A kunhalmok az alföldi táj sajátos antropogán formakincsei. Ezek "olyan 5-10 méter magas, 20-50 méter átmérõjû, kúp, vagy félgömb alakú képzõdmények, amelyek legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terültek el, s nagy százalékban temetkezõhelyek, sírdombok, õr, vagy határhalmok." (Gyõrfi István) A megállapítás helytálló, de természetesen a kunhalmokkal kapcsolatos kérdések nagy része még sokáig tisztázatlan marad. Vitatható az elnevezésük helytállósága, keletkezésük, földrajzi elhelyezkedésük rendszere, vagy rendszertelensége. (Dr. Tóth Albert véleménye.)
Az eddigi kutatások alapján elfogadható az a megállapítás, mely szerint a kunhalmok ember által épített legrégebbi kultúrtörténeti emlékeink i.e. 4000-3000-tõl. Több kor telepedett rá, amelyet az ásatások során elõbukkant településrétegek is bizonyítanak.Alakjukat tekintve több funkcióra lehet következtetni, mint telephely, õrhely, vallási, temetkezési hely, stb. Nálunk leggyakrabban két tipusát találjuk meg, amelyek alakjukban is különböznek egymástól: a telep, vagy települési helyek és a temetkezés célját szolgáló kunhalmok. A lakhely, illetve település célját szolgáló kunhalmok nagyobb átmérõjûek, elnyúltabbak és laposabbak, míg a temetkezési, vagy szakrális célt szolgáló kunhalmok kisebb átmérõjûek, - csúcsosabbak, hegyesebbek, - ezek hasonlítanak legjobban a kelet-európai kurgánokhoz. (i.e. 2100-1100. keleti nomád jellegû nép sírhelye)
  A régészet szerint a temetkezési halmok nagy része rézkori, kora-bronzkori temetkezések, bronzkori telepek, szarmata, germán, honfoglalás-kori temetõk, Árpád-kori templomok és sírok, olykor valóban kun temetkezések nyomait õrzi. Gödörsíros temetkezési kultúrának nevezik, ahol annak ellenére, hogy a sírhely halom, maga a sír az eredeti talajszint alatt van, szemben az Európa nyugati részén található halmokkal, ahol a temetkezés a halmok emelése után történt, magasabban a talajszinttõl.
A kunhalmok elõfordulási helye hazánkban a Nagyalföldre korlátozódik, azon belül is a legnagyobb számban a Nagykunságban, Csongrád megye Tiszántúli részén, Békésben és a Hajdúháton fordulnak elõ. Számukat tekintve még a múlt században is becslések szerint kb. negyvenezer lehetett belõlük a Nagyalföldön, amelybõl Békés megyében kb. 1500 db található. Mára sajnos több mint 50-70 %-uk eltûnt, elhordták, elszántották, átvágták, fizikailag megsemmisítették. Pusztulásuk sajnos az elmúlt 20-30 évben gyorsult fel. Teljesen ép, vagy érintetlen az országban is alig akad, de Békés megyében nyugodtan kimondhatjuk, hogy egy sincs, amely ne lett volna megbolygatva. Azok a halmok tekinthetõk legépebbnek, ahol még ritkaságokat tartalmazó -az eredetire emlékeztetõ - gyepek vannak. Itt általában a rovarfajok, a pusztai kisemlõsök számos válfaja is jobban elõfordul. Kedvenc õrhelye volt a nappali ragadozó madaraknak a halmok teteje, mint pl.: a pusztai ölyv, amely fészkét gyakran ide is rakta - orosz neve - kurganyik.
  Dombegyháznál már a település nevében is felfedezhetõ a dombra, halomra való utalás, amely sejteti azt a tájat, ami jellemzõ volt egykor e vidékre. Évezredes emlékek hordozói a kunhalmok, amelyek Dombegyház környékére különösen jellemzõek voltak gyakoriságukkal, és alakjukkal egyaránt. A Maros alakította valamikori vízjárta terület maradványai, mint pl. a mai Száraz-ér, Cigányka-ér, Csík-ér, Vizes-ér, behálózták, éltették a vidéket. A víz a megélhetést szolgálta, bizonyítja ezt az ember itteni állandó jelenléte, évezeredes kultúrájának emlékei, régészeti leletei, amelyek hol tudatosan, hol véletlenül kerültek, vagy kerülnek felszínre. Különleges és egyedülálló az ú.n. pávaszem-szerû kunhalomrendszer, középen az Attila-halommal, amely több települést is érintve, még a Magyar-Román határon is túlnyúlik. A halomcsoport gyakorlatilag két, egymástól eltolt elipszis alakzatból állt, s az eddig fellelhetõ irodalmak, térképek alapján több mint 20  kunhalomból állhatott, amelyek közül a mai Dombegyház közigazgatási területén kb. 13 halom, vagy halomhely található.

