A női test rejtélye és a születés titka elődeink képzeletét is foglalkoztatta. A régészeti emlékek és a népi emlékezet világszerte azt mutatják, hogy a nők tiszteletével összekapcsolódó kultuszok több évezreden keresztül töretlenül fennmaradtak. Az anyakultusz nagyon jól tanulmányozható a máig jurtában élő mongol népeknél.

Az ősi, anyajogú társadalomban akkor történt a legnagyobb változás, amikor megnőtt a fegyverek szerepe, és a férfiak átvették a közösség irányítását. A hitvilág szintén megváltozott, és benne a férfiasságot kihangsúlyozó szimbólumoknak jutott nagyobb szerep. Néhány, az anyasághoz kapcsolódó elem azonban túlélte a változást, és bár töredékesen, de máig fennmaradt ebbon a közösségben, amelynek tagjai szoros kapcsolatban maradtak a természettel.

AZ ISTENNŐI HÁRMASSÁG

A jelentős változások miatt ma már nagyon nehéz meghatározni a legrégebbi hitvilág_{; rétegeit, de néhány mitológiai, népmeséi és népvallási maradvány megmutathatja, hogyan tisztelték az asszonyokat egykoron. Az emberek megfigyelték, hogy az élet szorosan összekapcsolódik a vízzel: a vándorló népek számára elemi fontosságú volt az,}hogy lakóhelyük környékén maguk és állataik számára elegendő ivóvíz álljon rendelkezésre. A folyók forrásvidékét a mongol nyelv mindmáig eke bulagnak (vagyis ,,anyaforrás"-nak) nevezi, amely mellé az emberek szent szalagot, hadagot tűznek, és mellette imádkoznak. Ismert dolog volt az is, hogy szülés előtt magzatvíz távozik a vajúdó asszony szervezetéből - vagyis a víz egy új élet jövetelét jelzi.

 A vízhez a fehér színt társították, amely egyúttal a tejre, az anyatejre is utalt. Legjobb példák erre a mongol eposzokban megmaradt tejtó, tejtenger, tejóceán kifejezések. Máig megőrződött szokás szerint az anyatejnek különleges erőt tulajdonítanak. A mongol népmesékben a hősök több évig táplálkoznak anyatejjel, de a férfiak közül még napjainkban is sokan isszák, hogy erőt kapjanak tőle. Az eposzokban, népmesékben szereplő fehér színű istennők általában vízi tündérként maradtak meg a népi emlékezetben, lígyik jellemzőjük az, hogy fehér hattyúruhában jelennek meg a földi emberek között.

A víz mellett a fát is a női istenséghez kapcsolják. Az egyedül álló, különleges formájú fákat a mongolok még ma is vallásosán tisztelik, és hadaggal díszítik fel. Létezik néhány különösen tisztelt szent fa, melyeket mindig „anyaként" emlegetnek. Az északi, tajgás területeken a sámánszertartásokat főleg ligetekben, erdős területeken tartják, ahol egy-egy különleges formájú fára - vörös fenyőre vagy nyírfára - emberi arcot festenek, azt feldíszítik, és előtte étellel-itallal áldoznak. A mongol népmesékben többszőr szerepel, hogy fából lép elő a hős segítségére siető tündér.

A mongolok harmadik, vörös színnel ábrázolt istennője óvta a családi tűzhelyet. A tüzet néhány vidéken máig anyának nevezik, s a szerencse és a gazdagság adományozójának vélik. Az istennő, akinek legfőbb tulajdonsága a tisztaság, egyszersmind a ház gazdaasszonya, aki előtt a nők meghajolnak. Ez a szokás még ma is él például a házassági ceremóniában: amikor az új asszony belép férje jurtájába, akkor meg kell hajolnia a tűz előtt.

AZ EGYSÉGES FÖLDANYA-KULTUSZ

A régi kínai krónikák már az írásbeliség megjelenésétől följegyzéseket készítettek északi szomszédjaikról, a korai pusztai államokról és e népek hitvilágáról. A szövegekből világosan látszik, hogy akkorra már eltűnt az istennői hármasság, helyét egyetlenegynek, a Földanyának tisztelete vette át. Valószínűleg egységesítették a víz, a fa és a tűz istennőjét, Földanyaként kezdték tisztelni, s csak néhány eposz és népmese őrizte meg az istennők hajdani sokféleségét.

 Már a korai népeknél, így a hunoknál, a türköknél, majd később a mongoloknál is az Ég, vagyis Tengri tiszteletével párhuzamosan létezett a Földanya, Etügen kultusza. Amikor a pusztai népek uralkodói a világ egységéről beszéltek, akkor a Földet és az Eget együttesen emlegették. Dzsingisz kán szájából többször is elhangzott az a mondat: „A Föld és az Ég erőmet megnövelte." A mongoloknál már több adat utal a Földanya kiemelkedő szerepére. Hitük szerint a Földanya volt a legelők és a föld őrzője, a családok és a jószágok védelmezője. Fő tulajdonsága a termékenység, de ő a kincsek forrása is, ezért a mongolok aranyosnak tartották. .Általában Barna Etügennek emlegették, utalva a föld színére.

