Bevezető

A KELTA NÉP SZOMORÚ SORSA, ÁDÁZ SZABADSÁGHARCA ÉS KÖNYÖRTELEN VÉGZETE

Ki volt ez a legendás nép, amely olyan mély benyomást tett az ókor krónikásaira?

A Kr. e. ötödik évszázadtól ismerik őket a görög és római krónikák, és hatalmas népnek írják le. Az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig száguldottak lovaikon, hajtották gulyáikat, művelték földjeiket, bányászták érceiket és kovácsolták félelmetes vasfegyvereiket. Hatalmas domb- és gödörsírokat állítottak fel legvitézebb harcosaik emlékére, sumir, szabir és szittya mintára szekerekkel is temetkeztek. Óriási körtemplomok, szentélyek, szent fák és ligetek, szent források alkották a szellemi és vallási élet központjait, ahol táltosok, a druidák, végezték a szertartásokat, megáldották az újszülötteket, házasságokat kötöttek, kezelték a betegeket, áldoztak az Isten (ek) nek, többek között bikát és fehér lovat, regöltek és kiképezték a jövendőbeli tordákat. Az áldozati növényeket üstben megfőzték. Ma már bizonyított, hogy a kelta nép nem volt primitív, barbár rabló társaság, ellentmondva némi római "propagandaírásnak". A régészet segítségével bebizonyosodott, hogy a kelta civilizáció egyenrangú volt a rómaival.

Ma már tisztán kibontakozik előttünk a kelták magas műveltségi szintje. Számos kelta fegyvert átvesznek a rómaiak, és kelta eredetű nevüket is beveszik latin nyelvük szókincsébe (gladius - kard, a kelta "caladból"), akárcsak a szállítás és közlekedés szavait. Ellis P. Berresford írja könyvében (ELLIS , 1996), hogy a régészet kimutatta a jólétű, fejlett és gazdag korai kelta földművelő közösségeket, valamint a nagy jártasságukat a művészet, edénykészítés, ötvösség, zománcozás, fémfeldolgozás terén. Az Kr. e. első században nagyon keresett volt Caesar Rómájában a brit gyapjúárú, főleg a, "ragi", a kelta gyapjúköpeny ("zeke"). Itt látszik, mennyire hazug volt Caesar propagandája, hisz azt merte állítani, hogy a kelták nem ismerték a gyapjúszövést. Egyedülálló volt az akkori Európában a szabad orvosi ellátás és a kórházak berendezése, ami törvényként le volt szögezve a kelta jogban (Ellis nyomán). "Az ősi kelta civilizációt főleg a görögök és a rómaiak írták le vad harcosok társadalmának, akik büszkék, tudatlanok és műveletlenek voltak, az életet könnyelműen vették, gyerekes élvezeteket folytattak, és gyakran leitták magukat. [...] Ezzel az elképzeléssel részben még ma is élünk, de semmi köze a valósághoz. [...]

 A kelták egyik kiváló tehetsége volt az útépítés. Tudásukat ezen a téren régebben gyakran cáfolták, de az utóbbi idők régészeti kutatása bebizonyította a jól megerősített kelta utak létét. Evvel a római utak mítosza a megfelelő helyére szorul, és mára már elfogadja a szaktudomány azt a tényt, hogy a szállítást illetően sok latin fogalom a keltából volt átvéve.

