TENGRI
Menü
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2005-05-10
 
HIRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
.

          Libikóka

 

  

 
EREDET
EREDET : 2.Egyiptom

2.Egyiptom

  2005.12.03. 18:11

.

Az egyiptomi származáselmélet

Az egyiptomi eredet kérdéséről is szólni kell, mert e lehetőséggel is többen foglakoztak már. Nyomós okokat lehet e feltevés alátámasztására felsorakoztatni. Napjainkban egyre több adat kerül napvilágra, melyek indokolttá teszik e kérdés kivizsgálását. Mai ismereteink birtokában azonban azt kell mondani: elhamarkodott lenne a magyarság egészét az egyiptomi ősműveltséget alapító népből származtatni, de még nagyobb hiba lenne azt teljes egészében elutasítani.
Az egyiptomi népi és műveltségi elemek egyes vonásai ugyanúgy beilleszthetők a magyar múltba, akárcsak a hun vagy szittya. A legterjedelmesebben és a legbehatóbban Dr. Baráth Tibor dolgozta föl az egyiptomi és magyar műveltségnek párhuzamait A magyar népek őstörténete című háromkötetes művében. Baráth szerint az őstelepes magyarság Egyiptomból több hullámban vándorolt a Kárpát-medencébe. Érvei alátámasztására felsorakoztat számos olyan tényezőt és tárgyi tanút, melyeket nem lehet egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Az erdélyi arany számos egyiptomi aranytárgyban kimutatható, mondja Baráth. A nyelvi rokonság kimutatására is bőséges anyagot sorakoztat föl. A legfigyelemreméltóbbak azonban a magyar népi díszítőművészetben napjainkig élő egyiptomi elemek, valamint a magyar-székely rovásírás és a képírás (hieroglifák) meglepő párhuzamai. Ezt egyébként már Fadrusz János szobrászművész is észrevette, akit természetesen a hivatalosak gúnyosan leintettek. Az Amerikában élő magánkutató, Hegedűs György szintén fölfigyelt e párhuzamokra, s az általa fölállított táblázatból bemutatunk néhány szemelvényt.

A:  
s-A-s  
=
 
F:  FE-száll =
 
H: -ló =
L: -p
=
M: MA-rok =
MA-dár =
T: TE-nyér =

A magyar népi díszítőművészet egyik legkedveltebb eleme a tulipán. Annak ellenére, hogy a vadtulipán több változata előfordul azon vidékeken, ahol a hivatalos történetírás szerint a magyarság megfordult, mégis az hirdetik, hogy a magyarság csak a XVII. században ismerkedett meg a tulipánnal, és csak ezután kerülhetett be díszítőművészetébe. Nos, a tulipán megtalálható a korai magyar pénzeken. A Szent Imrének készült koronázási paláston. Az esztergomi várkápolna falfestményein látható indák is e virággal végződnek. Árpád népének palmettás díszítései (8. kép) is a tulipánra emlékeztetnek, mint ahogy a asszír uralkodó előtt látható inda is tulipánba végződik. Nem csoda tehát, hogy a tulipános ládára is e virág került, melyről nevét is kapta.
  8. kép. A geszterédi szablya markolata és az asszír uralkodó  

A tulipános láda hagyományos bútordarabja volt az eladó sorú magyar lányoknak és fiatalasszonyoknak is. A ládát eredetileg szinte kizárólag tulipánnal díszíthették, vagy az nem maradhatott le róla. Később azonban más virágok is megjelentek azon. A láda elejét a festmények rendszerint három mezőre osztották, melyek látszólag különállóak. Valójában e három mező festett tulipánjainak, virágainak egybekapcsolódó mondanivalójuk van. Az udvarhelyszéki tulipános ládán (9. kép) a virágok ugyanis - ahol az ősi tudat még nem sorvadt el - az asszonyi élet útját, főbb állomásait éneklik meg virágnyelven. A festmény bal oldali mezőjében a tulipán zárt, a leányállapotot, vagyis a szüzességet jelképezi. A középső mezőben a virág át van törve a kulcslyukkal, ami a nász megtörténtét, az asszonyi állapotot jelöli. A harmadik mező tulipánjában látható rajzok, tehát a telt tulipán, az áldott állapot, a terhesség jelzői. Továbbá, amint Kocsi Márta és Csomor Lajos megírták a háromszéki Vén Sütő Béla bácsi elbeszélései és útmutatása alapján: "Minden vonalnak, levélnek van mondanivalója, s e mondanivaló folyamatosan beszél szépen magyarul, képi nyelvén ma is hozzánk." (Festett bútorok a Székelyföldön, Népművelődési Propaganda Iroda.) Ebből már gyanítani lehet, hogy a tulipán nem véletlenül került a tulipános ládára. De miért éppen a tulipán? Nem tölthette volna be ugyanezt szerepet valamely más virág? Sőt, a ládafestményen látható "virág" meg is kérdőjelezhető, hogy az valóban tulipán-e?

