Bevezetõ

Létezik egy mondás: "Aki ismeri a mítoszokat, az ismeri az embereket." Az emberiség tapasztalatokat szerzett, amelyeket azután az asztrológia dolgozott fel és tett továbbadhatóvá. Cselekedeteinket ugyanis a bennünk rejlõ évezredes tapasztalatok irányítják. A tapasztalatok olyan erõk, amelyek az értelemtõl függetlenül mozgatnak bennünket.
A hagyomány szerint ez az erõ az emberben lakozó isteni szférából ered, s csupán azért vetítjük az égre, hogy ezáltal objektívebb képhez jussunk. Objektívnek lenni azt jelenti, eltávolodni önmagunktól, vagyis a szubjektív elemektõl. Az ember soha nem fogja egyetlen isten létezését sem bebizonyítani.

A lélek, a tudattalan azonban ismer egy bennünk rejlõ erõt. Ezért is van az, hogy a bennünk élõ lelkek is olyan sokfélék, mint mondavilágunk istenei. Eleinte abban a tévhitben éltünk, hogy minden a saját akaratunkon múlik, és valamennyi döntés saját elhatározásunk gyümölcse. Azonban hajlamosak vagyunk átsiklani afölött, hogy létezik egy pont, ahonnan már nincs visszaút, egy pont ahol már nem választhatunk, és már nem tarthat vissza semmiféle értelem. Ekkor már saját utunkat járjuk, és megszállottként üldözünk valamit, ami teljességgel fölöttünk áll és hatalmában tart.
Ezzel alakot öltöttek és vezetõnkül szegõdnek az istenek és archetípusaik. Az asztrológia egyik érdeme, hogy megfejtette a rendkívül szerteágazó és sokszor nehezen áttekinthetõ istenmítoszok lényegét. Az asztrológiai archetípusokat tehát az emberi tapasztalatvilág prototípusainak tekinthetjük.

Apolló - Nap

Ritkán fordult elõ, hogy az istenek és istennõk valóságos alakban mutatkoztak meg az emberek elõtt. Idejük legnagyobb részét az Olümposzon töltötték. Õk annak köszönhették halhatatlanságukat, hogy rendszeresen fogyasztották felséges italukat, a nektárt, és ínyenc eledelüket, az ambróziát. Számos természetfeletti tulajdonsággal rendelkeztek, például meg tudtak jelenni emberi és állati formában egyaránt.

A görög istenek ugyanolyan jó és rossz tulajdonságokkal rendelkeztek, mint az emberek, éppen ezért az Olümposz gyakran volt hangos a vitáktól és viszályoktól. Apollón,- Zeusz és Léto fia, Artemisz ikertestvére- neve olykor egyszerûen Phoibosz " Ragyogó", jelenítette meg az ókori görög mitológiában a Nap erejét. Vihar, tûz és fényisten volt, az élet isteni fia, a tisztaság, a világosság és fény gyógyító erejének hordozója. A jóslás és a költészet istene. Tüzes nyilával elpusztítja az alvilág sötét lényeit, az ellene forduló vagy lázadó embereket.

Értett a betegségek, sebek orvoslásához. Külsejét tekintve daliás, arányos testalkatú, fejét aranyos fürtök borítják, tekintetébõl nyugalom és a szellem fénye árad. Szereti a dalt és pártolja a költõket, õ a múzsák karvezetõje, a lantjátékot Hermésztõl tanulta. A lakomákon az isteneket dallal, muzsikával gyönyörködteti. Kedvenc állata a hattyú és azok a madarak, amelyeknek röptébõl jósolni szoktak. Gyógyító istenként hatáskörébe tartozik a bûnök eltörlése, olykor azonban szigorúan lesújt a halandókra, például ikertestvérével, Artemisszel lenyilazza az elbizakodott Niobé gyermekeit, máskor járványt küld az emberekre.

 Ért a vadászathoz is felszereléséhez tartozik egy ezüst íj, melynek nyílvesszõi mindig célba találnak. Kedvesei közül híres Daphné, aki elutasította szerelmét, ezért az isten babérfává változtatta. 