A fejlett mezőgazdaságuk eredménye volt a túlnépesedés. Kr. e. 450 körül elindult a kelta népvándorlás. Birtokukba veszik még Észak-Itáliát és az anatóliai Galatát is. Ekkor kerülnek először háborús viszonyba Rómával. A kelta törzsek eleinte győzelmeket aratnak, sőt Kr. e. 387-ben elfoglalják Rómát is, és "kirabolják". A Kr. e. harmadik évszázadtól kezdve viszont, amikor a római hatalom megerősödik, a szomszédos umbriai és szamnita törzsek, valamint az etruszkok leverésével, elkezdődik terjeszkedése a kelták lakta földekre. Mivel a kelták, akárcsak a szittyák, nem alapítottak világbirodalmat, hanem törzsközösségekben és kisebb államokban szerveződtek, könnyű volt a jól megszervezett római légióknak túlerővel legyőzni őket. Ezenfelül még a Kr. e. második évszázadban két oldalról kerültek szorultságba északról a germánok terjeszkedtek dél felé. A rómaiak sok harc után végül Kr. e. 191-ben legyőzik az észak-itáliai xenonokat és bójokat, majd Kr. e. 133-ban elfoglalják még Kelt-Ibériát (Hispániát) is. Az arvernek, az allobrogok, ligurok és salluvok leverésével létre jön Kr. e. 121-ben a Gallia Narbonensis római provincia a mai Dél-Franciaországban.

Kr. e. 113 és 101 között betörnek az első germán törzsek, a teutonok és a kimberek pusztító erővel a kelta területekre. Észak-Hessenben megjelennek a germán suebek Kr. e. 72-ben Ariovist vezérük vezetése alatt.

Más germán törzsek is csatlakoznak Ariovist csapatához, és elkezdenek délre és a Rajnától nyugatra törni. Kr. e. 61-ben legyőzik a kelta haedukat. Erre, Kr. e. 58-ban felkerekednek a helvétek, és eldöntik, hogy Gallia délnyugati részére költöznek, mert a germán veszély, mely már egy fél évszázaddal azelőtt elűzte őket Dél-Németországból, ismét fenyegette immár svájci honukat is. Elindult tehát az utolsó kelta népvándorlás.

Tízezrével hagyják el házaikat, falvaikat, városaikat, felégetve mindent maguk mögött. Az allobrógok fővárosánál, a mai Genfnél egyesültek más menekülő törzsek tömegével. A menekülök száma meghaladta a 368 000-et, ebből 92 000 harcos. Céljuk a genfi Rhone- hidon átkelni, és a folyó mentén dél felé húzódni, hogy áttelepedjenek Dél-Galliába. De a "kegyes" Julius Caesar megtudta tervüket és tüstént leromboltatta a hidat, mivel ekkortájt ő a provincia Prokonzulja volt. A tárgyalások meghiúsultak, és a helvétek az északi utat választották a sequánok földjén keresztül. Kétezernyolcszáz ökrösszekérrel vonulnak át a hágókon. A haeduak területén a Saone folyó partján összeütköztek a rómaiakkal, akik mindenáron meg akarták hiusítani áttelepülésüket a galliai testvéreikhez. A helvét király, Divico fegyverszünetet kért, de Caesarnak túszok kellettek.

Erre Divico így felelt: "Túszokat venni szoktunk, nem adni!" és háborút üzen. Az elején győztek a helvétek, de támadásuk végül megsemmisült, és kénytelenek voltak megadni magukat. Caesar a túlélőket visszaparancsolta az elhagyott svájci otthonukba. A helvétek egy töredéke ma is ott él, de a germánok elől a hegyekbe menekülve, az ún. "raeto-románok".

Ezek után, mivel belpolitikailag nem volt népszerű, Caesar elindítja pusztító hadjáratait Galliában, hogy külpolitikai sikerrel szerezzen tekintélyt és támogatást a szenátusban. Először oktalanul és váratlanul rátör a kelták egyik legnagyobb és legerősebb törzsszövetségére, a belgákra. A rómaiak rajtaütnek a rémeken - Reims városa tőlük származik -, akik még védekezni sem tudnak meglepetésükben. Szervezkednek a belga lovasok is, de seregüket a Somme-ig visszaverik a légiók. Hadjáratokat indít Caesar az armorikai (Bretagne) tengeri törzsek ellen is, hogy szétverhesse flottájukat. Az akciók célja Közép-Gallia izolálása. Álmodozott Germánia és Britannia (Albion) elfoglalásáról is. Caesar "galliai háborúja" Kr. e. 58-tól 51-ig tartott, következményeként elfoglalta egész Galliát, de a Brit-szigeteken nem volt sikere, mert nem számított a brit harckocsik gyorsaságával. Caesar vérengzései (pl. a druidák lemészárlása) az elfoglalt kelta városok lakosságában ellenszenvet keltett. A gall törzsek most először összefognak és pajzsra emeléssel megválasztják a fiatal arvern királyfit, Vercingetorixet vezérüknek. A gall városok egytől egyig elküldik legvitézebb katonáikat, hogy csatlakozzanak Vercingetorix seregéhez. Hatalmas nemzeti felkelés szerveződik; "szent háború", ahogyan a druidák nevezték -a római agresszor ellen: Eleinte csak villongások gyengítik Caesar hírnevét a távoli Romában. Ennek tudatában szervezkedni kezdenek a kelta karnútok, xenonok és eburonok. A karnútok nemzeti szabadságharcot javasolnak. Erdeiken összegyűl a druidák tanácsa, amely jóváhagyja a Szabadság Szent Háborúját, mint az egyetlen járható utat a népük kiirtásával fenyegető római barbársággal szemben.