  9. kép. Az udvarhelyszéki tulipános láda  

A tulipán jelképiségét és mondanivalójának értelmezését az ókori műveltségek hagyományainak figyelembevételével oldhatjuk meg. Jelek szerint, éppen az egyiptomi leletek megvilágításában kínálkozik kézenfekvő magyarázat, bár tudni kell, hogy a keleti népeknél is elterjedt volt a tulipán használata hasonló értelemmel. Mai ismereteink szerint a jelképek és jelképrendszerek az újkőkor emberének eszmevilágában gyökereznek, megértésükhöz ezen eszmevilág ismerete, megértése adhat eligazítást. A régmúlt emberének életmódját, gondolkodását az előkerült régészeti leletek segítségével lehet körvonalazni. E leletek tanúvallomása szerint az újkőkorban kezdődött el ama folyamat, mikor némely közösségek a gyűjtögető, halász-vadász életmódból fokozatosan áttértek az állattenyésztő, majd földművelő életmódra.

 Addig kizárólag a természet adta javak és lehetőségek kiaknázásával biztosították létszükségletüket, megélhetésüket. A termelő életmód nagyobb létbiztonságot és könnyebb megélhetést eredményezett. Ennek következtében a népszaporulat rohamosan növekedett. A kedvezőbbre változott életkörülmények ellenére az újkőkor emberének így is bőségesen kijutott a megpróbáltatásokból, nehézségekből. A mag elvetése ugyanis még nem biztosította a bőséges termést. Jöhetett egy nagy eső, és az áradat elsodorta a termőföldet az elvetett maggal együtt. Vagy aszály sújthatta a fejlődésnek indult zsenge növényzetet. A reményteli és sokat ígérő aratás előtt mindent elverhetett a jégeső. Az újkőkor embere szembe találta magát a természet erőivel. Valaki vagy valakik beleszóltak életébe, fáradságos munkájának eredményességébe. Nem tudhatjuk pontosan, hogy az őskor emberének milyen volt a hiedelemvilága a túlvilági életről, az Istenről, de temetkezési szokásaiból arra lehet következtetni, hogy hitt azoknak valamilyen formájában.

 A többistenhit azonban valószínűleg a termelő életformával vette kezdetét, és azzal párhuzamosan művelődött ki. Az újkőkori ősünk felfogásában a titokzatos és láthatatlan jótevő és kártevő erők küzdelmei alakították ki a sajátos hiedelemvilágot. Gonosz szellemeknek vagy isteneknek vélte azon erőket, melyek munkája eredményességét nehezítették, esetleg tönkretették. Jó isteneknek, tündéreknek azokat, akik életét megkönnyítették, létbiztonságát növelték. Nos, e viszony volt az alapja az újkőkori műveltségek vezéreszméjének, a termékenységi vallásnak, amely a lét, a megmaradás eszmei támasza volt, az égiek segítségével. A termékenységi vallás nemcsak az emberre vonatkozott. Kiterjedt a növény- és állatvilágra is, de irányzatában mégis emberközpontú volt. Az elvetett mag azért keljen ki, hogy legyen új termés. Az állat azért szaporodjon, hogy legyen tej és hús az étkezéshez, gyapjú és bőr a ruházkodáshoz. A gyermek születése pedig az emberi nem megmaradásának a legfőbb biztosítéka.

Újkőkori ősünk tehát mindent elkövetett a létét fenyegető gonosz szellemek elűzésére, és kérte a jótevő istenek segítségét munkája sikeréhez. Az isteneket felhalmozódott tapasztalatai és ismeretvilága alapján a természetben létező és munkálkodó tulajdonságokkal ruházta föl. Az állatjelképek használatának eszmei és tartalmi mondanivalóját is csak ezek ismeretében lehet megmagyarázni. Két nagyon jó példa erre a királyi szittyáknál a szarvas jelképisége, és a Rómát alapító testvérpár, Romulus és Rémus mondája.

A nem román ősök. :)  10. kép. Romulus és Rémus mondája  

Dr. László Gyula írja, hogy a szittyáknál megvolt a "szarvas-ősanya" tisztelete, de úgy emlékszem, Magyar Adorjántól olvastam, ha egy szittyától megkérdezték: kinek a gyermeke vagy? - a szittya azt válaszolta: a szarvasé. A szittya természetesen nem a négylábú állatra gondolt, hanem arra, akinek a jelképe a szarvas volt. Mielőtt megválaszolnánk, kinek a jelképe volt a szarvas, vizsgáljuk meg a másik említett példát. Romulust és Rémust a monda szerint egy "anyafarkas" (10. kép) nevelte föl. Mai ismereteink szerint az emberi értelem megalapozása a gyermekkor első éveiben történik. Szakvélemények úgy tartják, az emberré válás e döntő időszakában nélkülözhetetlen az emberi közelség, a szülői és társadalmi gondoskodás. E nélkül - mondják - szellemi fogyatékosként élhetnénk le életünket.
 
