ATILLA, NEMZETÜNK TÁPLÁLÓJA

Azért különösen fontos épp a temetkezést megidézni, mert ez tárja fel számunkra, hogy az atillai örökség milyen formában mûködik a jelenben és az eljövendõben! Atilla nagykirály temetkezésének pediglen két - látszólag egymásnak ellentmondó - mondája van. Az egyik (Móra Ferencnek és Gárdonyi Gézának köszönhetõen közismertebb és többször hivatkozott) változatban Atillát folyóba temetik el, mégpedig úgy, hogy a folyót elterelik, és az így szárazon maradt folyómederbe helyezik hármas koporsóját, majd a segédkezõ szolgákat lenyilazva, a folyót visszaterelik a medrébe.

 Az aradvégi hagyomány a temetéshez, illetve a nagykirály életének három(!) sarkalatos pontjához még három helységnevet is hozzákapcsol, miszerint Atilla Engadiban született, Zeleméren nevelkedett és Dombegyházon halt meg. Ha eltekintünk attól az igencsak kézenfekvõ lehetõségtõl, hogy itt tipikus beszédes nevekkel állunk szemben, és inkább e három hely konkrét földrajzi fellelhetõségét keressük, akkor is érdekes eredményre jutunk. Engadit találhatunk a mai Svájc területén, mégpedig Úri kantonban, a Tárim-medencében és - mintegy a legérdekesebb lehetõségként - a Szentföldön! Zelemér Debrecen mellett található, Dombegyház pedig Békés megye délkeleti csücskében.

Visszatérve azonban a temetkezéshez, érdemes végiggondolni, mit is közöl velünk rejteki nyelven ez a monda? A folyó motívuma, mint ismeretes, a tradicionális gondolkozásban az idõt (is) jelenti, így tehát ebben a változatban a temetés szertartásának idejére magát az idõt terelik el addigi medrébõlf!), hogy majd a szertartás végeztével újra eredeti medrében áramoljon tovább, immár az az „atillaságot" is magába fogadva. Atilla halálával tehát két irányba ágazik szét az idõfolyam: egy elterelt, azaz „máshol" lévõ, és egy medrében tovább áramló idõre!

 Maga az „atillaság" pedig mindkettõben tetten érhetõ lesz, mégpedig annak lényegeként: az üdvtörténeti és a történeti, azaz a mi idõnkben egyaránt. Ugyanakkor azt is tudhatjuk, hogy ez utóbbi esetén elsõsorban melyik nemzetnek szólóan! A meder szónak ugyanis van egy olyan hangalaki változata, hogy: magyar! Az atillái folyam (testetlen, hullámtermészetû létezés!) testetöltése tehát a magyar történeti idõben várható, és az adott pillanatban be is teljesedik, amikor Emese ágyékából az égi folyam elindul, hogy belõle Álmos vezetésével dicsõ szent királyok támadjanak...

Az elterelt idõ azonban konkrétabb jelentést is hordozhat! Elegendõ itt Heribert Iliig nagy port felvert kutatási eredményére utalni, amely szerint a történeti idõ menetébe mesterségesen iktattak be majd 3oo esztendõt, éppen az Atilla halálát követõ idõkben!

A temetési monda másik - aradvégi - változatában a temetés nem folyóba történik. Sõt, épp az a mondai táltosok alapproblémája, hogy nem tudják, hogyan temessék el a királyt. Már ott járt a koporsó a Tisza (tûz!) és a Maros (mars és mors /halál/!) szögletében, mikor a táltosok megfejtették, hogyan kell eltemetni Atillát úgy, hogy ne történjen ásóvágás a földbe, és akik eltemették, ne vihessék hírül, hogy hová tették. De idézzük innen pontosan!

Látszólag e monda ellentmond a folyóba temetés hagyományának. Azonban hogy itt Atilla a halálát követõen szintén hullámtermészetûvé lényegül át, jól mutatják a monda azon elemei, melyek egyértelmûen egyenes ösvényeink, azaz az élõ-hullámzó erõvonalrendszer jellemzõi (egy vonalban emelkedõ sírdombok; kikövezett folyosó, mely összeköti a halmokat egymással). Még mintha a lüktetõ-hullámzó mozgás is megjelenne a koporsó folyamatos vállon hordásának mozzanatában! És hogy valójában milyen típusú energia áramlásáról lehet itt szó, arról nemcsak Atilla személye vall, hanem a bevezetett felkantározott(í) élõ fehér ló is!

 A két monda lényegi azonossága nyelvi úton is megmutatkozik: az egyik esetben HaLoM-SíKba, a másikban HuLláMSíRba történik a temetés. Ha pedig a két mondát egymás mellé illesztve együtt olvassuk végig (folyóvízbe és földbe temetés egyidejûleg), akkor épp azt az égi helyszínt „tapogatjuk le", melyet egyik oldalról egy földes közegû, másik oldalról egy vizes közegû jegy határol, önmaga legfontosabb jellegzetessége pedig éppen hullámzó volta. Természetesen a Vízöntõrõl van szó, amely az egyetlen a 12 állatövijegy közül, ami rendellenesen viselkedik. Ez a rendellenesség pedig abban nyilvánul meg, hogy mivel saját idõvel nem rendelkezik, ezt a két szomszédos jegy idejébõl gazdálkodja ki oly módon, hogy rájuk hullámozva összekapcsolja õket, míg ott, ahol szabályosan neki kellene kifejtenie mûködését, idõszakadék tátong.

