http://vmek.oszk.hu/00100/00116/html/index.htm 

A "mandala" szó a szanszkritból ered, tehát keleti eredetű (ha az ember eltekint attól, hogy a brahmanista hagyomány esetleg druida /Ram/ eredetre vezethető vissza). A legtöbb ember tudatában a mandaláka mai napig szorosan a Kelethez kapcsolódik. Ez viszont nem jelent kizárólagosságot, ahogy a gótika rózsaablakai tanúsítják, tehát nem kéne azt kizárólag kelet sajátjának tekinteni, hiszen a mandalák minden kultúra eredeténél, minden ember gyökereiben ott vannak. A mienk. Ahogy Rüdiger Dahlke mondta: „A mandala mozgás, az élet kereke, az univerzum leképezése, mindig egy középpontból indul ki, kifelé törekszik, s a sokféleségből egyidejűleg halad egy Közép Pont felé. Ezt az alapmintát minden ember felismeri, mert magában hordja.

A szó jelentése kör, kapcsolat, közösség, az őt készítő nő vagy férfi szimbóluma a világban. A tibeti mandala a kozmosz és az ember jelképköre, az elmélyülés eszköze, a világ rendjének és törvényszerűségeinek a kifejezője. A meditáló számára egyfelől az éberség, másfelől az áhítat és az odaadás védőköre. A mandala jelképezi azt, hogy az áldozattevő szimbólikusan felajánlja saját magát és a világot a rajta levő lényekkel együtt az adott istenségnek, aki nem más, mint Buddha egy aspektusa. Ha egy mandalát feláldozunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy annak igazi lényegét egyáltalán nem lehet elpusztítani. Mi csupán a materializált - és ezáltal megmerevített - formájától tudjuk megszabadítani és visszajuttatni oda, ahonnan jött. Ugyanezt a gondolatmenetet követik a navajo indiánok, amikor homokmandaláikat a rituális szertartás után átengedik az enyészetnek. Az igazi forma, elképzeléseik szerint, már rég egyesült az illető emberrel, állattal vagy istennel.
Ugyanakkor nem kell minden mandalát fizikailag elpusztítani - jóllehet, egy mandalát visszaküldeni az egységbe szép rítus. Egyszer valamit, valóban méltatás nélkül, önmagának, hátsó gondolatok nélkül tenni...
Éppen ilyan szép lehet a kész mandalákat megtartani és azoknak örülni. Tibetben sem semmisítik meg a mandalákat, hanem megfelelő kultikus helyiségekbe viszik őket, ahol azok kegyeletteljes légkört árasztanak, és mint meditációs segédeszközök, összpontosítást szolgáló tárgyak szolgálnak tovább.
A buddhista gyakorló a mandala révén lép be az adott istenség (Buddha egy aspektusa) világába. A mandala éppen úgy, mint a sámánfa egy világmodellt rejt magában. A másik fontos párhuzam, hogy a sámán a világfán utazva a védőszelleme erejét használja a feladata ellátásában, ugyanígy a láma a mandala révén jidamjával (védőszellemével) egyesülve, annak segítségét alkalmazza a meditáció során. A szibériai samanizmusban a sámán védőszelleme gyakran a világfa tövében ül, akárcsak a buddhizmus jidamja, aki a mandala mágikus diagramjának a közepén foglal helyet. A sámán a védőszellemével egyesülve csak annak ereje segítségével képes a nehezebb faladatait ellátni, míg a meditáló láma a jidámmal egyesülve, annak a tulajdonságait igyekszik magában meggyökeresíteni. Egyesek szerint egy adott kultúrában a világközpontok száma több is lehet, Tibetben ilyen jelölt helynek számít minden mandala és minden meditáló.

A mandala általában egy palotát ábrázol, melynek négy kapuja a Föld négy sarka felé néz. Általában két dimenzióban készül: papír, textília, homok, vagy legújabban komputer felhasználásával. A leghíresebb természetesen a homokból készült mandala mivel elkészítése különösen nagy figyelmet, türelmet és odafigyelést igényel, valamint a legkönnyebben megsemmisíthető. A homokból készült mandalát festett homokból készítik egy lapos asztalra vagy a földre „csipegetve” aprólékosan a homokszemeket. Nem csoda, hogy a mandala a meditáció legjobb eszköze: ilyen részletesség mellett csak révülni lehet. Egy homok-mandala elkészítése akár napokig is eltarthat. És rögtön elkészülte után megsemmisítésre kerül felszabadítva azt