Elképzelhetetlen tehát, hogy a regebeli testvérpárt anyafarkas nevelte volna föl daliás és vezéri képességekkel megáldott ifjakká. Hol, miben kell keresni a magyarázatot mind egyik, mind a másik alaptalannak tűnő, mesék világába illő mondához? Az ősműveltségek embere - amint az előzőekben láttuk - az égieket a természetben létező és élő tulajdonságokkal ruházta föl. Az oroszlán - az állatok királya - például az egyik legkedveltebb jelképe volt az isteni hatalomnak, puszta ereje miatt. A sas pedig az isteni éleslátás, mindenlátás jelképe volt, míg a szarvas gyorsaságával érdemelte ki a megkülönböztetett figyelmet. A szittyáknál tehát a szarvas volt az Isten egyik jelképe. Pontosabban a Napé, míg a Nap az Istené. Mikor a szittya a szarvas gyermekének vallotta magát, azzal valójában azt fejezte ki: ő az Isten gyermeke. Nos, ez fényt derít a Romulus és Rémus rege történeti hátterére is. A testvérpár olyan népnek volt a neveltje, melynél az anyafarkas volt Nap, áttételesen az Isten jelképe. Az elmondottak ismeretében most már felfedezőútra indulhatunk, és kideríthetjük, mint vált a tulipán a termékenységi vallás egyik jelképévé.

Isis istennő!  11. kép. Isis istennő  

A termékenység istennője okszerűen nem lehetett más, mint az életet adó anya. A világmindenség vonatkozásában a földanya, vagy maga az anyag. Megtermékenyítője az égi erőny, a naphő és fény. Egyiptomban a Nap egyik földi jelképe a bika volt. A 11. képen Isis, az egyik termékenységi istennő fejdíszében is fölismerhetők a bikaszarvak, melyek közrefogják a napkorongot. Ez tehát az áttételes jelképezés egyik legkiválóbb példája. Az Isten égi jelképe a Nap, ennek földi jelképe a bika, melyek jelképezik Isis istennői mivoltát, vagyis a termékenységi vallás nagyasszonyát. Meglepő a hasonlóság Isis fejdísze és a matyó hímzés (12. kép) egyik legkedveltebb tulipánszerű eleme között. A hímzés közepében van a Nap, melyet a bikaszarvszerű virágszirmok fognak közre. A festett tányér (12. Kép) közepében szintén "tulipánszerű" dísz látható, melyre csak jóindulattal lehet ráfogni, hogy az valóban tulipán. Alakja és kidolgozása nagyon hasonlít az udvarhelyszéki tulipános láda festményeire, mint ahogy hasonlít a bikaszarvakra is, melyek egy szívet (Napot) és életfát ölelnek át.
 
 Nem lehetetlen tehát, hogy a magyar népi díszítőművészetben oly kedvelt elem Isis fejdíszéből alakult át tulipánná, miután az eredeti kötődés a népi tudatban fokozatosan elmosódott. Megtartotta viszont eredeti tartalmi mondanivalóját mint termékenységi jelkép.

Himzés.  12. kép. A matyó hímzés és a festett tányér  

A bemutatott anyag csak néhány jellegzetes szemelvény a sumér-egyiptomi-magyar kapcsolat vagy rokonság tárházából, melyek indokolttá teszik a kérdés alapos kivizsgálását. A magyarság e népektől való, egyenes ági származtatása nem mutatkozik történetileg megalapozhatónak, ha figyelembe vesszük a Kárpát-medence benépesedésének történetét. Azok, akik Mezopotámiából származtatják az első magyar telepeseket, lehetséges, hogy átsiklottak néhány jelentősnek mutatkozó tényező fölött. Szerintük a sumérok tömeges kivándorlása az akkádok térhódításával, Kr.e. 2300 táján kezdődött. Ez eseménytörténetileg valóban ésszerű feltevésnek mutatkozik, s mint lehetőséggel, ezzel is számolni kell. Szem előtt kell tartani azonban, hogy a Kárpát-medencében ekkor már virágzó műveltségek léteztek, amint ez a későbbiekből kitűnik. E térség népsűrűsége is magasabb volt az átlagosnál, mely döntő tényezőnek számít a magyarság kialakulásában, valamint a magyarság és a Kárpát-medence viszonyában.

 A sumérok - a kérdéses korban - a szellemi és anyagi műveltség csúcsán állottak. Jogos lenne az elvárás, hogy hatásuk - megjelenésük idején és utána - a Kárpát-medence korábbi telepeseinek anyagi műveltségén kimutatható lenne. Legjobb ismereteink szerint ez nem így van. Éppen ellenkezőleg. A Kárpát-medence és Mezopotámia műveltsége közötti rokon vonások éppen ebben az időben kezdenek elmosódni. Nem tudunk arról sem, hogy a Kárpát-medencében akárcsak egy ékírásos tárgyat is találtak volna. Márpedig, ha a sumérok a rézkor kezdetén telepedtek hazánkba, akkor az ilyen leleteknek tömegével kellett volna előkerülni. Nem tételezhetjük fel ugyanis, hogy a jövevények, miután átvergődtek a Kárpátok szorosain, egyszerűen elfelejtették írásukat, műveltségüket. Még ha így is lenne, a magukkal hozott tárgyak nem tűnhettek volna el nyomtalanul. Az egyiptomi kérdés ennél valamivel jobban áll, de az előkerült néhány tárgyra nem sokat lehet építeni. A sumér-egyiptomi-magyar kapcsolatokat máshol, a korábbi időkben kell keresni.