 Az asztrológiai Nap, életerõnk szimbóluma. Az életet, az alkotást szolgáló, a nehézségeket leküzdeni képes erõ jelképe. Vállalkozó kedvre, bátorságra buzdít. A mondavilág azonban a negatív vonásokat sem hallgathatja el. Neki tulajdonít néhány jellegzetes emberi gyengeséget, mint például önteltséget, kritikátlanságot, saját személyünk túlbecsülését. Apollón a babérkoszorú viselésének dicsõségén kívül, magában hordozza a mély zuhanás lehetõségét.

A görög mondavilágból származik a " napvilágra kerül" kifejezés, ami a szólásban rejlõ igazság alapja. Aki hazudik, az menekül a fény elõl, a sötétben adja át magát bûnös szándékainak és valódi dionüszoszi kábulatban lel méltó jutalomra. Dionüszosz a világot beragyogó hatalmas Nap ellenistene. Õk ketten azonban mégis egyazon istenszimbólum két arca. A Nap a horoszkópban arról ad felvilágosítást, hogyan viselkedem, mennyire bízom magamban, mennyire vagyok önálló, cselekvõképes, milyen erõs az akaratom és megvalósító erõm. Hol van életem súlypontja, melyik az az életterület ahol kiteljesedhetek, és kibontakozhatok. Milyen a viszonyom a tekintélyt, hatalmat képviselõ emberekkel. Mennyire vagyok életerõs, egészséges és életvidám.

Holdistennõk

A másik fõvilágosító a Nap után a Hold is magára vonta az emberek figyelmét. Nem ok nélkül vált a Hold, különbözõ korok, különbözõ népek szemében legfõbb isteni jelképévé. A Nap a férfiasság, a Hold a nõiesség szimbóluma. Szinte valamennyi mitológiában nõi alakban jelenik meg a Hold, és amilyen sok arca van a Holdnak, olyan sokfélék a holdistennõk is. Szeléné a holdistennõ a befogadó, nõi princípiumot jelenti, neve "sugárzót" jelent. Uranosz és Gaia gyermeke. Testvére és felesége Héliosznak, a napistennek, akivel csak titokban lehetnek egymáséi, Szeléné eltûnik, amikor Héliosszal egyesül. Újhold van, a kezdet és újrakezdés idõpontja.

Egy új ciklus kezdõdik, és így találjuk meg a Nap és Hold egyesülésében a mag, a csíra a dolgok õskezdetének képét. Szeléné a termékenység, a nõk az otthon és a család istennõje, de az éjszakáé, az alvásé és a halálé is. Összefüggésbe hozható a Föld életritmusával, az ár- apállyal, amelyet a Föld tömegvonzása idéz elõ, és minden olyan folyamattal, amelyben a születés és elmúlás ciklusa jelen van. A monda szerint, a szép fiatal isten Endymion egy barlangban aludt, Latmosz hegyén, amikor Szeléné megpillantotta. A monda különbözõ okokat említ, hogy miért aludt el örökre, egyik szerint, az õ vágya volt, mert irtózott az öregségtõl, így az alvás megõrzi örökre fiatalságát és szépségét.

A másik történet szerint Zeusz felfedezte Hérával való titkos szerelmét, és örök álomba merítette. Szeléné egyesült az alvóval, anélkül, hogy egy szót szólt volna, és ötven lánnyal ajándékozta meg. Itt találjuk meg a szótlan, csendes odaadást, a készségességet és az összetartozást, amelyek jellemzõek a Hold princípiumra. Itt újra elõjön a természet ösztönös termékenysége, mely gondolatok nélkül szaporodik,- egy belsõ ritmusnak engedelmeskedve.
Artemisz a görög mitológia szûz istennõje a természetes érintetlenségben élõ leányok jelképe, a Hold egy másik aspektusa, képe megfelel a növekvõ Holdnak, amely még nem érte el a teljességet, vagyis a teliholdat. Gyönyörû fiatal hajadon, arányos termettel, derûs és egyben komoly tekintettel. Különösen ragaszkodik hajadonságához. Mindjárt születése után, látva, hogy anyja mennyit szenvedett Apollón világra hozatalával, arra kérte Zeuszt, hogy örökké szûz maradhasson. Otthona zöld erdõség, a tiszta forrás, ahol állatokra vadászik. Õ a szûzies tisztaság védelmezõje. Kíséretéhez tartoznak a harcias amazonok, akik vak dühvel, önmagukat elcsúfítva harcolnak tisztaságuk megõrzéséért a férfiak világa ellen.