Szelekovszky László: Dombegyház kunhalmai 1996.

---

És az egész téma egy kissé más megvilágításban is...

  Bizonyára sokan találkoztak már az Alföldet (de nem csak az Alföldet) "benépesítõ", többségében kör alaprajzú földépítményekkel, a kurgánokkal, népies (történeti) nevükön: a kunhalmokkal. Többen azt is tudhatják róluk, hogy valószínûleg temetkezési célokat szolgálhattak e nemes - de nem kizárólag a kunok által emelt - szakrális színhelyek.Vagy lehetett más szerepük is? És egyáltalán: véletlenszerûen épültek vagy fellelhetõ benne valamilyen rendszer? Ha igen, akkor milyen és miképpen? ...Éppen napjainkban került újrafelfedezésre az a módszer, melynek segítségével ezek a hatások mérhetõek, tanulmányozhatók. A radioesztéziáról van szó. A halmok ily módon feltérképezett láthatatlan világa a következõ felismerésekre vezetett.
  Kezdjük elõször is a legfontosabbal: a minket körülvevõ tér nem homogén. A legkülönfélébb erõhatások járják át, szabdalják keresztül-kasul, melyek a táj szimbolikájában a mai napig is érvényre juttatják jelenlétüket. A halmok szempontjából lényeges erõhatások egyik része térhálós szerkezetû, másik részük pedig nagyobb területre kiterjedve épp a halmok egyikénél-másikánál mutat sûrûsödési gócpontokat és az asztrológia bolygóprinci- piumaival hozható kapcsolatba. Ezzel egyszersmind a csillagászati értelmezések lehetõségei irányába kanyarodunk vissza! De nézzük sorjában! Az eddigi vizsgálatok alapján valószínûsíthetõ, hogy a halmok nem véletlenszerûen épültek a tájba, hanem ezen erõhatások ("földsugárzások") messzemenõ figyelembevételével. Ennek köszönhetõen a halmok mind külön-külön, de csoportosan is a nem irányítható térhálós földsugárzások un.delej-vonalainak nevezetes csomópontjait, mágneses áramlási vonalait jelölik ki, teszik láthatóvá. Ezzel egyidejûleg a halmok felszínén (még a megbontott, sõt gyakran a teljesen elhordott halmok területén is!) irányítható (ártó egészségkárosító hatású) térhálós földsugárzás nem mérhetõ, az ugyanis a halom köré szorul le, mintegy "védõ erõfalat" alkotva. Hasonlót tapasztaltam templomok, házi szentélyek közvetlen környezetében; itt tehát a szakrális tér szerkezetének általános sajátosságairól lehet szó, ami ezúttal a halmok ilyen irányú értelmezési lehetõségeihez vezet vissza bennünket. Sõt, ha bátran tovább bontjuk e gondolatot, a kerek halmok a körtemplomok; a hármas halmok a hajós templomok irányába biztosítanak átlátást... és gyakran egyben helyszínt is!
  De mi célja lehetett a tér ilyen kiképzésének - kialakításának? Ennek megválaszolásához tudnunk kell, mit képviselnek a delejvonalak. Érdemes néphagyományunkhoz fordulni, mely ezeket a vonalakat  sárkány- vagy  tündéráramoknak nevezi és fõ csomópontjait gyakran a sárkány legyõzése  vagy a tündérekkel való - általában vészjósló kimenetelû - találkozás nevezetes helyszíneiként tartja számon, ahol egyszersmind halom, templom (esetleg temetõ) is található. A békési Kunágota határában álló Cikó-halommal kapcsolatban mesélik a helybeliek, hogy tavasszal, a napéjegyenlõség  napján nem ajánlatos a halomra menni, mert az illetõ lelkét elviszi a tündér! Ha tudjuk, hogy a cikó a gólya gyakori megnevezése a régiségben, és mint ilyen, egyben a Rák havának középsõ holdház-jelzõ állata amely így éppen az ártó kilencvenfokos fényszöget zárja be a napéjegyenlõségi Kos havával, akkor korántsem tekinthetjük e történetet "naiv fantasztikumnak". De ha azt is tudjuk, hogy a halmon átmenõ vonalak épp e napon érik el áramlásuk tetõzését, nos, akkor minden okunk megvan arra, hogy akár "halálosan" komolyan vegyük a fenti intést... Természetesen más vonalak máskor érik el áramlásuk tetõzését, de az valószínûsíthetõ, hogy e jelenség az egyes bolygók vagy csillagképek nevezetes égi helyzeteivel (kelés, delelés, nyugvás, átvonulás) áll összefüggésben és a tetõzés napja pedig egybeesik az adott területen tartott búcsú szokott idõpontjával. A csomópontok tehát a "szakrális földmûvelés" kitüntetett pontjai, transzformációs központok, ahol a delejvonalon áramló energiák, a Föld energiái, a sárkányerõk, az alkémia "prima materiája" és "szûzföldje" szellemíthetõk át, emelhetõk fel, egyesíthetõk az égi erõkkel, hogy a Föld ismét paradicsomivá, aranykorivá válhassék. A sárkány feletti gyõzelem épp e szakrális földmûvelés kereteibe ágyazva Szent György szellemi oltalma alatt áll. Talán az sem lehet véletlen, hogy e delejvonalak a Szent György hálók interferenciáit alkotják.