A "kettős honfoglalás" elmélete

Az örök érvényűnek vélt, nyelvrokonságra épített finnugor származás és őshaza tanát Dr. László Gyula tanár úr, hazai régész-történész "kettős-honfoglalás" elmélete mozdította ki nyugalmi állapotából. Eredményeként a magyar őskutatás László szerint a "termékeny bizonytalanság" korát éli. A finnugorosok a magyar őshaza- és eredetkutatást befejezettnek könyvelték el, melyen változtatni már nem lehet, és nem kell. László viszont a régészeti ásatások során előkerült leletek tanúsága szerint arra az álláspontra jutott, hogy "más megoldás is elképzelhető", mondja Pais Dezső szavait idézve. A magyarság eredete és története sokkal többrétű, minthogy azt egy vonalas, leegyszerűsített elméletbe bele lehetne zsugorítani.

 László az új felismerések mellett olyan kérdéseket tesz föl, melyekre a szakmabeliek nem tudnak, vagy nem akarnak választ adni. Ezért feltevésekkel, lehetőségekkel és elméletetekkel igyekeznek áthidalni a repedéseket, némelykor szakadékokat. Úgy tűnik, a külföldön élő kutatók eredményei esetenként kiváló repedés-, sőt szakadéktöltőknek mutatkoznak. Bárhogy legyenek is a dolgok, László felismerései kikényszeríttették a viták újbóli felvételét, s ezzel a hazai őstörténetkutatás kimozdult holtpontjáról. Így vált a "bizonytalanság" valóban "termékennyé".


E viták valójában a finnugoros tábor belharcának is tekinthetők, hiszen itt nem egy szemlélet alapvető változásáról van szó, csupán arról, hogy László és követői a "kései-avarokkal" kívánják megoldani, megmagyarázni a szakma elé gördülő akadályokat, míg a bejegesedettek szilárdan kitartanak álláspontjuk mellett. Hallani se akarnak magyar nyelvű népről a Kárpát-medencében Árpád népe bejövetele előtt. Sajnos, László és követői is megelégszenek a "kései-avarokkal", mint a Kárpát-medence első nagyszámú, magyar nyelvű telepeseivel, pedig tanulmányaiban több esetben megemlít egy "köznépet", mely nem azonosítható a "kései-avarokkal". E tanulmánynak éppen az a célkitűzése, hogy felsorakoztassa mindazon tényezőket, melyek e "köznép" kilétére fényt deríthetnek.


László az 1978-ban kiadott A "kettős honfoglalás" című kiváló tanulmányában a "kései-avarokat" - akiket "kora-magyaroknak" tart - helyezi vizsgálódása középpontjába, miközben figyelmen kívül hagyja az őstelepes paraszti nép szerepét a Kárpát-medence népesedési történetében. Holott ő is helyenként megemlít egy köznépet, mely nemcsak az avarokhoz, de Árpád népéhez se sorolható. Nagyon fontos megállapításnak kell tartani, mikor László e népet "kelet-közép-európai viseletű"-nek nevezi. Igaz ugyan, hogy ő is inkább szlávoknak és egyéb népelemeknek véli őket. Pedig a magyarság eredetének és őshazájának talányát az úgynevezett "honfoglalás" előtti időkben meghonosodott, vagyis a "honfoglalóktól" már a Kárpát-medencében talált őstelepes köznép kilétének és történeti szerepének tisztázása, kimutatása oldhatja meg.


Mióta a természet törvényszerűsége szembenézett, és zavarba hozta a vonalas történészeket - miszerint a többség nyelve olvasztja be a kisebbség nyelvét -, ők is kénytelenek tudomásul venni, hogy az eddig szlávnak mondott "halántékkarikás" köznép (a nők halántékmagasságban fémkarikát viseltek) is magyar volt. Ellenkező esetben Árpád apánk népe elszlávosodott volna - mint a bolgárok -, mert ők képezték a kisebbséget a Kárpát-medence népességének új arányaiban. Függetlenül attól, hogy Árpád népe milyen nyelvet beszélt, tudjuk, hogy e nyelvkeveredésből - ha ilyen volt - a magyar nyelv került ki győztesen, és e nyelv nem lehetett más, mint az őstelepes paraszti nép nyelve, mert ők képezték a többséget. Ha az őstelepes nép nyelve magyar volt, akkor föl kell adni a tévtant, miszerint Árpád népe volt a Kárpát-medence első magyar nyelvű telepese. A megrögzöttek ezen úgy kívánnak segíteni, hogy a halántékkarikásokat is Árpád népével költöztetik a Kárpát-medencébe. Elgondolkoztató. De akkor miért tartották 1959-ig szlávoknak őket? Főleg akkor, ha a Kárpát-medence és Etelköz köznépének nem azonosak a régészeti leletei? Legjobb ismereteink szerint Etelközben hölgyek nem viseltek "halántékkarikát". Tehát a kérdéses köznép se jöhetett onnan.