A telihold megfelelõje Héra, Zeusz felesége. Õ az anyaság istennõje, és, a nõk fontos szerepére utal a görög mitológiában. Héra az otthonok és tûzhelyek õrzõje. A házasság törvényeit szigorúan betartja, de nemcsak saját magát védi az idegen férfiaktól, hanem Zeuszt is szeretné a nõktõl, ami nem mindig sikerül, ezért a mítoszokban féltékeny istennõként ábrázolják. Perszephoné -Zeusz és Démétér lánya- birodalma, a teljes elsötétülés felé tartó holdsarló alvilági istennõjének lakhelye.
A monda szerint épp virágot szedett társnõivel Szicíliában, amikor kettéhasadt a Föld, és Hádész az alvilág istene elõbukkant aranyszekerével és elragadta õt. Hiába kereste anyja, hiába borult gyászba a föld, Perszephonénak az alvilágban kellett maradnia. Késõbb Démétér kérésére Zeusz megengedte, hogy az év kétharmadát az Olümposzon töltse, de a többi egyharmad évet férjével kellett töltenie az alvilágban.

Az újholdnak, de különösen a holdfogyatkozásnak a fekete Holdnak Hekaté az istennõje, - boszorkány- az éjszaka királynõje, három feje van és egy kutyafalka kiséri. Lefátyolozott arccal, kezében fáklyával, fõleg keresztutaknál, vagy a temetõkben jelenik meg, romlást és halált visz mindenhová. Hekatét, a méregkeverõt, nemhiába kötötték a holtak birodalmához. Kezdetben jótékony istennõnek számított, késõbb azonban a sötét tudattalanból feltörõ félelmet, testesíti meg. Nála lel otthonra az egész démonvilág, a kísértetjárás, a varázslat és lidérces álmaink minden alakja. Az éj leple alatt kiválóan ûzi varázslói mesterségét. Még Zeusz is tisztelte hatalmát, és senki sem merte õt akadályozni.

A Hold lélektanilag tekintve, érzelmi világunk, lelkünk alaphangulatát szimbolizálja, valamint, a tudattalan, ösztönös érzeteinket és érzelmi mintáinkat, amelyeket a mindennapokban megélünk. A Hold azt mutatja, hogyan reagálunk a külsõ ingerekre, milyenek a lelki reakcióink. A legelsõ minták csecsemõ és kisgyerekkorban aktiválódnak, és intenzíven kapcsolódik az anyához. Tehát a bennünk élõ anyai és õsi- nõi princípiumhoz. Az odaadási képességünkrõl, a ragaszkodásról, a gondozásról és táplálásról, arról, hogyan tudunk érzelmileg kinyílni, és mennyire vagyunk befolyásolhatóak. Mivel az anya a csecsemõ számára a világot jelenti, egy olyan "õsbenyomást" hagy benne, amit magával visz az életbe, s ez lesz az alapvetõ tapasztalata a világról és anyaképrõl.

