Száll a madár ágrul ágra,
Száll az ének szájrul szájra...

Magyar, Hunor szép legények,
Aranyhajú édesegyek,

No, ha immár kimennétek,
Hegyen, völgyön vadászgatni,

Vadászgatni, madarászni,
Vadat űzni, madárlőni,

De ha sehol nem lelnétek
Semmi vadat, sem madarat,

Hanem ha csak találnátok
Csodaszarvast, égi szarvast !

Csodálatos szarvasnak ezer ága-boga,
Ezer ága-bogán ezer égő gyertya,

Minden alkonyatkor gyújtatlan gyulladnak,
Rózsaszín hajnalban oltatlan alusznak.

A fölkelő Napot szarva között hozza,
Arany Hajnalcsillag a homlokán csillog,

Ahány szőre szála annyi Csillag rajta,
Ezüstös teli Hold a szügyén világlik.

Az égő gyertyái az égi Csillagok,
Este kigyulladnak, reggel elalusznak.

Kiöntésben gázol, tavacskában lábol,
Sásocskát legeli, gyönge sásot eszi.

De most futamodik, szélként iramodik,
A négy kese lába tán földet sem éri !

Hunor, Magyar űzőbe veszik, nyargalnak utána, vágtat a két jó ló, szikrát hány a patkó, de a szarvas is gyors, nem könnyű utolérni !  Micsoda vad ez a szarvas ?  Nyílvessző hogy nem is vérzi, gerely, kopja el sem éri ?

Amott van a négy Fehér Folyóvíz, abban látszik a Szép Sziget.  Arrafelé fut a Csodaszarvas, ismeri a gázlót, ragyogó csöppeket vet a víz, csillogó gyöngyöt szór a víz a lábainál amint futva belegázol.  Szép fejét most visszafordítja és megszólal :

„Hunor, Magyar, szép legények, Aranyhajú legényikrek

Halálomra ne siessetek, nem vagyok én vadászni való vad, nem vagyok én elejthető állat.  Csillagos Ég követe vagyok, a nagy Törvény küldötte vagyok.

Titeket vezesselek, hogy ide csaljalak.  A tőrvény rendeli : leányt a legénynek, legényt a leánynak.  Amott vagyon két szép leány;  aranyhajú két szép tündér, Ilona és Temise a legszebb kettő.  Meg ne meneküljenek.  Beleszeressetek, meg ne menekedjetek !  Haj regö rejtem !  Haj regö rejtem, bűvölöm !

Köd előttem, köd utánam !”

Szólott a Csodaszarvas !  Mit mondott a Csodaszarvas ?  Sem Magyar azt nem értette, sem Hunor meg nem értette.

De halljad, halljad !  Mi hallatszik onnan a szigetről ?  Zene, síp, dob, koboz hangja, leányok dalolása.  Dalolása a fűzfák mögül, mulatozása a liget közül.  Tán tündérek mulatnak a berekben, táncot járnak a szigetben ?...

Valami csillog ott a szigeten, tűz fénye világlik a fűzek közül, valamit sütnek és főznek ott a vígadozók.  Zöldlevél köntösű, gyöngyvirágékes köntösű szűzek, gyöngyvirágkoszorús leányok vígadnak ottan.  Idehallik zengő zene szava, idehallik csengő dalolásuk.  Szép leányok táncot lejtenek ottan körbe, egymás kezét fogva, fénylő aranyhajuk sallongva száll utánuk.  Középen közöttük földbeszúrva áll az aranygombos Megyer, a szellő fujdogálja háromszínű szallagjait.  Ilona és Temise a lányok között a legszebb kettő, gyöngyvirágköntösben Ilona, csillagvirággal ékesen Temise, gyöngyvirágkoszorúsan Ilona, csillagvirágkoszorúsan Temise.

Íme a Csodaszarvas a szigeten szalad már, a leányok közé rohan már.  Még egyszer láthatóvá lett, még egyszer megmutatta magát, de csak a leányoknak, nem Magyarnak sem Hunornak.  Éppen a lányok közé ront már, a tűzön is átal rohan, a föző üstöt fölborítja, tüzét szét sziporkáztatja, sülő kalácsokat, a mézeseket szétugorja de száguld tovább, tán a szél sem érné utol.  Köd előtte, köd utána, senki sem juthat a nyomába, nem akadhat a nyomára, mert földet sem ér már a lába, felhők közé keveredik, Csillagokba emelkedik, magas Égbe emelkedett.

No volt ott mostan riadalom, ijedelem, nagy rivalgás, ide-oda szaladgálás, egyik leány sivalkodott a másik meg kacagott, egyik csapat megijedett, a többi azon nevetett.

Hej de ott most két sasmadár lecsapott, két gyönyörű turul a lányok közé vágott, két galambot elragadott, Ilonát, Temisét, leányok közül a legszebb kettőt.  Szalad széjjel a leányság, bújik ki amerre tud.  Ilona, Temise, ők is bújtak volna de nem volt menekvésük...

Száll a madár ágrul ágra,

Száll az ének szájrul szájra.

A szép tündérruha deli testükről immár le is szakadozott, oda van, oda van fejükről szűzí koszorújok, gyöngyvirág pártájuk, csillagos fejdíszük.

Száll a madár ágrul ágra,

Száll az ének szájrul szájra.

Szálló madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

Szép piros hajnalban, virágos meggyfa alatt Magyar csókolgatja rablott felségét.

— A világon hol születtél hogy ily széppé lettél ?  Ki apád ?  Ki anyád ?

— Nem anyától lettem,

Rózsafán termettem,

Virágok ünnepén

Hajnalban születtem...

— A világon hol növekedtél hogy termeted ilyen deli, arcod ilyen rózsás, hajad ily aranyos ?

— Amott, amott nagy esők hullottak alá, hegyen, völgyön végig mostak.  Esők után, pirosan, aranyosan kelt föl az Áldott Nap, szép virágok kezdtek a réteken nyiladozni.  Virágszedni ki is mentünk.  Szép virágot szedni, koszorúba kötni, magunkat mulatni.

Amott, amott a szigeten gyöngyvirágot szedtünk, tündértáncot jártunk, az Áldott Nap az arcomba sütött, orcám attól olyan rózsás, hajam attól oly aranyos.

Szép piros hajnalban ezüstfenyő alatt Hunor csókolgatja rabolt feleségét :

— A világon hol születtél hogy ily széppé lettél ?  Ki atyád, ki anyád ?

— Nem anya szült engem,

Könnyű ködből lettem,

Újhold éjszakáján

Tópartján születtem.

— A világon hol nevelkedtél hogy termeted ilyen deli, hogy arcod ilyen rózsás, hajad ily aranyos ?

— Amott, amott nagy esők hullottak alá, hegyen, völgyön végig mostak.  Esők után pirosan, aranyosan kelt föl az Áldott Nap, szép virágok kezdtek a réteken nyiladozni.  Virágszedni ki is menénk ;  szép virágot szedni, koszorúba kötni; koszorúba kötni, vígan mulatozni.  Amott, amott a szigeten csillagvirágszedtünk, tündértáncot jártunk, az Áldott Nap az arcomba sütött, orcám attól olyan rózsás, hajam attól ily aranyos.

Büszke lányok megbékéltek, áldott, dolgok nőkké lettek, békés, boldog asszonyokká, fiat, leányt nevelőkké.  Magyar és Ilona fiai a szántóvető magyarok, Hunoré, Temiseé hősi, harcos kunok, hunok.