Történetírásunknak vannak azonban további tévtanai is, melyeknek fölszámolása már nagyon időszerű lenne. Jó másfél évszázada hirdetik, hogy a "honfoglalók" a besenyők elől menekülő, asszonyaikat, gyermekeiket elvesztett férfihad volt csupán. A legbejegesedettebbek vagy a tudatosan rosszindulatúak ettől még a mai napig se tudtak megszabadulni. Ebből azon következtetést lehet levonni, hogy miután a "menekülő" a Duna-Tisza mentén letelepedtek, szláv asszonyokkal kezdték újra életüket. Ősapáink másodszor is jó vásárt csináltak (az első a Fehérló mondájában van leírva), mert e szláv ősanyáink leírhatatlan hálájukból, magyar szóra és dalra tanították gyermekeiket.

 Tulajdonképpen e szláv asszonyoknak köszönhetjük nyelvünk megmaradását, de ha mégse, akkor a magyar nem is anyanyelvünk, hanem apanyelvünk. Ugye ez észbontó? Különösen, ha tudjuk, hogy abban az időben a férfinép nagyon hosszú időket töltött távol a családtól. Hadjáratokon például. Ha pedig a besenyő támadás mégis megtörtént, és az valóban olyan komoly veszteségeket okozott, mint azt hirdették, vagy egyesek hirdetik ma is, akkor az nagyon súlyos bizonyítéka annak, hogy Árpád népe megérkezése idején az anyák már magyar dallal altatták gyermekeiket a Duna-Tisza táján. Ahhoz, hogy megbízható alapokra lehessen fektetni a Kárpát-medence X. századi lakosságának nemzetiségi képletét, arányait, fontos lenne a lehető legnagyobb pontossággal megállapítani Árpád apánk birodalomalapító népének, a megmaradt avarságnak és az őstelepeseknek lélekszámát.

 Értékes megállapítást közöl Dorosmai Imre Az első honfoglalás népe (Népszava, 1984. február 18.) című cikkében, mikor az embertan kiváló tudósát, Dr. Kiszely Istvánt idézi: "Kiszely István is csak arról ír a Hungarian Digest című folyóiratban (1982. 6. sz.), hogy 900 körül a Kárpát-medence lakosainak egyharmada a több ezer éves őslakosság, harmada az avarok leszármazottai, és harmada Árpád honfoglalóiból tevődik össze." A magyar történetírás egyszerűen figyelmen kívül hagyja ezt, és az ehhez hasonló észrevételeket, esetleg megállapításokat. Pedig a korábbi kutatók, mint Magyar Adorján és Marjalaki Kiss Lajos bőséges adatot szolgáltattak az őstelepes köznép magyar nyelvűségének igazolására.

 Nem tudni azonban, hogy Kiszely megállapítása szilárd adatokra támaszkodik-e vagy csupán kidolgozatlan észrevételekre? Több jel arra mutat, hogy az őstelepesek aránya az egyharmadnál magasabb százalékban is elképzelhető. Ezért megkockáztatható egy számvetés, bár hiteles adatok hiányában nem tekinthető többnek a ráérzésnél. Az ismeretlen kutatásában a ráérzések gyakran jó útra vezethetnek. Remélhetően ez esetben is így lesz. A korábban idézett gimnáziumi történelemkönyvben a "honfoglalóktól" a Kárpát-medencében talált lakosságot 200 ezerre teszik. Nem tudni, hogy ezt milyen számvetés alapján állapították meg. Árpád népének lélekszámát valahol a 200 és 500 ezer közöttire becslik legtöbben. László a "kettős honfoglalás" című tanulmánya 118. oldalán írja:


"De különben is vessünk számot azzal, hogy egy-egy "griffes-indás" temetőben a szabadok, az urak száma, tehát azoké, akiknek az öv jelezte rangját, vagy éppenséggel a fegyver, aránylag csekély, 10-20 százaléknyi. A többi szolganép volt a "griffes-indások" alatt is, s az maradt a magyarok alatt is."
Az idézetből nem érthető világosan, hogy László meglátása kizárólag a "griffes-indásokra" vonatkozik-e, avagy a Kárpát-medence összlakosságára a "griffes-indások" uralma alatti időben. Lehetséges ugyanis, hogy a "griffes-indások" társadalmán belül is voltak szolganépek, de az is lehetséges, hogy ezen szolganép a meghódított őslakosság volt, amely szolga maradt Árpád népének uralkodása ideje alatt is. Ezért nem világos, hogy e 10-20 százaléknyi úri rétegnek a "griffes-indások" és Árpádék össznépességét kell-e tartanunk, avagy csupán azon belül az uralkodó réteget. Számvetésünk szempontjából Árpád népének egészét vesszük figyelembe, mint "szabadokat", melynek középértéke 300 ezer lélek.