 Először a hírvonalak megsemmisítése a támadások célja, hogy aztán törjenek a déli Narbonensisre, és Caesar északon leszakadt légióira a haeduak földjén. De a Provincia felkészült és visszaveri a támadást. A szabadságharcosok visszahúzódnak a felégetett föld taktikájával a biturgok fővárosába, Avarikba (a mai Bourgésba). Itt összpontosul az egész kelta haderő. A hosszú, könyörtelen ostrom után a vár elesik, és a rómaiak lemészárolják szinte az egész lakosságot. 40.000 kelta veszti itt életét. Ám ez csak erősíti az arvern királyfi tekintélyét az összkelta lakosságban. Ezután a rómaiak Gergovia várát ostromolják sikertelenül, erre a haeduak is föllázadnak és meggyilkolnak minden rómait az országukban. Caesar bizonytalankodik és elhatározza a Provinciába való visszahúzódást.

Most már a gallok biztosak győzelmükben, ám éppen amikor eljött az alkalom, hogy elkergessék a megszállókat országukból, ellenük fordul a sors. Vercingetorix győzelme tudatában visszamarad az egész gyalogságával, és elküldi lovasserege három legnagyobb részét, hogy riogassa a visszahúzódó római légiókat. A lovas harcosok megesküsznek, hogy addig nem térnek vissza, míg kétszer át nem vágtattak az ellenség seregén. De nem számoltak a germánokkal, akik Caesar segítségére megjelennek a csatatéren. Megfordul a római sereg és visszaűzi a megtorpant kelta lovas osztagokat Vercingetorix táboráig. Nagy veszteségek árán visszavonulnak Vercingetorix szabadságharcosai a mandubiak székhelyére, Alesiába. A töprengő arvern királyfi elküld egy lovas egységet, hogy toborozzanak önkénteseket egész Galliából. Ő meg nyolcvanezer legbátrabb vitézével befészkeli magát Alesiába, egy hónapi élelemtartalékkal, és reménykedik a gyors segítségben. Ez ellen felállítanak a rómaiak egy ostromgyűrűt a vár köré, amely sem kívülről, sem belülről nem volt átjárható. A táboron kívülre nem juthattak el hírek a gall segélycsapatokhoz, s így elkezdődik egy kétségbeesett, szervezetlen küzdelem, egy kilátástalan harc. A csata során sok kelta vitéz hősiesen ontja vérét, de végül a megszállók túlereje győz. Vercingetorix, a szabadságharc hőse ekkor, Kr. e. 51-ben, fogságba esik.