  Témánkhoz még két jellegzetes mondatípus kapcsolódhat. Az egyik az építési áldozatokról szóló, mint amilyen a közismert Déva várához kötõdõ. Az eleven ember feláldozására ugyanis talán épp annak következményeképp kerülhetett sor, hogy az építményt nem eleven rendszerre, azaz nem a fent vázolt élõ lüktetõ energiarendszerre tervezték. A delejvonalak három különbözõ nagyságrendben bontják ki lüktetõ csomópont - erõvonal rendszerüket. A legkisebb léptékûhöz a halmok, a közepeshez a patkó alakú földvárak, a legnagyobbhoz az ördögárkok (csörszárkok, illetve részben a földvárak) rendszere "vonzódik"  elõszeretettel.   A második mondatípus ebben az esetben Attila személyéhez, annak temetéséhez kötõdik. Békés délkeleti csücskében - Dombegyház határában - egy jelentõs Attila- hagyománnyal együtt két Attila-halom is található. A temetési monda egyik változatában Attilát a Maros egyik mellékágába temetik el úgy, hogy a folyót elterelik és az így szárazon maradt folyómederbe helyezik hármas koporsóját, majd a szolgákat lenyilazva, a folyót visszaterelik medrébe. Temetési mondájának másik változata szerint viszont "Így szólt a táltosok parancsa: - Temessék el a királyt oly módon, hogy ásóvágás se történjen a birodalom sima földjében, oszt akik eltemették, hírül ne vihessék, hogy hová temették. Csaba királyfi, a hatalmas Attila legifjabbik fia, aki ott volt a gyászmeneten még három nap meg három éjjel gondolkozott, hogyan is történjék hát a király elföldelése. Amint így gondolkozott, meglátta, hogy az országon végig sírdombok emelkednek egy vonalban. Megparancsolta hát, hogy ássanak fel egy ilyen dombot. Hadd lássák, hogyan temették el a régi királyokat meg vezéreket... Amint ástak, hát egy kikövezett folyosóra bukkantak, amely az összes sírdombokat összekötötte egymással. Nos, most már tudott mindent Csaba királyfi. Ráparancsolt a koporsót hordó vitézekre, hogy menjenek be az alagútba, oszt vigyék a koporsót, amíg bírják vinni. Még a fölkantározott lovat is  bevezették az alagútba. Azok elindultak, oszt vitték, vitték a koporsót. Csaba királyfi meg a többi kiséret kint maradt a föld színén. Amikor azok már jó messzire jártak, a királyfi kiadta a parancsot: - Most pedig földeljétek be a kijáratot, hogy mi se tudhassuk meg, hová tették a nagy király koporsóját. A nézõk, meg a gyászkiséret ásót, kapát ragadott, oszt egykettõre beföldelte a sír nyílását. Így temették el Attilát úgy, hogy csak a dombba történt ásóvágás, de a birodalom sima földjébe egy sem, oszt ki tudja, akik bevitték a koporsót, meddig hordták a vállukon, mert visszajönni nem tudtak."  A monda elsõ változatából megtudhattuk tehát, hogy a temetés folyómederbe történt, és az eltemetett koporsóra terelték rá újból a folyót. A mítosz nyelvén itt arról lehet szó, hogy Attila lénye a temetést követõen hullám- természetûvé lényegül át és él tovább a mai napig! Ebben a jelentésében pedig igencsak témánkba vág. (E folyó formájában születik ujjá és ölt testet az Árpád-házi királyok láncolatában krónikás hagyományunk tanusága szerint is.) Ugyanakkor a másik változat temetését halomhoz köti. Már most ami a folyóba temetést és a halmot összeköti, az épp a "halom-hullám", azaz szóban forgó vonalaink.Attila tehát temetését követõen egy esszenciálisabb létszintre kerül. Valóban mondhatjuk, hogy e létforma esszenciálisabb, nem csak hullám-természete folytán, hanem azért is, mert e vonalakon éteri energia áramlik. Minthogy a folyó az idõ képzetéhez is szorosan kötõdik, Attila egy úttal más idõsíkra terelõdik át, de a mi idõnkre szóló visszatérési lehetõséggel is, éppen hullámtermészete folytán, persze csak azok számára érzékelhetõen, akik hajlandók e többletdimenziókra hangolódni.....

Born Gergely szociológus, Békés Megyei Hírlap