 Ők képezték az uralkodó réteget, mely 20 százaléka, azaz egyötöde az összlakosságnak. Ennek alapján a "szolganép" lélekszáma egymillió-kétszázezer lehetett, melybe az avarok is belesorolandók. Persze, ha Árpád népe és a "griffes-indások" társadalmán belüli uralkodó réteget vesszük figyelembe, mint 20 százalékot, akkor lényegesen kisebb számot kapunk, de akkor mit kezdjünk az őstelepesekkel, azaz a "köznéppel", mely temetői esetenként "százszor akkorák", mint a "honfoglalóké". Azt kell mondani, hogy Árpád népe e néptömegbe nyelvileg és vérségileg is csak beolvadhatott.

Anonymus híradása szerint Árpád népe szövetségben állt a székelyekkel, akik már a Kárpát-medencében éltek. Vannak olyan jelek is, melyek arra utalnak, hogy ez valószínűsíthető a "griffes-indásokra" is. E lehetőség lényegesen megemeli az "urak" számát, melyből következtetve a szolganép lélekszáma is nagyobb lehetett az egymillió kétszázezernél. Elgondolkoztató, hogy századok során a Kárpát-medencét meghódító idegen ajkú népek miért nem tudták megtartani Európának e természeti kincsekben gazdag területét. Miért nem tudott nyelvük gyökeret ereszteni az Alföld rónaságán?

 A válasz minden bizonnyal az, hogy az őstelepesek, a köznép nyelve elnyelte a mindenkori hódítók nyelvét, mert lélekszámuk messze túlhaladta a jövevényekét. Hogyan is írta Petőfi? "Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!". A hódítók vagy beolvadtak, vagy továbbálltak. Ez vonatkozik Árpád népére, korábban a "griffes-indásokra", akik maradtak és beolvadtak. Bármekkora volt is Árpád népének lélekszáma, ők voltak, akik a Kárpát-medence népességét megszervezték, lerakták a magyar hatalom alapjait, mely politikai és nagyhatalmi tényezővé vált Európában az elkövetkező 630 évben, és amelynek dicsőségét és fényét egyetlen súlyos vereség, a "tatárjárás" tompítja.


A "griffes-indások=kései-avarok=kora-magyarok"

E három megnevezés egyazon népre vonatkozik, mely Kr.u. 670 táján költözött a Kárpát-medencébe. A régészeti leleteiken talált díszítőelemek két fő csoportra oszthatók: a "griffesekre" (13. kép. felső) és az "indásokra" (13. kép. alsó). A régészet erről nevezte el őket "griffes-indásoknak". Ők voltak egyébként a "kései-avarok", de mert László tanár úr úgy vélte, hogy e nép volt az első nagyszámú magyar nyelvű telepese a Kárpát-medencének, ezért "kora-magyaroknak" is nevezte őket. A továbbiakban csak a kései avar megnevezést használjuk.


  13. kép. A griffes és indás szíjvég. (Bakay: Őstörténetünk régészeti forrásai II. kötet.)  

Nem rendelkezünk olyan adatokkal, melyek felhasználásával meg lehetne állapítani, el lehetne dönteni a kései avarok nyelviségének mibenlétét. A László által felsorolt érvek is inkább ellentmondásosak, mint meggyőzőek. Hiba lenne azonban elvetni e lehetőséget, de még nagyobb, ha más lehetőségeket emiatt figyelmen kívül hagynánk, még akkor is, ha némelyek szerint több rovásírásos lelet szól a kései avarok magyar nyelvűsége mellett. Így vélekedik például Dr. Király Péter tanár úr is:

"A rokon tudományok képviselőitől is bizton várhatunk új eredményeket, s különösen az avar kori rovásírásos feliratoknak megfejtése segíthet tisztázni a Duna-medence VI-VII. századi lakosságának népi, nyelvi jellegét: e vonatkozásban a leletek egy részének magyar nyelvű olvasata érdemel figyelmet." (UNGARUS, HUNGARIUS, ONGER...., Élet és Tudomány, 1986. október 31.).