 Az év meghatározott időszakában, különösen az újhold első három napjában vagy holdújévkor, esetleg utazás idején a Földanya fennhatósága alá tartozó szent helyeken - különleges formájú szikláknál, hegycsúcsoknál - italáldozatot mutattak be. Maga Dzsingisz kán olyan nagyra tartotta Etügent, hogy egyszer kijelentette: fölötte hatalomban csak a Földanya állhat, akinek a bálványát jurtája oltárán őrzi.

Az utódok már többnyire buddhista isteneket tesznek az oltárra, de ma is elmennek a Földanyát szimbolizáló helyekre, áldozatként tejet, kumiszt és teát visznek neki, s a föld termékenységéért és gyermekáldásért imádkoznak hozzá.

BUDDHISTA ISTENNŐK

A buddhizmus XVII. századi elterjesztése után a mongolok az idegen, buddhista istenségekre vetítették rá régi hitüket, s az ősi anyakultusz két új istennőben élt tovább. Egyikük a könyörületesség bódhi-szattvája, a szűz Tára, aki mongol földön szinte azonnal átalakult: a szüzesség helyett az anyaság lett fő erénye. A mongolok még a nevét is megváltoztatták, és máig Dari Ekének hívják, amely szóban szintén az eke ('anya') szó foglaltatik. Az elnevezés a mongol népek azon elgondolásából ered, amely a nőkben nem magát a nőiességet, hanem az anyaságot tiszteli. Maguk a mongol férfiak lányaikról mint jövendő anyákról beszélnek, éppen ezért a mongoloknál a szüzesség nem erény.

A másik istennő, a tanvédő Lhamo, haragvó alakban van jelen a mongol szentélyekben. Mongol neve - Cogtu Okin Tenger - arra utal, hogy a buddhista tanvédő egy tündér szerepét vehette át, akinek fő feladata a jóság és a szépség megteremtése, valamint a tiszta erény szétterjesztése lehetett. Manapság ugyanis ezek elnyerésért imádkoznak hozzá a mongol asszonyok. Lhamo egyébként több mongol kolostor védőszentje, akinek tiszteletére a holdév utolsó napján végeznek szertartást.

Az áldozatok egyik különleges csoportját alkotják azok a termékenységi rítusok, amelyeket az asszonyok gyermekáldásért végeznek. Egy régi mondás szerint minden ember az anyafóldből nyeri erejét - ennek megfelelően az asszonyok Etügen anya megnyilvánulásaihoz, különleges alakú sziklákhoz szoktak járulni, amelyek erős kisugárzásuk révén biztosítják a gyermekáldást.

A gyermektelen fiatalasszonyok sokkal jobban bíznak e sziklák termékenyítőerejében, mint az orvosokban. Ilyen jellegű helyek Mongóliában sokfelé találhatók, mégis vannak nagy hírű zarándokhelyek, amelyet asszonyok ezrei keresnek föl. A legismertebb a mongol fővárostól, Ulánbátorból délre, mintegy kétórányi útra lévő Anyaszikla, ahová szinte naponta érkeznek zarándokcsoportok, különféle betegségből történő gyógyulást, valamint gyermekáldást remélve. Az anya formájú szikla eredete ősrégi lehet, és a helyiek azt mondják, hogy már időtlen idők óta járnak oda a gyógyulást váró emberek. A szikla erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még a kommunista uralom idején sem tudták eltüntetni.

 A párt vezetősége el akarta távolíttatni a sziklát a helyéről, de a buldózerek felmondták a szolgálatot - ami tovább növelte a hely csodatévő hatásába vetett hitet. Az Anyasziklához zarándoklónak legelőször a nap járásával megegyező irányban háromszor körül kell járnia a szikla köré épített pavilont, le kell tennie a főleg tejtermékből készített áldozati ajándékot, és csak utána léphet be a szentélybe.

Maga a szikla kívülről sajnos nem látható, mert a zarándokok teleaggatták kék szent szalagokkal. Aki odaér a szikla mellé, annak közel kell hajolnia hozzá, és el kell suttognia a kívánságát. Ez bármi lehet, csak anyagi természetű kérés nem. Nemcsak az Anyasziklának van különleges ereje, hanem a mellette álló, „házőrző kutya" néven ismert másik különleges sziklaformának is, amelyre rá kell feküdnie a zarándoknak.

A közelben elhagyott több tucatnyi mankó azt mutatja, hogy már sokakon segített a hely ereje, de többen személyesen is beszámoltak gyógyulásuk hiteles történetéről. Az Anyasziklától néhány kilométerre északra pedig a gazdagság sziklája áll. Pl. valaki megérinti, a hagyomány szerint gazdaggá válik. Ennek a sziklának a hollétéről azonban sokan nem is tudnak, legtöbben csak az előző kettőt keresik fel.

Az Anyaszikla környékére különösen sok zarándok érkezik május elején, amikor is az új, nemzetközi szokásnak megfelelően anyák napi ünnepet tartanak az ősi kultuszhelyen.