Hermész - Merkúr

Elõször tehát a Nap és Hold hatását fedezte fel az ember és ezek ritmusát. A megfigyelésekkel pedig felfedezte az idõszámítást. A többi istenség jellemzésében egyre igényesebb lett, rájuk vonatkozó tudását és tapasztalatait egyre pontosabban igyekezett megfogalmazni. Merkúrt, a görög mitológiában Hermésznek hívták.
Ez a bolygó áll legközelebb a Naphoz, és legnagyobb távolsága tõle 28 fok, tehát állandóan a Nap közelében tartózkodik, hol elõtte, hol mögötte jár. Nem csoda tehát, hogy ezt a vándorlást követjárásként könyvelték el az emberek. Õ lett az istenek hírnöke. Kezében hírnök pálcát tart, melyen két kígyó tekergõzik, fején úti kalap, lábán szárnyas saru.

E mellet õ leleményesség, az ügyesség istene, a kereskedõk és tolvajok pártfogója, a holt lelkek vezetõje. Feltalálta a pásztorsípot és a betûvetést. Õ rak tüzet az Olümposzon az isteneknek, és segíti a szónokokat. Már a fogantatása is összefügg a bolygó szimbolikájával. Apja Zeusz egy éjjel kisurrant felesége, Héra mellõl és meglátogatta barlangjában Maiat, Mükéné egyik hegyén. Ott nemzették Hermészt, aki titokban született meg. Tehát " törvénytelen" gyermek.
Nemzése összefügg a nem teljesen legális fogalmával. Kezdettõl fogva független, már egy napos korában fiatalemberré érik, ehhez az idõszakhoz kapcsolódik leghíresebb mítosza: Kimászott bölcsõjébõl és békateknõbõl készített lantján mulatta magát. / Az antik állatövi ábrázolásokon az Ikreknél mindig hangszer van, legtöbbször lant./ Majd egy napon felfedezi Apollón marhacsordáját.

 Ravasz cselt eszel ki, hogy ellopja ötven tehenét, s elhajtotta õket, de háttal a menetiránynak, hogy a nyomok megtévesszék a gazdát. Két tehenet ügyesen megsütött, a többit elrejtette. Majd visszabújt a bölcsõbe, s ártatlan kisdednek mutatta magát, akkor is amikor Apollón számon kérte tõle a csordát. Ügyesen tagadja, arra hivatkozva, hogy õ még gyerek. Apollón Zeusz elé viszi az ügyet, ahol a tettes ismét olyan ravaszul védi magát, hogy a fõisten nem tud haragudni rá.
Hermész egyúttal ki is használja az alkalmat arra, hogy helyet követeljen magának az Olümposzon az istenek között, és megemlíti, hogy két állatot áldozott a tizenkét istennek.

 Az istenek ama kérdésére, hogy ki a tizenkettedik, hiszen csak tizenegyen vannak, ravaszul így válaszol: " Õ ette meg az állatok tizenketted részét, egy falattal sem többet, mint amennyi õt megilleti." Zeusz nevet a fiú agyafúrtságán, és késõbb a megfelelõ tisztelettel emeli az istenek sorába. Örült az ötletes, ügyesen beszélõ kis istennek, és Hermész megkéri õt, hogy tegye meg hírnökévé. Cserébe megígéri, hogy nem hazudik többet, de azt, hogy mindig a teljes igazságot fogja mondani, sajnos nem tudja megígérni.

Feladataihoz tartozik, hogy az istenek akaratát közvetítse az emberek felé és fordítva. Soha nem alkalmaz erõszakot, hanem beszédkészségét, meggyõzõerejét használja inkább. Még az alvilágba is eljut, neki tulajdonítják azt a képességet, hogy a lelkeket visszahozza az Alvilágból. Korán felismerte, hogy az emberben lakozó jó és rossz együttesen rejlik bennünk, s hogy saját magunknak kell megtalálnunk a két véglet közötti egyensúlyt. Õ az emberi isten, az emberhez legközelebb álló gyengékkel. Láthatjuk tehát, hogy a merkúri észjárás nem azonos az értelmi képességgel, az a Hold ( jobb agyfélteke) és Nap (bal agyfélteke) együttes mûködése. A Merkúr arról ad felvilágosítást, hogyan gondolkozunk, beszélünk, hogyan tanulunk, és mit jelent számunkra a tudás. Milyen mértékben tudunk objektíven és semlegesen gondolkodni, és hogyan dolgozzuk fel azokat a tapasztalatokat, amelyekkel kapcsolatba kerülünk. Hogyan fejezzük ki magunkat, a tudás mely területei érdekelnek különösen, hogyan tudjuk az érdekeinket érvényesíteni.