Ha figyelmesen elolvassuk Király közlését, akkor világossá válik, hogy az avar kori rovásleleteknek csak "egy része" olvasható magyarul. Ami még ennél is nagyobb gond, hogy e rovásírások megfejtői, elolvasói se jutottak egységes eredményre. Jó példa erre az 1983-ban, Szarvas határában talált rovásírásos csont tűtartó esete. A viszonylag hosszú szöveg - 63 betű és összevonás (14. kép) - megbízható eredménnyel, olvasattal kecsegtetett. Nem így történt! Dr. Róna-Tas tanár úr török nyelvű olvasatot kapott. Dr. Vékony Gábor régész a Későnépvándorláskori rovásfeliratok a Kárpát-medencében (Életünk Könyvek, Szombathely) című művében arról ad hírt, hogy a tűtartó rovásai magyarul olvashatók. Vékony olvasata a mai magyarsággal:

Rovásírás  14. kép. A szarvasi tűtartó rovása  

"Üngür démon ellen ime e vas; tű szúródjon a démonba, tű, tű, szúrj, bökj, varrj (el)! (ki) szétfejtesz, egybeölt /esz...../ Üngür ne egyen (meg engem), űzd. emészd (el) őt, én Istenem!".
Az Amerikában élő Oláh Imre Jenő kísérlete is magyar nyelvű olvasatot eredményezett. Oláh olvasata nemcsak hogy nem azonos Vékony olvasatával, de még csak azonos fogalomkörbe se tartozik. Továbbá a tény, hogy Róna-Tas török nyelvűnek véli az írást, jelzi a rovásírás megfejtése körüli nehézséget, valamint az eredmények bizonytalanságát. Íme Oláh olvasata:
"Tű nyélben. Eszen nyélel nyisa. Eszt én beraka ide. Élén ere esz nyit. Idevan pederva, adván én eszt, ki nyélvégén ere tesz. Eszenakasztani! Aki kéri eszt ineszenito."


Az alapvetően különböző eredmények azzal magyarázhatók, hogy nincs tudományosan kidolgozott módszer a rovásírás olvasásához, mely segítségével megbízható, és legalább értelmük szerint azonos fogalomkörbe tartozó eredményeket kapnának az egymástól függetlenül dolgozó megfejtők. A rovásírás is, mint minden nemzeti anyagi és szellemi érték az elmúlt századokban, a mindenkori politikai hatalom, és e hatalmat kiszolgáló "tudomány" üldözöttje volt.

 Babért a rovásírás megfejtéséért nem lehet kapni - ma se -, főleg ha valaki magyar olvasattal hozakodik elő. Kívánatos lenne, hogy ősi írásunk művelése, és a rovásírásos leletek megfejtése megbecsült tudományággá fejlődjön. Amíg nem lesz egy kidolgozott, és azonos eredményeket biztosító módszer, addig az eredmények különbözőek lesznek. Minden vállalkozó a legjobb tudásával és leleményességével fölfegyverezve áll a megfejtés kísérletéhez. A leleményesség az ismeretlen kutatásában szintén elengedhetetlen követelmény. Az emberi tudás és ismeretanyag felhalmozódását a művelődés különböző területein a múlt és jelen társadalmainak azon tagjai vitték előre, akik független és önálló gondolkodók voltak. Akik képesek leküzdeni a feltornyosuló akadályokat, megoldani a felbukkanó nehézségeket. Akik nem riadnak vissza, hogy kilógnak a politikailag vagy "tudományosan" helyes sorból. E kitérő után térjünk vissza az előbbi gondolatmenet további kigombolyításához.

 A régészeti leletek arról tanúskodnak - mondja László -, hogy a kései avarok három, egymástól nagy távolságra eső vidék népeiből tevődtek össze. A "griffesek" az iráni fennsík térségéből indultak el, de nem egyenes úton érkeztek a Kárpát-medencébe, hanem a Magna Hungáriának nevezett hazában egyesültek az "indásokkal", s miután egy "kaukázusi hun" népesség vette át a vezetést, indultak el a magyarság "első" honfoglalására. Írásos emlékek e honfoglalásról nincsenek, de az orosz krónikák egyik megjegyzése erre vonatkoztatható, mondja László. Ezen észrevételeit főleg régészeti leletekre - a "múlt hiteles tanúira" - alapozza, melyeket komoly bizonyítékként kell számon tartani.

 Elgondolkoztató azonban a kései avarok népi összetétele. Különösképp, ha arra gondolunk, hogy e népesség lenne a Kárpát-medence népességének nyelvadója. Hérodotosz, a történetírás atyja Kr.e. az V. században a királyi szittyáknál kitört lázadásról tesz említést, melynek következtében a lázadók kénytelenek voltak elhagyni a Fekete-tengertől északra fekvő hazájukat. Hérodotosz útleírását követve úgy mutatkozik, hogy a menekülők az imént említett Magna Hungária vidékén telepedhettek le. Nem lehetetlen tehát, hogy a griffesek őseit bennük kell keresni, akik az indások szomszédságában vagy velük együtt éltek, mígnem elindultak ama bizonyos "honfoglalásra". Nem lehetetlen tehát, hogy a magyarság szittya származástudatának ez a történeti háttere. A szaktudomány a griffet és a szittyák művészetét iráni eredetűnek tartja, amely lehetséges, de a kapcsolatot a korábbi időkben kell keresni. A kulcskérdés tulajdonképpen az: melyik, vagy mindkét réteg magyar nyelvű volt-e? Milyen nyelvet beszéltek a kaukázusiak?

