IV. évfolyam / 5 szám

Jött éve csodáknak PAP GÁBOR írása Nem értünk azonban még a végére szemlénknek. A fentebb számbavett cselekménymozzanatok évkörbe-rendezése mindenesetre az eddigiek után akár rutinmunkának is tűnhet. A vadászat - amint azt Jankovics Marcell A népmesék és a csillagos ég című, először 1980-ban publikálódott tanulmányában kifejti - a Nyilas jegyhez, illetve a benne uralkodó („otthon lévő) Jupiter bolygóistenséghez rendelődik a csillagmítoszi hagyományban. A vadászat célja, rendeltetése ilyen esetben nem elsősorban a táplálékszerzés, hanem - Szántai Lajos Királyi út című írásából idézve „ezen a rendkívül magas uralkodói fokozaton a vadászat minden esetben kozmikus és kozmoszfeletti létállapotok (»állatok«) célbavételét és »elejtését«, birtokbavételét jelenti. Hasonló a helyzet a lakomával, bár itt valamivel összetettebb a képlet. Ha csak az érzéki élvezetek-evés, ivás, mulatozás-forrását látjuk benne, akkor a Bika házatáját fogja gazdagítani az évkörben. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy a kultúrált társas érintkezés, a széleskörű társadalmi kapcsolatok kiépítésének, illetve rendszeres ápolásának a fórumáról van szó - és a középkori (elsősorban a germán) források éppen ezt a szerepkörét ecsetelik a legélénkebb színekkel -, akkor a Vízöntő mezeje fog gyarapodni általa. Olyannyira, hogy a Vízöntő úri. „hónapképe a későközépkori kalendáriumokban egyenesen és félreérthetetlenül ilyen jelenetet állít élénk. De ide utal bennünket a tányér mellett külön hangsúllyal említett kupa is, amely egymagában ábrázolva ugyanennek a jegynek a képviselője szokott lenni. A három, Atillával szoros kapcsolatban álló jelenettípus közül az utolsó, a fulladásos halál, éppen ennek az érzékeny egyensúlynak-amely a Vízöntő és a Bika igencsak nehezen egyeztethető sajátosságait a lakoma keretében békítette össze - a Bika felé való elbillenésével magyarázható játékszabályaink szerint. De ezzel magyarázzák a krónikások is, amikor szinte iskolás pedantériával hangsúlyozzák, hogy „... a szeretkezésben áthágta a mértéket... , illetve „... az ivásban a szokásosnál is jobban túllépte a határt... (Kézai i. h.) A torok, a garat egyébként a Bika „felségterülete az emberi test mikrozodiákusában, az orr pedig a férfi nemi szerv, eufemisztikus (szépítő, enyhítő jellegű) helyettesítője, s ennyiben a Bikával szemközti Skorpió-mezőre, a férfiasság letéteményesére való indirekt utalásként is értelmezhető. (Így szerepel például a „Három kívánság című népmesénkben, ahol a fiatalasszony mértéktelen nemi áhítozása kolbász-méretűvé dagasztja a férje - „orrát.) Ezen a nyomvonalon halad Róheim Géza gondolatmenete is, hogy azután a rituális királygyilkosság feltételezése irányába kanyarodjék el. Mi ugyan idáig nem kísérjük el őt, de amit magáról az orrvérzésről és annak tágabb összefüggéseiről ír, azt érdemesnek találjuk a továbbgondolásra. „Haláláról mindenféle verzió keringett- talán a krónikásoknak érthetetlen királyáldozás pótlékai. A shilluk (afrikai nép - P. G.) királyokat akkor ölték meg, ha nejeik igényeinek nem tudtak eleget lenni.... Attilát menyegzője éhjelén. Thierry szerint az orrvérzés a hivatalos hun verzió volt a gyilkosság leplezésére.  A tunguzoknál (kelet-ázsiai nép - P.G.), ha a gyerek orrából vér folyik, abból sámánt nevelnek... A kazár khákhán nyakára tett kötél jelzi a gyilkosság módját; a sámán (= uralkodó), aki orrvérzéssel kezdi pályáját, talán szintén az orra vérét folyatja el halálakor? Ha nem is tudatosan, de legalább küszöb alatt így függhetnek össze ezek a képzetek; és ha tudjuk, hogy a küszöb alatti képzetek világában az orr szimbolikus ekvivalense a penisnek (Freud Traumdeutung. 1911. 