Aphrodité - Vénusz

Valójában a Vénusz volt az a bolygó, ami amely az idõk kezdete óta, leginkább elbûvölte az embereket. Esthajnalcsillagként is ismerik, noha éjfélkor soha sincs a horizont felett. Nem csoda tehát, hogy a görög mitológiában Aphroditéról szóló mítosz is kétarcú. E kettõsséget, Phószphorosz és Heszperosz istenek alakja jelképezi. Phoszphorosz a Napot megelõzõ hajnali csillag, a komoly találkozást bevezetõ gyengéd szerelmi játék. Heszperosz ezzel ellentétben az esti csillag, amely a csendes szerelmet, az összetartozást jelképezi. A hagyomány szerint, az esti csillag kíséri nászágyba az újdonsült párt.

Már születésének körülményei között is kettõsség van, az egyik szerint apja Zeusz, akinek villáma megérintett egy kagylót, és a tenger habjai közül kiemelkedett ki az istennõ.Másik nézet szerint, Uranosz az apja, akinek kifolyó vérébõl keletkezett a szépséges Aphrodité.
Ciprus szigetén (itt bányásszák a legtöbb rezet, ami a Vénusz féme) volt kultuszának egyik középpontja, e szigeten terültek el gyönyörû kertjei, amelynek kerítését és kapuját, férje Hepaisztosz a kovács készített.
Az istennõ ébreszti fel a szerelmi vágyat, hatalma mindenkire kiterjed, (kivéve Athénét, Artemiszt és Hesztiát.) Még a tengernek is parancsol, kedvezõ szelet, szép idõt ad a hozzá fohászkodó utasoknak. Ugyanakkor megbünteti azokat, akik nem ismerik el a szerelem hatalmát vagy dacolnak vele.

Aranyszekerét verebek húzzák, kedvenc madarai a galambok. Amerre jár az egész természet megújul, az embereket boldogság önti el. Szent növényei az alma és a rózsa. Többször szerelmi kalandokba bocsátkozik halandókkal, istenekkel egyaránt.
Amikor egyszer Árésszel volt együtt, Héliosz észrevette õket és értesítette Hepaisztoszt, aki egy bûvös aranyhálóval foglyul ejtette õket, hogy az istenek nevessenek a pórul járt szerelmespáron. Csak Poszeidon kérésére engedte õket szabadon.
Minden férfiban és nõben megvan a Vénusz-elv, amiben igen nehéz megtalálni az egyensúlyt. Aphrodité-Vénusz a nõnek a férfi iránt érzett vágyát és a tökéletesség felé törést szimbolizálja.

Tudja, hogy nincs boldogság, szenvedés és nincs gyõzelem, áldozat nélkül. Aki tökéletes boldogságra vágyik, annak elõbb végig kell járnia Sztüx vizeit.
A nemek találkozásában Aphrodité-Vénusz és Árész-Mars állnak természetes feszültségben egymással. Azonos mértékben kell kötõdniük egymáshoz, különben szerelmük puszta nemi kapcsolattá válik.
A Vénusz a horoszkópban arról ad felvilágosítást, hogy általában mit találunk szépnek, hogyan próbálunk harmóniát teremteni, milyen az ízlésünk , milyen típusú emberekkel jövünk ki jobban, kiket kerülünk. Hogyan teremtünk kapcsolatokat. Mit találunk értékesnek, mely dolgok adják nekünk a személyes biztonság érzését. Mi okoz örömet és beteljesülést. Mennyire vagyunk odaadóak, megértõek, mennyire tudunk másokra figyelni, illetve, hogyan tudjuk mindezt befogadni.