Ha ugyanis az iráni "griffesek", a Volga menti "indások" és a "kaukázusiak" mind azonos nyelvűek voltak, azaz a magyar nyelvet beszélték, akkor azt kell mondani, hogy a magyar nyelvterület határai olyan óriásiak voltak, amelyet feltételezni is csak félve lehet. Ha pedig nem azonos nyelvet beszéltek és nyelveik ötvözetéből alakult ki a magyar nyelv, akkor hogyan értett szót Julián barát a Volga mentiekkel több mint 565 évvel később? Nincs ugyanis tisztázva, hogy Julián "magyarjai" hogyan, mint kerültek a Volga vidékére. A hivatalos történetírás szerint Árpád népének egy része került e tájra. László szerint a kései avarok a 660-as években elhagyták a Volga menti hazájukat, miután elkezdődhetett a három különböző alapműveltségű nép nyelvének egybeolvadása, amennyiben különböző nyelveket beszéltek. Ha pedig Hérodotosz híradásából indulunk ki, akkor a "giffeseknek" és az "indásoknak" - akik a " honfoglalók" túlnyomó többségét képezték - éppen ezer év állt rendelkezésükre - ha netán együtt éltek, és nem egymás mellett -, hogy nyelvük ötvöződése befejeződjön.

 Ezzel persze az a baj, hogy ezer év alatt az anyagi műveltségnek is ötvöződni kellett volna. Az egymás mellett élés a valószínűbb. Ez viszont kizárja a nyelvük ötvöződését. De ha mégis, akkor a kérdés az: melyik lehetett ezen újonnan létrejött nyelv? Magyar? Esetleg valamely török nyelv? Megannyi kérdés. Ha netán a kései avarok magyar nyelvűek voltak, mikor megérkeztek a Kárpát-medencébe, figyelembe kell venni, hogy nyelvük más hatásoknak volt kitéve, mint a visszamaradottaké, s hogy Julián mégis szót értett velük, azt kell mondani, hogy nyelvünk már ebben az időben olyan fejlett volt, melyen külső hatások "karcot" se ejtettek.

 Ezt pedig aligha lehet feltételezni az újonnan kialakult kései avarok nyelvéről. Elképzelhető lenne, hogy e kérdések sokaságát a "kelet-közép-európai viseletű" köznép nyelviségének tisztázásával lehetne feloldani? A kései avarok tehát két különböző vidékről és műveltségkörből származtak, a későbbi kaukázusi beütéssel. László szerint a "griffesek" az erdőtlen rónaságok, a ragadozó madarak birodalmának, míg az "indások" a hatalmas erdőségek szülöttei voltak. Az indában az életfa kiművelt vagy éppenséggel elkorcsosult - az eredeti életfák az örökzöld fenyőt ábrázolják - változatára kell gondolni, míg a griff a Turulmadárral hozható kapcsolatba.

 Mindkettő az ősi hitvilág égi vonatkozásainak jelképei, melyek hol egyike, hol másika megtalálható nemcsak a kései avaroknál, hanem a többi rokon vagy testvérnépnél, mint a hunoknál, a szittyáknál vagy akár a suméroknál, az egyiptomiaknál és Árpád népénél is. László meg is említi, hogy a kései avarok rokonsága egészen Koreáig nyúlik. Ismeretes a Szittya Birodalom hatalmas kiterjedése. A Közép-Ázsiát uraló hunok története, majd pedig Baján kagán avarjainak hódítása. A hódítók kardpengéi csengenek és nyílvesszői suhognak a korai ezredek mélyén. Gyors lovaikon beszáguldják Eurázsiát. Útjaik hol itt, hol ott ködbe vesznek, majd hol ilyen, hol olyan néven ismét fölbukkannak, de a háttérben ott van a köznép, mint a végtelen idő és roppant tér népeinek összefogó alapeleme.

 
.

 

  

                          

       

      

           

         

 Öszesen: 657.cikk.    

   

 
.

                       

 

    

 ArdviSura Anahita          

             

                     

 

       

 

Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Lilith Megéhezik 4 - Az Apáca Show,a fantasy új epizódja elérhetõ    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, eszmefuttatások. Underground írások,Sniffanytól.    *****    BLACKPINK NEWS • Gyere és ismerd meg a világ egyik legismertebb és legnépszerûbb dél-koreai bandját, a BLACKPINK-et!    *****    LEPD MEG MAGAD VAGY SZERETTEDET EGY KÜLÖNLEGES MANDALÁVAL, VAGY ÁSVÁNYÉKSZERREL! RENDELÉS ÜZENETBEN VAGY AZ OLDALON!    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    IGAZÁN DÖGÖS ÉS EGYEDI SZERETNÉL LENNI? 10-20% CSAK MA MINDEN ÁSVÁNYKARKÖTÕRE, GYÖNGYKARKÖTÕRE, MEDÁLRA! NÉZD MEG FB-OT!    *****    "Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM