa az egész katolikus egyház számára kötelezõ Mária-ünneppé nyilvánította.
A római egyház a Mária-kultuszt elutasító protestánsok ellen folytatott háborúi során is épp e harcos Máriát szólította hadba rendszeresen. Így például, amikor 1620-ban a Katolikus Liga csapatai a Prága melletti fehérhegyi csatában megsemmisítõ vereséget mértek a cseh protestánsok seregére, a gyõzelmet az ütközetben résztvevõ Mária-képnek tulajdonították. Tiszteletére Rómában külön templomot emeltek, melynek a neve is Mária e különös szerepkörét hirdeti: Santa Maria della Vittoria (Gyõzedelmes Sz?z Mária). A csata kapcsán cseh földön rögtön két templomot is emeltek. Egyet az ütközet helyén, egyet pedig Prágában, mindkettõt a "Gyõzedelmes Sz?z Mária" (Panna Maria Vitezna) tiszteletére. Az 1640-es évek elején, amikor a protestáns svéd csapatok elfoglalással fenyegették Bécset, III. Ferdinánd császár fogadalmat tett, hogy emlékm?vet állít Máriának, ha az megsegíti és megvédelmezi a svédekkel szemben. A szobor felállításakor pedig kinyilvánította, hogy országa patrónájául Máriát választja, s neki ajánlotta fel országát.
(A szerzõ történész)