Isten kardja

Nimród fiai:Hunor és Magyar letelepedtek azon aszép szigeten, hová a csodaszarvas vezérelte őket.

Meg is maradtak ezen a szigeten, de nem telt bele száz esztendő, olyan erősen megszaporodtak, hogy már viz sem volt elegendő, nemhogy kenyér.

Fölkerekedett mind a két nemzetség, s vándoroltak hegyeken-völgyeken, erdőkön- mezőkön keresztül, addig mentek,mendegéltek, míg Szittyaországba nem értek.

Hát egyszer csak, ahogy telt-mult az idő, Szittyaország sem elég tágas Hunor és Magyar ivadékainak..

Összeültek a nemzetségek vezérei, s tanakodtak, hogy hová , merre vezessék a népet.A hun nemzetségek vezérei azt javasolták,hogy menjenek nyugat felé, a magyar nemzetségek vezérei meg azt, hogy inkább menjenek vissza a régi hazába.Végül ugy döntöttek, hogy hunok menjenek nyugatnak.

Hanem mikor éppen indulóban voltak, búcsúzkodak,megszólal Attila, Bendegúz fia:

-Hát az Isten kardja vajon kié lesz ezután: a hunoké-e vagy a magyaroké?

Mert, hogy szavamat ne felejtsem, mikor a magyarok és hunok elfoglalták Szittyaországot,egy kardot szenteltek az Istennek, aki megsegitette őket, hogy legyőzhették Szittyaország népét.

Ezt a kardot Isten kardjának hivták, jussa volt hozzá minden nemzetségnek.

Azt mondták a táltosok: míg ez a kard meglesz, ne féljetek semmiféle néptől,veletek az Isten!

Előhivták a bölcseket,tegyenek igazságot.Három nap s három éjjel tanakodtak a bölcsek, s azt határozták: adják a kezébe egy világtalan embernek, az hétszer egymás után penditse meg a kardot a kezében,,a hetedik penderités után ejtse ki a kezéből, s ha nyugat felé esik, vigyék el a hunok:ha kelet felé, maradjon a magyaroknak.

Ebbe mind belenyugodtak.Elővezettek egy ősz világtalan embert, s kezébe adták a kardot.

A hetedik penderités után kiejtette kezéből a kardot,de –halljatok csudát!- a kard nem esett a földre.

Hirtelen rettentő forgószél kerekedett, fölkapta a kardot, s repitette magával, vitte vitte nyugat felé, egyszerre csak eltünt,hogy emberi szem nem látta….

Igy hát elindultak nyugat felé a hunok nagy reménykedéssel. Elöl ment az öreg Bendegúz, két oldalán dali fiai: Attila és Buda.Utánuk tenger nép, ki gyalog, ki lóháton.Meg-megálltak,erdőn-mezőn,folyóvizek mentén,megvizsgálták a földet, a vizet, amerre elhaladtak, de nem találtak kedvükre valót, míg a Duna s Tisza közé nem értek.Ez a föld tetszett nekik erősen. Azt mondták egy szivvel- lélekkel: nem megyünk tovább, itt maradunk.

De még le se telepedhettek, jött rettentő nagy sereggel a vasfejü Detre. Messze földről hivta segitségül a megrettent nép,akik itt laktak a Duna s Tisza mentén.

Üzent a hunoknak: három nap s három éjjel itt maradhatnak, aztán menjenek tovább Istennek hirével.

Visszaüzent Bendegúz. Hallod-e , te vasfejü Detre,ne üzengess nekünk, nem megyünk el innen.

Nem is üzent többször a vasfejü Detre,elindult seregével.

Indultak a hunok is: vezette Bendegúz.Két oldalán két dali fia. Attila és Buda.

Úgy csapott össze a két sereg, mint két fekete felleg.Hosszu csata után győztek a hunok, övék lett a szép tartomány.

Mondta neki édesapja Bendegúz: ne is gondolj erre, fiam. míg az Isten kardját meg nem találod.Mert hiába a nagy vitézséged, ha nincs veled az Isten.

.E naptól fogva Attilának mindig az Isten kardja volt a fejében.Hej, csak megtalálja!

Hát egyszer olyan csudálatos álmot lát, hogy nem tudja megmagyarázni magának., mint jelenthet az álma.

Hivatja a jövendőmondókat,s elmondja nekik.Hallgassatok ide,az éjjel csudálatos álmot láttam, fejtsétek meg ha tudjátok.!Mintha fényes nappal történt volna., úgy emlékszem rá: egy ősz öregember szállt le hozzám a levegőből, s egy ragyogó kardot kötött az oldalamra, ám ahogy felkötötte, úgy eltünt , mintha a föld nyelte volna el.

Nézem, nézem a kardot,s hát pontosan olyan,mint az Isten kardja.S valamiképpen az Isten kardját szemem láttára felkapta, s elvitte sebes forgószél azonképpen engem is sebes forgószél kapott föl.,s vitt erdők, hegyek, tengerek, végtelen rónaságok felett.Én pedig ahogy repültem, le-lesújtottam kardomal s ím, az erdők meghajoltak, folyók s tengerek kétfelé nyíltak, a városok lángba borultak.Erre aztán fölébredtem.Mondjátok táltosok,mit jelent az álmom!

Előállt Torda, a legvénebb táltos,s mondta.

Felséges királyom,életem-halálom kezedbe ajánlom, a te álmod azt jelenti, hogy megkerül Isten kardja,s akkor aztán meghóditod az egész világot!

Hát ebben a szempillantásban szalad feléjük egy pásztorfiú nagy lelkendezve, s mondja Attilának:

Nézi Attila a kardot, megforgatja, villogtatja. s ég, föld megzendült,akkorát kiálltott örömében.

-Ez Isten kardja emberek! Ez az, ez az – örvendezett Attila, s egyszeriben elrendelte, hogy tüzet gyújtsanak mindenfelé az Istennek, aki a kardot visszaadta nekik..

S beteljesedett a táltos jövendőmondása,mert Attila csakugyan meghóditotta az egész világot……