Mi is történt az elsõ Pünkösdkor? Az Apostolok Cselekedetei szerint (lásd: Ap.Csel. 2.) összegyûltek az apostolok, a férfi és nõi tanítványok, és elkezdtek közösen imádkozni. Ekkor egy óriási dolog történt velük: a Szentszellem tûz alakban megjelent nekik és beléjük áradt. Mûvészi alkotásokon, festményeken általában úgy ábrázolják a pünkösdöt, hogy kis lángnyelvek lobognak a tanítványok feje fölött-ezek a lán-gocskák tulajdonképpen a Szentszellemet jelképezik. Hagyományos egyházi megközelítésben a Pünkösd nem más, mint a Szentszellem kiáradása a tanítványokra, az az esemény, amikor az apostolok befogadják a Szentszellemet. Ennyit tudhatunk hivatalosan a Bibliából; a szellemi kutatás, a szellemi megismerés -azaz a mai korszellemnek megfelelõ megközelítésmód — szerint azonban jó néhány dologgal egészíthetjük ki mindezt, hogy lehetõség szerint minél jobban elmélyítsük magunkban Pünkösd jelentõségét.

Vízkereszt és Tûzkereszt

Miért is ábrázolják tüzes lángokkal a pünkösdi eseményt a képeken?

Azért, mert e jeles ünnepnap másik neve: Tûzkereszt. A Vízkereszt Keresztelõ János nevéhez kötõdik, mint régi típusú rítus, régi típusú beavatás - Keresztelõ János a nagy vízkeresztelõ —; vele szemben pedig ott a tûzkeresztség, Pünkösd ünnepe, ami viszont már Krisztus lényével áll összeköttetésben. Bár a bibliai leírásokból nem derül ki, mégis tudható, hogy a vízkeresztség során a tanítvány kilépett a testébõl - ténylegesen elhagyta fizikai testét. Amikor lenyomták a víz alá, egyfajta oxigénhiányos állapot lépett föl nála, ettõl megváltozott tudatállapotba került, szelleme kicsúszott a fizikai testébõl, s az illetõ átlépett a magasabb világokba. A Vízkereszt tehát lényegében megfelel a szellem átlépésének a szellemvilágba, ahol bizonyos tapasztalatokra tesz szert.

Ehhez képest Pünkösdkor, a tûzkeresztségnél éppen egy fordított esemény történt: nem a tanítvány emelkedett ki a testébõl, nem õ emelkedett föl a szellemvilágba, hanem fizikai testén belül maradva fogadta be a szellemi világ erõit, impulzusait. Az elsõ Pünkösd tehát, amirõl a Biblia tudósít minket, egy kollektív tûzkeresztség volt, melynek során a tanítványok befogadták a Szentszellemet, a szellemi világ hatásait.

Tûzkeresztségrõl csak Krisztus óta beszélhetünk; a Biblia figyelmes olvasásából kiderül, hogy tûzkeresztség Krisztus elõtt nem létezett. Erre maga Keresztelõ János utal: amikor találkozik Jézussal, a következõ megállapítást teszi: „Én vízzel keresztellek titeket," -mint ahogy elõdei, az esszénusok is vízzel kereszteltek

- „de jön valaki, aki nálam sokkal nagyobb (...), és õ tûzzel és Szentszellemmel fog keresztelni titeket..." (lásd: Lk. 3:16.). Krisztus eljöveteléig a szellemi világot mindenki csak testébõl kilépve tapasztalhatta meg. A tûzkeresztség éppen abban új, hogy az embernek nem kell kilépnie a testébõl ahhoz, hogy szellemi tapasztalatokat szerezzen, hanem fizikai testén belül, éber, nappali tudatállapotban képes befogadni és átélni a szellemi világ erõit és lényeit.

Az elsõ pünkösdi Grál-közösség

Ha Pünkösdöt egy szóval, egyetlen fogalommal szeretnénk megnevezni, akkor azt mondhatnánk, hogy az a közösségnek, a közösségalkotásnak az ünnepe. A tûzkeresztség által jött létre Krisztus korai tanítványainak a közössége, ekkor alakult meg az elsõ Grál-közösség. A Grál-közösség szabad emberek közössége, akik szeretetben egyesülnek egymással, mégpedig oly módon, hogy eközben saját énjük, önállóságuk, egyéniségük nem sérül. Krisztus testet öltéséig a közösségi élet (kollektivizmus) és az egyéni élet (individualizmus) között egyfajta ellentét feszült: nem volt lehetõség arra, hogy az ember egyszerre legyen önálló individuum, egyéniség, és ugyanakkor egy közösség teljes értékû tagja is. Ezt a Krisztusig fennálló ellentétet oldotta fel a tûzkeresztség: általa — elõször a világtörténelemben

— lehetõvé vált az, hogy emberek úgy alkossanak szeretetközösséget, hogy közben saját szabadságuk, önálló énjük ne szenvedjen csorbát.