 A rendellenesség tehát idõ-jellegû! Idõtlen és idõ fonódik össze, ütközik meg itt, hogy átsegítse az arra érdemes létezést egy természetes isten-közelibb, ezzel egyben egy magasabb szintû létformába. Hogy miben különbözik tehát a két monda egymástól, innen nézve világosan látható. Az egyik esetben normál (éves) menetben kapjuk meg az atillái mûködést, egy földes-testes közegen keresztül, míg a másik esetben ugyanezt precessziós (történeti) keretben szemlélhetjük egy vizes-testetlen közegen át.

Az elsõ esetben a kiséves mûködés/mûködtetés módjáról van szó, míg a második esetben ugyanez a mûködés a történeti keretek között rajzolódik ki. És éppen ez az a két mozzanat, amely krónikás hagyományunkban is megfogalmazódik, mégpedig Árpádék bejövetelével kapcsolatban. Szinte az elsõ teendõk egyike, hogy megízlelik a folyók és a föld ízét (az íz szó õst is jelent!), majd kijelentik, hogy õk ide Atilla örökébejöttek be! Mondhatjuk: Atilla tehát e nemzet étele-itala (ahogy Szántai Lajos fejtette ki e név jelentését). Errõl azonban egy másik étel-italáldozat is eszünkbe juthat, amely épp egy elkövetkezõ (leg)ma-gasabb létformát hivatott számunkra elõkészíteni: a feltámadásét!

Ennek az egyik kulcsa hát, szent helyeink mûködésén keresztül a visszatérõ atillaság, mely a létezés mindkét alapvetõ formáját, a részecske- és a hullám-természetet egyaránt érinti. (És így azon sem csodálkozhatunk, hogy a zsidó Talmud miért sorolja Krisztus urunkat ugyan abba a családfába - Nimrúd leszármazottjaként -, mint amibe Atilla tartozik.)

Hogy az atillái mûködéssel kapcsolatos kép még teljesebb legyen, érdemes megidéznünk egy olyan látomás (tisztánlátás) üzenetét, mely tovább pontosítja Atilla és az erõvonal-rendszerünk között fennálló kapcsolatot. (A látomás hitelessége a szerzõ számára kétségen felül áll.)

E szerint Atilla hármas koporsója egy olyan „generátor", mely a galván-elemekhez hasonlítható, azonban nem elektromos részecskéket (elektronokat), hanem mágneses egypólusokat (értsd: különálló északi és déli pólusokat) állít elõ. E különálló pólusok kapcsolatba hozhatók az idõ problematikájával, amennyiben - a közlés szerint - az idõfolyam épp azon a ponton keletkezik, ahol a pólusok dipólussá egyesülnek (Vízöntõ-paradoxon). Ez a „generátor" (azaz a koporsó) továbbá kapcsolatban áll a Föld pólusvándorlásával is (mely utóbbi valószínûsíthetõen jelentõs szerepet játszik a földi kataklizmák bekövetkezésében, a napfolttevékenységgel szoros összefüggésben!)

Ezeken kívül még szoros a kapcsolata a mohamedánok szent kövével, a Kábával (=Csaba!), amely egy mágneses tulajdonságú(i) meteorit („Csillag esik földre, jött éve csodáknak../'). Minthogy erõvonalrendszerünk is mágneses természetû, az Atillával való kapcsolata kézenfekvõ, így a nagykirály számunkra - amennyiben erre méltónak bizonyulunk - valóban kegyelemként nyilvánul meg, mégpedig idõ formájában. A mágneses jelleg viszont egy olyan helyzetben bizonyulhat szó szerint életmentõnek, amelyben - a pólusváltás következtében - átrendezõdik bolygónk mágneses tere!

Az viszont több mint figyelemreméltó, hogy az atillaságot a hagyomány tanúbizonysága szerint is továbbörökítõ Szent László „ikre", Géza herceg Képes Krónikánkban szereplõ neve - GéLyS MaGNuS -hangalaki változata (mint Pap Gábor volt szíves figyelmemet felhívni) a MáGNeS PóLuSnak. A krónika váci szarvascsoda(!) témájú képén karöltve jelenik meg Szent Lászlóval, azaz ha szabad így fogalmaznunk, -már kétpólusként!

Tovább pontosíthatjuk e mûködést, ha az égi megfelelésekkel is kiegészítjük. Mint már korábban láthattuk, ebben két tengely játszik fõszerepet: a Tejút vonulata (Nyilas-Ikrek tengely) és a Vízöntõ-Oroszlán kapcsolat. Ugyanezt az eredményt kapjuk akkor is, ha magának az Atilla névnek a kalendáriumi helyeit (azaz az atillaság esztendõbeli mûködésének csomópontjait) tekintjük. A jelenlegi névünnep (január 7.) a Bak-Vízöntõ-áthatás érvénytartamába esik, míg a korábbi (május 21.) az Ikrekébe. (Megjegyzendõ, hogy ez utóbbi naptári helyen ma Konstantin névünnepét találjuk, amely név képviselõjének zománcképe a Szent Koronán éppen Atilla helyett szerepel, a korábbi képcserének „köszönhetõen"!)

De vajon mi a kapcsolat a két tengely között? Ha a tartalmakat a térbeliség, azaz a csillagképek keretében bontjuk ki, akkor a következõket mondhatjuk. A Nyilas irányában saját Tejútrendszerünk középpontjába látunk be; innen ered minden energia és anyag, amely a spirálkarokat felépíti és mûk&