 A galliai harcok során végül összesen 800 gall város és falu, és több mint hárommillió (3 000 000!) kelta esik áldozatul a római barbárságnak. Fejvadászat indul a kelta vezérek és a druidák ellen. Evvel elesik a kelták legnagyobb szállástere. Németországba fokozatosan beköltöznek a germán törzsek, gyakran békésen is összevegyülnek a kelta alaplakossággal, de "etnikai tisztogatások" is előfordulnak. Galliában beindul a "romanizálás". Kivégzik az értelmiséget, a druidákat, megölik a politikai vezetőket, és nyomorba döntik a népet. Beköltöztetnek római telepeseket, megtiltják a kelta nyelv hivatalos használatát. Sőt, bizonyos vidékeken az egész lakosságot rabszolgasorsra vetik és eladják szerte a világban, másutt csak a férfiakat kötelezik fegyverrel, távoli földeken légiósként védeni az Impériumot. Ide aztán római légiósokat telepítenek, akik majd a visszamaradt kelta lányokat veszik feleségül. Gyerekeik immáron római állampolgárok. Ezek csak egyes "finomabb" formái a nép- és kultúrairtásnak, amúgy "civilizált" római módra. Habár sikertelen volt a kelta nemzet fölkelése, megrázkódtatta az egész római világot. Kr. e. 49-től 46-ig tartott az ezt követő polgárháború Caesar ellen. Így csak a belső felkelés leverése után tudja kivégeztetni a kelta hőst, Vercingetorixet. De nem sokkal később, Kr. e. 44 március 15-én Caesart, a gallok hóhérát is meggyilkolják, örökbe fogadott kelta fia közreműködésével.

A következő időkben az utolsó kontinentális kelták is elvesztik függetlenségüket, előbb Kr. e. 25-ben a galaták, majd Kr. e. 15-ben az Alpoktól északra a Dunáig terülő Noricum, és Kr. u. 10-ben Pannónia is római kézre kerül. Csupán a Kárpát-medence északi és keleti részében őrizték meg egyes kelta törzsek a szabadságukat, mint az anartok, ósok, kotinok, karpok és egyéb kisebb törzsek, melyek majd a felszabadult pannonokkal együtt megélik a hun honfoglalást.

Évszázados harcok és népirtások után elesik Kr. u. 43-ban, egy négy évig tartó ostrom során, a britek utolsó vára is, Durnovária ("Mai Dún", Mai vezér tanyája), ahol majdnem 10.000 kelta vesztette életét. De evvel még nem tört meg a szigeti kelták ellenállása. Kr. u. 61-ben fellázadnak Boadicca, az iccének bátor királynője vezetése alatt. Lemészárolják a megszálló csapatok nagy részét Camulodunum (a mai Colchester) és Londinium (London) városoknál. Végül mégiscsak győznek a rómaiak, Boadicca öngyilkos lesz, és 77-től Anglia nagy része birodalmukhoz tartozik .Csak Walesben, Írországban és Skóciában maradnak függetlenek a szigeti kelták a kilencedik századig amikor a normannok kolonizálják az Északi-tenger szigeteit.

Rövid ideig, 260 és 274 között Gallia és Britannia is felszabadul: amíg a rómaiak nagy erőbedobással a limesen kívül próbálják tartani a germánokat, 260-ban kialakul a független Gall állam, amelyiket 274-ben Aurelianus császár megszüntet. A kelta nemzeti öntudat fennmarad még a Hun Birodalom Rómára való támadásakor is. Míg Attila a galliai hadjárata alkalmával ostromolja Auréliánit (Orléans), fellázadnak a városban Eudoxius (gall AUDAX - ádáz) kelta orvos vezette bagaudák, az "alsóbb néprétegből verbuválódott Rómaellenes" kelták. De felkelésük eredménytelen maradt. Eudoxius maga már 448-óta Attila udvarában élt.

Ma már e valaha hatalmas és nagyszerű népnek csak csekély nyomait találjuk. Kelta országok csak Nyugat-Európa peremvidékein vészelték át az idő viharait. Még ezek sem mind függetlenek. Egyedül Írországnak, mely 1171 óta Angliához tartozott, sikerült kivívni szabadságát 1916 és 1922-ben. Ám a "négy zöld mezőnek" csak egy része nyerte el függetlenségét. Az egyik, Ulster, "Ulaid földje" (Észak- Írország) még mindig idegenek kezében van. Minden elnyomás és nélkülözés ellenére mégis megmaradt a kelták nyelve...