199.), akkor megértjük a pszichikus kapcsolatot a menyegző és az orrvérzés között. (Róheim 204-205. o.) Visszapillantva az eddigi eredményeket összesítő évkör-ábránkra, az új adatok fényében megkülönböztetetten fontossá válik a Bika-Skorpió tengely, a precessziós nagy Napév „egyenlítője, mint a királlyáválasztódás (tinó-kard), illetve a jobb létre szenderülés (mértéktelen italozás és nemi élvezet; garatot elöntő, majd eltömítő orrvérzés következtében beállt, azaz önmaga által okozott halál) nyomvonala. És ebben a vonalban várható, mint láttuk, az emse révén, a halálon túli lét döntő mozzanata, az új alakban való feltámadás is. Változatlanul üres azonban még mindig az ominózus „halál-tengely. És most már fölerősödhet a gyanúnk: éppen innen várható majd azoknak az erőknek a beáramlása az Atilla-pályaképbe, amelyek előbb megkísértik, azután - nem tudván sírrá lenni ilyen fokú szellemiségen - a maguk módján végeznek vele. (Ami nem azt jelenti, hogy egyszersmind meg is semmisítik életművét, vagy megakadályozzák küldetésének végrehajtásában. De erről majd később.) Most lássuk, mit mondanak a nevek. Első közelítésre úgy tonik, itt is könnyű dolgunk lesz, hiszen a számításba vehető tételek egy része egyszerűen „átfordítható állat jellemzékbe. Így aztán Leo pápa (nevének jelentése latinról magyarra fordítva: Oroszlán) vagy Lupus püspök (Farkas) azonnal besorolható az állatövi rendbe, ki-ki a maga „tenyészhelyére. Gondot legfeljebb Lupus okozhat, de csak addig, míg fel nem ismerjük, hogy a Farkas a tavaszi napéjegyenlőségi Kos-hónap második Hold-háza a keleti téridő-szakaszolási rendszerben, azaz közvetlen alárendeltje és egyben szomszédja Kutya-Atillánknak. Ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy elemi tekintetben - őt őselemmel számolva, úgymint: tűz, víz, levegő, föld, élőfa - a Kos és az Oroszlán megegyeznek, mindkettő tüzes karakterű lévén, s hogy harmadikul a Nyilas (az aranyíj, illetve a „mágikusvadászat működési terepe) csatlakozik hozzájuk, akkor nyomban megértjük, miért éppen ezekkel a klerikusokkal szemben volt olyan feltűnően engedékeny Atilla, hogy az már a kortársaknak s nyomukban a későbbi méltatóknak is feltűnt. „Ezért aztán a katonák tréfálkozva mondogatták, hogy Athila jobban fél a vadállatok puszta nevétől, mint egy fegyveres seregtől, hiszen Galliában Lupus, Itáliában meg Leo ellen nem mert élni hatalmával. (Oláh 382. o.) Ha mélyebben belelátunk a csillagmítoszi összefüggések rendszerébe, azonnal világossá válik számunkra, hogy szó sincs itt semmiféle „nem-merésről vagy éppen „félelemről. Ellenkezőleg: az azonos elemi „kiszerelésű jegyek képviselői kifejezetten barátságos kapcsolatban állnak egymással, s így elképzelhetetlen, hogy szántszándékkal riogatnák vagy megsemmisíteni igyekeznének egymást. Igen szépen fejeződik ki ez a szoros egymásra-utaltság a pápa és Atilla párbeszédében, de talán még láttatóbb módon a Troyes-val, Lupus székvárosával kapcsolatos eseményekben. „Hát e Trójának püspöke, szent Lupus főpapi ruhát öltve a klerikusok sokaságával az érkező Athila elé ment... -Jöjj tehát, Istennek, mint mondod, ostora; bárhová mégy, neked, mint isten szolgájának, mindent rendelkezésedre bocsátok. - Ezzel megnyittatja a város kapuit, és nagy hódolattal bevezeti Athilát (lovának kantárát tisztelete jeléül saját kezével fogva). Ez meg, vagy a püspök emberségétől megindíttatva, vagy Isten akaratából, valamennyi csapatával együtt bármiféle gyilkosság, kártétel nélkül vonul végig a városon, és a másik oldalon eltávozik. (Oláh 358. o.) Teljesen más a helyzet Ursulával, akinek a neve „medvelányt, „medvécskét, illetve „kis medvét jelent magyarul. Az utolsó névváltozatot nem kell sokat magyarázni: az Ursa Minor csillagkép-elnevezés pontos fordításával állunk itt szemben. Ennek az állatnak a farka végén pislákoló csillag pedig a Stella Polaris (Sarkcsillag) nevet viseli, minthogy a jelenlegi világkorszakban éppen ebbe az irányba mutat Földünk forgástengelye. (A sarkpont, illetve az azt kijelölő forgástengely lassú égi vándorlása, mint ismeretes, ugyancsak a precesszió jelenségével függ össze.) Más vonatkozásban viszont a „medvelány az Állatövhöz kötődik, amennyiben a Szűz (Keleten: Macska vagy Nyúl) téridő-egységén belül a második Hold-ház a Medve nevet viseli. És ezzel megjelent az Atilla-dráma színpadán a „halál-tengely első képviselője. Mégpedig nem is akárhogyan, hanem - talán hogy minél biztosabbak legyünk az azonosítás tekintetében - mindjárt 11 000-szeres nagyításban!